Mutyiland
A Bánkitó Fesztivál egyik megkülönböztető jellemzője a többi fesztiválhoz képest, hogy erősen épít a nappali programokra. A szervezők ráadásul minden évben aktuális és megosztó témák mentén alakítják a kulturális, civil, művészeti programjaikat, ezért az sem volt nagyon meglepő, hogy idén a korrupciót választották hívószónak.
Tudjátok, a kéz kezet mos, a haverokat priorizáló jelenséget, ami valljuk be, nem kizárólag a vezető politikusainkra jellemző, hanem általános problémája a magyar társadalomnak. Ha szétnézünk a szűkebb, tágabb környezetünkben, kicsiben ugyan, de ott is felismerhető, hiszen nemcsak a politikusok gátlástalan lopása számít korrupciónak, hanem az is, amikor valakit nem jelentenek be a munkahelyén, amikor egy fesztivál, vagy egy buli szervezői a saját haverjaikat tolják fel a színpadra, vagy amikor az újságíró nagyobb fizetésért vagy ajándékokért cserébe lerakja a gerincét. De tetten érhető a művészvilágban, a rohadó egészségügyben, az oktatásban, az igazságszolgáltatásban, vagy olyan hétköznapi szituációkban, amikor a gázszerelő számla nélkül alacsonyabb árat ajánl... és még baromi hosszan sorolhatnánk a példákat.
Legyenek már rendes direkt járatok!
Bár tényleg sok közlekedési eszközzel meg lehet közelíteni Bánkot: vonattal, busszal, kocsival, (helikopterezésre mondjuk asszem pont nincs lehetőség, bár csúszópénzzel sok minden megoldható), az igazság az, hogyha az ember nem autóval megy, akkor elég macera odajutni.
A többszöri átszállás pedig akkor igazán szívás, ha a sátrazáshoz szükséges málhás cuccoddal megrakodva mész.
Idén szervezők részéről ugyan volt egy gyenge próbálkozás a direkt, átszállás nélküli járatindításra, de a Bánkitó Fesztivál weboldalának szűkszavú információi szerint az csak egyszer, a nulladik napon indult a budapesti Hősök teréről. Ötletnek jó volt, jövőre reméljük több is indul majd.
"A korrupció, a mutyi mindenki szerint gáz, pártoktól függetlenül. Minden megjelenésünk egyértelműen fogja üzenni: NEM OKÉ. Nem oké, hogy minden kapu alatt van egy kiskapu. Nem oké, hogy budai villák és helikopterek tűnnek el, és jelennek meg újra. Nem oké,"hogy köztünk marad", és nem igaz, hogy mindenki jól jár, mert senki nem jár jól. Civilek, képzőművészek, zenészek együtt fogják elmondani, megjeleníteni és legfőképp kiadni magukból"
Írták a weboldalukon a szervezők, és ehhez mérten kemény dózisban kaptuk három napon keresztül a korrupcióra felhúzott kulturális, civil programokat. A színházi előadások, beszélgetések, vetítések mellett nagy hangsúlyt kaptak az érzékenyítő játékok, melyek segítségével a látogatók lemérhették többek között azt is, hogy saját maguk mennyire korruptak. Volt olyan játék, melynek az volt a lényege, hogy minél valósághűbben és minél nagyobb beleéléssel játsszák el a résztvevők, mit tennének olyan helyzetben, ahol lehetőség van korruptnak lenni, de hasonló interaktív programokon a fesztiválozók belehelyezkedhettek az LMBTQ emberek élethelyzetébe, vagy a fogyatékossággal élő karakterek bőrébe bújva szerezhettek tapasztalatot egy másik életről.
