Teszt: mindenféle ízű mikrós pattogatott kukoricák

Elég jó műfaj a pattogatott kukorica, viszont több sebből is vérzik az előre csomagolt változata: általában pálmazsírral készítik - nem is kevéssel, ami nem csak, hogy borzasztóan hizlal, de össze is tapasztja a szájpadlást a nyelvvel.

Plusz, ha már ízesítve is van a kukorica, akkor egyből háromszor annyiért lehet megvenni, mint a sima, zacskós, pattogtatni való kukoricát. És persze elismerjük, hogy lényegesen egyszerűbb betuszkolni a mikróba a papírzacskót, beállítani az időt és megvárni míg a kukorica elkészül, mint beleönteni a lábasba a zsiradékot, a kukoricát és a sót, majd várni, hogy elkészüljön. Vagy mégsem?!

Sok legenda kering arról, hogy a házilag pattogtatott kukoricát folyamatosan rázogatni kell a lábasban, hogy ne égjen le. Nos, saját tapasztalat, hogy akkor sem lesz semmi baja a kukoricának, ha csak egyszer-kétszer rázza meg a lábast a pattogás alatt. Egyre azonban nem árt ügyelni, leginkább közepes hőmérsékleten készítse a kukoricát, és megfelelő mennyiségű olajat/vajat adjon hozzá. Érdemes az elején sóval összekeverni, viszont fűszerrel ízesíteni a végén célszerű.

IMG 9071

A mostani kóstolón előre megízesített pattogatni való kukoricákat ettünk, és közben próbáltuk kitalálni, hogy mégis milyen ízűek lehetnek. A helyzet az, hogy vagy nem ráztuk fel megfelelően a zacskót (de), vagy tényleg alig van ízük ezeknek a termékeknek, mert több terméknél is konstatáltuk: „Na, ennek megint nincs íze”.

Valószínűleg akkor jár a legjobban, ha sima, sós kukoricát vesz és a mikrózás után ráízesít még kicsit, vagy egyszerűen tényleg megveszi a szemes változatot és lábasban elkészíti. 

A maximálisan elérhető pontszám 30 volt, sok közepes volt, de igazán kirívó eredmény nem született, ellenben lett egy helytálló komment az édes kukoricáról: „Ezt a fogorvosok fejlesztették ki, mert úgy ment a fogamba, hogy a fog és az ínyem közé beleállt, és szerintem két órán belül leesik az egész állkapcsom egy fertőzés következtében.”

Utolsó helyezett: Chio micro popcorn, sajtos, 13 pont

Összetevők: Pattogtatni való kukorica, Pálmaolaj, Étkezési só, Aroma (szója- és tejszármazékot tartalmaz), Színezőanyag: E160b.

Egytől egyig pálmaolajban úszik az összes, a teszten kóstolt pattogatott kukorica. Ezt még csak tetézte, hogy az ízesítésekkel is voltak bajuk, ahogyan ennél a Chiónál is. Az meg csak tetézte a dolgokat, hogy ez az igazi szájpadlásra tapadós, zsírban úszó változat. Rengeteg alkohol mellé viszont tökéletes.

IMG 9060

„Ez a legrosszabb, mintha camambertes lenne, ebből alig bírok enni.” „Ez olyan, mintha a kakaós csiga beleesett volna a pattogatott kukoricába, de azért még odaadtátok volna, hátha nem veszem észre.” „Konkrétan füstölt íze volt. Vagy csak elégettük? Nem tudom, mindenesetre leginkább bbq hungarocellgolyókra emlékeztetett, nem mintha olyat ettem volna valaha. Remélem igazából most sem."

Negyedik helyezett: Popz vajas, 15 pont

Összetevők: Pattogatni való kukorica, Pálmaolaj, Só, Ízesítő, Természetes színezék (E160b).

 Ha arról ábrándozik, hogy milyen jó lenne bekapni egy púpozott kanál vajat, akkor megtaláltuk a megoldást! Elképesztően vaj íze van, nyilván erre nagymértékben rásegít az ízesítő is. Nem lett a kedvencünk, viszont sajtosnak is elmegy. Állítólag. 

IMG 9066
 
„Vajas de nagyon vajas. Erre mintha egy adag margarint ráolvasztottak volna.” „Ilyet szoktam enni miközben a kanapén mozizunk. Szóval ez sajtos Mogyi volt. Szeretem.” „Talán vajas? Baromi műíze van.”

