Nehéz túlöltözni Nicole Kidmant Cannes-ban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A színésznő több filmmel is versenyben van, érthető, hogy nem bízta a véletlenre a ruhaválasztást.

Nemcsak Vajna Tímea pakolt be dizájnerruhákat a 70. Cannes-i Filmfesztiválra, hanem Nicole Kidman is, bár utóbbi lénye kevésbé taszítja a luxuscuccokat. Sőt, általában az élmezőnyben végez az estélyiruhás hírességekről készített listákon. Nincs ez máshogy idén sem, a 49 éves Kidman több olyan ruhát is villantott, amivel kiérdemelte, hogy külön is megemlékezzünk rá.

Itt van például ez a fekete-fehér Calvin Klein By Appointment estélyi, amit a New York-i márka új kreatívosa, Raf Simons tervezett. A tüllcsodát a Harper's Bazaar szerint 150 órán át készítették és körülbelül 180 méternyi tüllt toltak bele. A Calvin Klein By Appointment egyébként a divatház január 22-én debütált új vonala, emlékeztek, ezt a 14 darabos kollekciót reklámozták fehér bugyikkal és a Stranger Things sztárjával a télen.

Nicole Kidman a Calvin Klein új vonalának estélyiruhájában.
Fotó: George Pimentel / Getty Images Hungary

Kidman még a filmpremier előtti fotózást sem bízta a véletlenre, egy csodaszép Dior ruhában promotálta Yorgos Lanthimos Arany Pálmára jelölt filmjét, az Egy szent szarvas meggyilkolását.

Zöld Dior ruha Cannesban.
Fotó: Andreas Rentz / Getty Images Hungary

Monica Bellucci mellett egyértelműen Nicole Kidman az idei filmfesztivál egyik főszereplője, három filmmel is versenyben van Cannesban. John Cameron Mitchell  How to Talk to Girls at Parties című filmjének bemutatóján például ebben az ezüst Rodarte ruhában pózolt a kameráknak.

Az ezüst is jól áll Kidmannek.
Fotó: George Pimentel / Getty Images Hungary

Kidman nemcsak a Lanthimos filmben látható együtt Colin Farrellel, hanem Sofia Coppola új filmjében, a Csábításban is. Az Öngyilkos szüzek polgárháborús változataként emlegetett film premierjére Nicole Kidman ebben a kristályokkal kirakott, áttetsző ezüst ruhában érkezett:

Nagy sláger idén az ezüst.
Fotó: David M Benett / Getty Images Hungary

Neked melyik ruha tetszik a legjobban? Szavazz a kedvencedre!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.