Bár egyértelműen tökös húzás volt a korrupció témáját beemelni, azért felmerült bennünk a kérdés, hogy a politikai, közéleti eseményekre amúgy is érzékeny közönség vajon mennyire kíván még egy fesztiválon is olyan témával foglalkozni, amely amúgy is átitatja a mindennapjait? Ezzel kapcsolatban meg is szondáztattunk pár fesztiválozót:
"Sok oldalról körbe lehet járni a témát, de unom, hogy ilyenkor is ugyanazt hajtogatjuk, hogy túlzott bennfentességgel előadja mindenki az ezerszer elismételt nézeteit és problémáit. Fontos, hogy társadalmi problémákat tematizáljon ez a fesztivál, de jövőre szívesen látnék valami pozitívabb hangvételű vagy megoldásorientáltabb hívószót" – mondta a 23 éves Dóra, aki az idén végzett az egyetemen.
Lippai Balázs, a Veszélyes Faszfej énekese szerint is fontos a közéleti témákról beszélni, az aktualitásokkal képben lenni, ugyanakkor abban nem biztos, hogy szerencsés, ha ez a fő üzenete egy fesztiválnak. "Hiszen sokak számára a hétköznapokból való kiszakadást jelentik ezek a napok" – magyarázta Lippai.
A divattervezőként dolgozó Hegedűs Dóra viszont kifejezetten szórakoztatónak találta a fesztivál idei témafelvetését: "A barátnőim, a Müskinn tervezői transzparenciát hirdető workshopján is részt vettem, amely szerintem kifejezetten kreatív módon dolgozta fel a hívószót" – mesélte.
Ha pedig valaki túl soknak tartotta a korrupcióra és az egyéb kemény témákra épülő programokat, bőven talált magának más elfoglaltságot
Például, ha éppen nincsen olyan brutálisan rossz az idő, mint amilyen tavaly volt, akkor remekül ki lehetett élvezni a lokáció nyújtotta lehetőségeket: áztathattuk magunkat a tóban, napozhattunk a stégen, biciklizhettünk a dombos vidéken, vagy csak egyszerűen átadhattuk magunkat a puszta létezésnek.
"Gyakorlatilag mindennel bír, amivel egy valamirevaló fesztiválnak kell, de talán még annál többel is, hiszen egy nyaralással is felér a környezet adottságainak köszönhetően. Mivel nem kizárólag egy területre koncentrálódik, hanem aktivizálja a rajta kívül eső területeket is, azt a feelinget adja, amiért a Művészetek Völgye is könnyen szerethető" – magyarázta Lippai Balázs, hogy szerinte miért szeretik annyian a Bánkitó Fesztivált.
Bár a fesztivál jópár éve rengeteg embert vonz – például tavaly az irdatlanul rossz időjárás ellenére az összes jegyet eladták – még mindig küzd néhány szervezési gyerekbetegséggel, melyek pont a törzsközönség szórakozásába, komfortérzetébe rondítanak bele. A sátrazóknak és a faházakban élőknek például idén is bosszantó volt, hogy nappal a fesztivál egyes területein még egy pohár szódához is nehéz volt hozzájutni, a legtöbb pult ugyanis késő délutánig zárva volt.
"Tudom, hogy a buli mellett a civilkedés és a nemzenei programok dominálnak, de azért ez mégiscsak egy fesztivál, és az, hogy péntek délután hatig ne legyen semmiféle zene a sátras területen (csak a Tószínpadon vagy az Aurórában), szerintem az erős. Ha épp nem cigányzenére vágyok, akkor meg vagyok lőve és unatkozhatok a csendben. És még egy kis szódát vagy ásványvizet sem lehetett sehol sem venni, mert kb. estig nem nyitott ki semmi, ami azért elég fura" – mondta az egyik fesztiválozó.
A fesztivál területén kívül sem feltétlen jutottunk gyorsabban ételhez vagy italhoz, az egy szem közeli bolt készlethiánya és hosszú sorban állás továbbra is adott, ellenben viszonylag gyorsan meleg ételre lehetett szert tenni a Nádas Kemping büféjében, a Harcsában, és tényleg villámgyorsan ment a kiszolgálás a Bowling Pizzériában. A tavalyhoz képest egyébként érezhetően több volt az ételvásárlási lehetőség a fesztivál területén, bár jó lett volna, ha gondolnak azokra is, akik nem feltétlen kézműves gourmet csodákat – vagy olyan furcsán rossz dolgokat, mint a lángos-burger – szeretnének enni. A Nádas büféjében kapható és óriási mennyiségben fogyó bundás kenyér rá a bizonyíték, hogy lett volna igény az egyszerűbb, olcsóbb ételekre is. Ahogy az egyik fesztiválozó mondta: "senki nem lesz attól kevésbé hipszter, hogy főtt kukoricát eszik."