Bronzérmes: SPAR pop corn light, 16 pont

Összetevők: Kukoricaszemek, Pálmaolaj, étkezési só (2,8%).

Csodálatos, hogy végre kifejlesztették a pattogatott kukorica light verzióját is, tulajdonképpen pont ezért került be a tesztre. Kíváncsiak voltunk, hogy feltűnik-e valakinek, hogy ez nem tocsog a zsírban. Feltűnt. 

IMG 9069

„Sima sós? Ennek nincs semmi íze.” „Ez annyira natúr és íztelen hungerocell, hogy nyilván light. Mondjuk már azon is egy csomó kalóriát spórolnék vele, hogy biztosan nem markolok bele még egyszer.” „Simán csak sótlan.” „Sós, finom, ropogós, nem olajos!”

Ezüstérmes: Mogyi micro pop sajtos, 17,5 pont

Összetevők: Pattogatni való kukorica, Növényi zsír (pálma), Só (3%), Aroma.

Ellentétben a Chio termékével, ezen egyáltalán nem érzdőik, hogy sajtos ízesítésű lenne. (Szerencsére.) A szaga viszont megmásíthatatlanul elárulja kivoltát: pont olyan, mint a sajtos chipseké: büdös. 
 
IMG 9065
 „Ez valami lábszagos.” „Ez teljesen semleges. Volt ezen valami egyáltalán? Valami halvány csiliszerűség mintha átjött volna, de lehet, hogy csak az előző körben ragadt a kezemre. Viszont legalább rossz sem volt.” „Ízetlen, de amikor harmadszor mentem körbe a popcornokon, akkor ez már pozitívumnak számított: ez volt az a fajta, amiből mennyiséget tudtam zabálni.”

Aranyérmes: Mogyi micro pop chili ízű, 20,5 pont

Összetevők: Pattogatni való kukorica, Növényi (pálma) olaj 3%, Chili aroma.

Eszméletlen jót tesz ennek a terméknek a chili, ráadásul mindenki felismerte az ízt. Csípős is, ropogós is, sós is, több nem is kell. Érdekes módon ez volt az egyetlen termék, ahol elveszett a pálmaolaj íze, de azért az agyunkba sajnos már rögződött ez a jelenség. 

IMG 9067
„Ennek valami kis paprikás beütése van, ja ez chilis.” „Hol a sör? Ehhez kötelező lenne, valami jó barna, a kukorica meg csilis volt, nyilván.” „Először csak annyit érzek, hogy túl sós, aztán elkezd csípni, és azt abba se hagyja, talán ez lehet valami magyaros ízesítésű? Nem tetszik.” 

Kakukktojás:

Mogyi micro pop karamell, 16 pont (Bronzérmes lenne)

Összetevők: Karamell ízű, mikrohullámú sütőben elkészíthető pattogatni való kukorica, édesítőszerrel.
 
Érdekes, hogy amíg Angliában és a tengeren túlon már évtizedek óta nyomatják az édes kukoricát a mozikban, itthon még csak most kezd beszivárogni - érthetetlen, hogy miért ilyen későn. Általában nem rossz a mozis, cukros kukorica, ez a zacskós azonban nem adja ezt vissza. Édesnek édes, az íze nem rossz, de a jó az nem ilyen. 
 
IMG 9061
 
„Na jó ez undorító. Édes, gejl, mellékíze van.” „Mézes kukorica. Miért? Miért? Miért? Érthetetlen, bizarr, rettenetes.” „Az édes popcornt imádom, de ez simán csak baromi édes volt és nem karamellás, meg nem ragadt rajta a cukor, csak az ízén lehetett érezni, ennél azért ettem már jobb cukros popcornt.”  
 
Termék Ár/forint Fajlagos ár/kg Értékelés (max. 30 pont) Itt vettük
Mogyi micro pop chili ízű 125 1250 20,5 Tesco
Mogyi micro pop sajtos 125 1250 17,5 Tesco
SPAR pop corn light 93x3 1033 16 SPAR
Popz vajas 101 1010 15 Tesco
Chio micro popcorn, sajtos 115 1438 13 Tesco
Kakukktojás            
 Mogyi micro pop karamell 159 1590 16 Tesco
 
Mustra