Napi bizarr: az etetésfétis

Olvasási idő kb. 2 perc

Van, aki arra izgul, hogy kajával tömi a másikat, van, aki arra, hogy folyton etetik. Bizarr jelenség az emberi szexualitás bugyrából.

Minden egészséges kapcsolatnak szüksége van arra, hogy fejlődni, növekedni tudjon. A „feederism”, az etetés kedvelőit azonban inkább a fizika világa, azon belül is a gázhalmazállapot ihlette meg, ők olyan partnereket keresnek, akiknek az jut eszébe a rendelkezésre álló térről, hogy azt bizony ki kell tölteniük.

Nem kövérek, etetettek!

Csak, hogy mindenkinek világos legyen, ahhoz, hogy valakit az etetők, vagy etetettek közé soroljanak, nem elég, ha valaki a nagyobb méreteket részesíti előnyben. Az ehhez a szexuális szubkultúrához tartozók olyan kapcsolatban szeretnének élni, ahol az egyik fél elvárása a partnerétől az, hogy etethesse, míg a másik oldalon nincs más dolga az embernek, mint a hízás. Mindez pedig ebben az esetben olyasmi, ami mindkét fél szexuális vágyait felkorbácsolja.

Puffasztás, és Facebook etetőknek

Az etetés fétisnek számos formája létezik. Kezdők megelégedhetnek azzal, hogy párnákkal tömik ki kedvesüket. Elhivatottabbak természetesen puffaszthatnak választottukon nagy mennyiségű étel beléjük diktálásával is, de létezik olyan módszer is, ami a résztvevők felpumpálásával éri el a kívánt hatást. A szubkultúra kitermelte a maga közösségi médiáját, a Feabie már több, mint 100.000 felhasználóval rendelkezik, tehát közel sem egy maréknyi furcsa ember hobbijáról van itt szó. A Feabiehez hasonló oldalak lehetőséget kínálnak az érdeklődőknek arra, hogy megosszák egymással a kalóriabevitel maximalizálásának legújabb módszereit, és képeket, videókat osszanak meg magáról a folyamatról. Természetesen lehetőség van az oldalon kapcsolatkeresésre is.

Pénzért zabálni

Mivel az etetés azzal jár, hogy az egyik fél megszabja és irányítása alatt tartja, hogy mit eszik a másik, a fétist sokan a BDSM egyre tágabb gyűjtőfogalmának részeként emlegetik. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, egyre több ember hajlandó fizetni is, hogy figyelemmel kísérhesse, hogyan híznak mások. A karrierje csúcsán nagyjából 330 kilót nyomó Donna Simpson, aki a legnehezebb anya kétes értékű világrekordját is magáénak tudhatja, évi 25 millió forintot keresett azzal, amit úgy lehetne egyszerűen leírni, hogy online evés. 300 kilósan nehézséget jelentett neki, hogy bejusson a zuhanyzóba, vagy, hogy reggelente felöltözzön. Persze pont ez az, ami igazán felizgatja az etetőket, akiknek minden vágya, hogy ezeknek a hétköznapi teendőknek az elvégzésében segítségükre lehessenek etetettjeiknek.

A 22-es csapdája

Minél jobb valaki tehát az etetésben, annál komolyabb egészségügyi problémák elé nézhet. Simpson, akit 300 kilója már abban is akadályozott, hogy a gyerekeivel foglalkozzon, éppen ezért fel is hagyott az etetés professzionális szinten űzésével, és azóta más karrier után nézett.  A súlyfelesleg leadása furcsa módon ebben a szubkultúrában egy kapcsolat végét is jelentheti, hisz a kapcsolat létrejöttének alapvető feltételei a hízni és a hízlalni akarás. Igazi hedonista szokásról beszélhetünk tehát, hisz minél boldogabb egy ilyen kapcsolat, annál rövidebb lesz az etetett fél élete, és így a kapcsolat hossza is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Karáth Péter
Karáth Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.