Mennyit költhetünk ruhára?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokkal átláthatóbb a spórolás, ha költségvetést készítünk kiadásainkról: röviden, fizetésünk 5 százalékát tapsolhatjuk el ruhára.

Jó tudni, hogy nem csak nekünk, de az Elitedaily.com szerzőjének is problémái vannak a spórolással. Mivel hozzánk hasonlóan vásárlásmániás és túl sokat költ ruhákra, ezért elhatározta, hogy a jövőben költségvetést készít és kontrollálja a kiadásait. A hajtás után mutatjuk, hogy hol sikerült meghúznia a határt úgy, hogy azért alkalmanként egy-két új vagy használt ruha is beleférjen!

Először is fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mégis mennyit érdemes költeni játszós illetve irodista ruhára egy évben? Szomorú, de a legtöbb pénzügyi szakértő szerint a fizetésünk mintegy 5 százalékát fordíthatjuk összesen erre a hobbira. Tehát bármennyi is a havi fizetésed, szorozd meg 0,05-tel. Ha egy amerikai leadózva 3500 dollárt (kb.1 millió forint) visz haza havonta, akkor elvileg 175 dollárnál (kb.50 ezer forint) nem költhet többet ruhára egy hónapban. Ez évente 2100 dollár (kb.600 ezer forint), ami leginkább azoknak hasznos információ, akik csak két-három alkalommal támadják meg a butikokat évente.

Mégis, mire elég havi 10 ezer forint?

Na de maradjunk a földön: egy amerikai még egész jól költhet, és havi 50 ezer forintból simán és szívesen bevásárolnánk mi is, de mi jön ki egy havi nettó 200 ezer forintos fizetésből, ami azért itthon nem is számít olyan rossznak? Ilyen fizetés mellett havi 10 ezer forintból kéne divatoznunk, egy évben pedig összesen 120 ezer forintot költhetnénk ruhára.

Ha úgy vesszük, hogy ebből még egy árva dizájnertáska se jön ki, akkor ez az összeg elég kevés, de ha szeretünk a 450 forintos napokon turkálni kedvenc használtruha butikunkban, akkor évente 266 ruhadarabbal gazdagíthatjuk gardróbunkat, ami rengeteg. A havi 10 ezer forint egyébként még pont nem elég arra, hogy a teljes áras, új kollekciókból szabadon válogassunk a fast fashion boltokban, de leárazásokon már pár dolog kijön ennyiből.

Fotó: Robert Cianflone / Getty Images Hungary

A költségvetés szempontjából az a legjobb, ha van egy szigorú irányelv, amihez tarthatjuk magunkat, hogy mindig tudjuk, mi fér bele és mi nem. Mert mi van, ha épp akkor jön szembe a világ legszebb ruhája, legmenőbb cipője vagy legjobban szabott nadrágja, amikor már felhasználtuk a havi keretünket? Erre is ki kell találni valamit és az valószínűleg nem lesz járható út, hogy nekiesünk a következő havi keretnek, mert így könnyen ott találhatjuk magunkat, hogy márciusra elment az egész éves ruhapénz.

Egyébként nézzük a dolgokat másik oldalról: nem kötelező havi 5 százalékot ruhára elverni, ha a pénznek jobb helye van a hiteltörlesztésben vagy a szüleinknél, akiket támogatunk, akkor hagyjuk a fenébe a ruhavásárlást és örüljünk, hogy arra legalább nem kötelező költeni, nem úgy, mint lakbérre.  

Hogyan csinálják Amerikában?

Fontos, hogy minél előbb kezdd el követni a kiadásaid! Elsőként számold ki, hogy mire mennyit szoktál költeni, majd gondold át, hogy mennyit költöttél az elmúlt hónapokban és években. Ez az első lépés afelé, hogy megtudd, mennyit költhetsz a költségvetésed egyes csoportjaiban és mennyi zsebpénzed marad szórakozásra, vacsorákra vagy ruha-, cipő- és táskavásárlásra. Az Elitedaily.com szerzője például 2550 dollárt (kb.729 ezer forint) költött ruhákra 2015-ben és 51 ezer dollárt (14,5 millió forint) keresett abban az évben, tehát úgy tűnik, hogy körülbelül tényleg csak a jövedelme 5 százalékát szórta el ruhákra: persze ez az összeg Magyarországon a legtöbbeknek csak álom.

Fizetésünk 5 százalékát tapsolhatjuk el ruhára.
Fotó: Robert Cianflone / Getty Images Hungary

Eggyel szomorúbb módja a spórolásnak, de időnként nagyon is hasznos, ha körülnézel a szekrényben, mivel bizonyított tény, hogy az emberek körülbelül a 20 százalékát viselik csak annak, ami ott lapul. Egy nemrég készült felmérésből például kiderült, hogy átlagosan 103 ruhadarabja van egy nőnek, de ennek ellenére többségüket nyomasztja a ruhatára, aminek 80 százalékára elvileg nincs is szükségünk. Sőt, van olyan, aki azt állítja, 37 darab ruhánál nincs is szüksége többre. Bár ezzel az elmélettel azért vitába tudnánk szállni, ha akarnánk.

Lehetséges ez egyáltalán itthon?

Miután elolvastuk, hogy mennyit költ egy amerikai újságíró ruhára, évi 729 ezer forintot, elgondolkoztunk. Ha mi is havi 60 ezer forintot dobnánk ki divatra, nem nagyon maradna ételre való: viszont ha mi is csak a fizetésünk 5 százalékát költetnénk el, nem tudnánk megvásárolni szinte semmit az új kollekciókból. Kész röhej, de egy szebb fast fashion bomberdzsekire két hónapig kéne gyűjtenünk. Vagy tényleg kész röhej ez? Tényleg szükségünk van havonta 1-2 új ruhadarabra? Vagy csak bekajáljuk a rengeteg reklámot, ezért úgy érezzük, nem is vagyunk emberek, ha nincs meg a legújabb trendi fodros felső vagy tigrises dzseki? 

Lehet, hogy nem is mi fogyasztanánk túl keveset a szánalmas párezres havi keretünkkel, hanem a gazdagabb nemzetek költenek rengeteget ruhára? Az egész csak néphülyítés és a legjobb lenne, ha mind lejönnénk a fast fashionről? És ha már divatipar: a bolygónak egyáltalán nem "olcsó" az a rengeteg energia, ami egy-egy filléres póló előállításához kell, ami aztán gyorsan kimegy a divatból. A felesleg pedig nem tűnik el, hanem tovább mérgezi a környezetet. Te mit gondolsz? Be tudnád tartani, hogy alig költs valamit ruhára vagy még a fizetésed 5 százalékát sem szereted ilyesmire elszórni?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.