És ha már a siránkozásnál tartunk, akkor muszáj lenne arra is kitalálni valamit, hogy éjszakánként iszonyú hideg van, még rendszerint akkor is, ha nappal homárvörösre égtünk a napon. Ennek ellenére idén sem volt egy olyan fedett sátor sem, ahol az ember egy picit átmelegedhet, vagy csak simán elnyúlhat egy babzsákon. Mi jobb híján a nagy fesztiválok VIP sátrait kigúnyoló apró VIP dobozba menekültünk be, ahol a kicsi tér miatt viszonylag kellemes volt a hőmérséklet, de ettől eltekintve még egy csóri tábortűz mellett sem tudtunk átmelegedni.
A fesztivál másik fontos alappillére a nappali programok mellett a képzőművészeti programok szoktak lenni, amit a szervezők idén külön ki is hangsúlyoztak, mégpedig úgy, hogy a fesztivál ezen része külön nevet kapott. A választott név nem is reflektálhatott volna jobban a kormány túlkapásaira, hiszen a Pál utcai fiúkból ismerős gyerekszleng, az Einstand lett, ami annyit tesz, hogy az erősebb elveszi a másik tulajdonát. Ennek keretében pedig egy sor jobbnál jobb művészeti projektet láthattunk.
Nekünk az egyik kedvencünk Fehér Zsanett és Nagy Krisztina Bánk Bánja-Terv című munkája volt. Az alkotópáros az itthoni korrupciós ügyek egyik legtipikusabb előfordulási formájára, a beruházásokon keresztül lefölözött EU-s pénzekre reflektált, méghozzá úgy, hogy egy "álvidékfejlesztési" tervet hoztak nyilvánosságra. Eszerint Bánkon luxusszállodák, hipermodern híd, és új buszpályaudvar épül majd, a tó helyén pedig egy tengert fognak létesíteni. Mindezt természetesen irreálisan rengeteg pénzből, csak a híd 8 milliárd euróba fog kerülni. Legalábbis ezt olvashattuk az egyik beruházást jelölő táblán, amely annyira emlékeztetett az igazira, hogy sokan hitetlenkedve toporogtak előtte.
A Slaves és a Picturebooks elvitte a péntek estét
Kultúra ide, korrupció oda, esténként még a Bánkitón is a bulizásé volt a főszerep: a repertoár pedig általában a hazai rétegzenekarok ismertebb és kevésbé ismert együtteseiből tevődött össze. Idén először a szervezők külföldi bandákkal is kiegészítették a line up-ot, mint például a délkelet-angliai punkduóval, a Slaves-zel, akik elképesztőek voltak a színpadon, meg is őrült rájuk rendesen a cirkuszi sátorban összegyűlt tömeg, de hasonló energiákat mozgósított a német The Picturebooks is, akiket a koncert vége után a közönség skandálással próbált a színpadon tartani, amit a frontember – aki végig marha jó fej és kommunikatív volt a közönséggel – finoman visszautasított azzal, hogy nem akar további értékes perceket elvenni a következő banda idejéből. A tökös blues rockot játszó zenekar egyébként majd októberben jön újra Magyarországra.
Nekünk picit egysíkú volt a hazai fellépők sora, az Auróra színpadán megtartott koncertek pedig néha átcsúsztak az élvezhetetlen kategóriába, ami leginkább a pocsék hangosításnak volt köszönhető. Erre amúgy több zenész is kiakadt, köztük a Gustave Tiger énekese is, aki viszont annyira be volt baszva, hogy igazából azt is nehezen lehetett érteni, éppen mi a hisztijének tárgya.
