Kipróbáltuk: kacsafej a pálinkához, lazacpofa a szépségért

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Elmentünk Wang Mester éttermébe, hogy végre együnk autentikus "kínait". Videó sok sikoltozással és furcsának tűnő ételekkel.

A Kőbányai úton nyílt meg Wang Mester legújabb étterme, a Hong man ház étterem - igen ott, ahol a kínai kereskedők mellett a vietnámiak, a törökök, és még megannyi nép keveredik egymással. Szakadt Astrák és vadiúj BMW-k, pénzkötegek és árutömegek cserélnek itt gazdát. A régi kínai piaccal szemközt nyílt hodályok egyik melléképületében húzódik meg az étterem, két bolt között vezet a lépcsősor az első emeletre, ahol egy teljesen új világ nyílik meg.

Ízlésesen berendezett hely ez, két kisebb különteremmel, magyarul csak alig beszélő pincérekkel, és több mint 130 fajta étellel. A konyhát Wang Mester irányítja, aki lehet 30 de akár 50 éves is. A kortalan szakács már 20 éve él Magyarországon, most mégis olyan helyen nyitott üzletet, ahol magyar ember ritkán fordul meg.

100 napos tojás és kacsafej nasiként? Vágjunk bele!

Ottjártunkkor így értelemszerűen a vendégek 100 százaléka távol-keleti, akik pontosan tudják, mikor mit érdemes fogyasztani, ellentétben velünk. Szerencsére van magyar nyelvű étlap is, bejelölve rajta, mi csíp és mi nem. Videónkban teszteltünk egy csomó fogást, ámuldoztunk egy sort, aztán eldöntöttük, hogy el kell ide jönnünk újra. Az árak 1000-nél kezdődnek a főételek 2000 forinttól indulnak. 

Szecsuáni gyorstalpaló

A szecsuáni konyháról érdemes tudni, hogy sok fűszert használnak, és szeretik a csípős ízeket.  A fokhagyma, újhagyma és gyömbér keveréke sok ételbe kerül bele, nem is beszélve a chiliről és a szecsuáni borsról. Wang mester csak kínai szakácsokkal dolgozik, azt mondja, a magyarokkal nem találta meg a közös nyelvet, és a kínai konyhában sem voltak annyira jártasak mint kellene. Új éttermében a teljes konyharész belátható, itt nem kell a higiénia hiányától rettegni, senki nem fog mérgezéssel hazamenni.

Érdemes megfigyelni, ahogy a bárdot használják a szakácsok, és milyen profizmussal nyúlnak a wok után. Az ételek egy része meglehetősen bizarrnak tűnhet, ám érdemes elfogadni, hogy mindenhol mások a szokások. A legborzasztóbbnak a kacsfej hangzik, amikor Wang arra szólít fel, hogy ropogtassam el nyugodtan a csőrét, képtelen vagyok megtenni. Szerinte ez finom, és ők gyakran az esti lazulás során tolják be a kacsákat. Jó, nagyanyám meg kiszopogatta a tyúk agyvelejét, meg megette a kakasherét, azon is lehetne borzongani végülis. 

Wang szerint nincs valós magyarázat arra, miért eszik meg a hal és a szárnyas fejet, vagy miért a disznó gyomrát eszik meg, amikor annyi izgalmasabb része van annak a szegény állatnak. Az viszont tény, hogy minden testrészét megeszik az állatnak.

A gyümölcsleves is van ilyen extrém

És, hogy Wang szerint mi a legfurcsább magyar étel? Hát a gyümölcsleves - mondja nevetve, és nem érti hogyan lehet azt megenni egyáltalán. Hideg is, édes is, hát hogy lenne leves? Én a vaníliás tojástekerccsel vágok vissza, amibe ők meg disznóhúst töltenek, de az elfogyasztott pálinka hatására nem folytatódik a párbaj, és nem is érdemes azon vitatkozni, melyik konyha milyen. 

Galéria ikon

28

Galéria: Wang mester kínai étterme
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Hong man ház étterem

Kőbányai út, Kínai piac, Kőbányai út 25. (Hat óra után a  27-es szám alatt lehet bemenni.)

Nyitva: minden nap 11-21.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?