DIY: dobja fel ruháit ezzel a filléres ötlettel!

Olvasási idő kb. 3 perc

Jó hír, ha szereti a vicces dolgokat: eljött a felvasalható óriásfelvarrók ideje, amiket ráadásul már párszáz forintért beszerezhet!

Galéria ikon

4

Galéria: DIY: dobja fel ruháit ezzel a filléres ötlettel!
Fotó: divany.hu

A boltokat elöntötték a felvarrós, feliratos pulóverek, amiket alapvetően szeretünk, de azért akadt pár problémánk azzal, hogy ezek a darabok ebben a szezonban ennyire trendivé váltak:

  • ezek a pulcsik/pólók egy kaptafára készülnek, nagy tömegben, tehát az egyediség (ami tulajdonképp az ilyen felvarrós, vicces mintás darabok lételeme) ki van zárva, ha úgy döntenék, hogy mondjuk a Bershkában szerzek egy vicces felsőt
  • a legtöbb felirattal, felvarróval nehéz azonosulnom, rövidebben: nem tetszenek
  • hátrány az ár is: ha egy felsőre felkerül pár egyen-felvarró, máris 5 ezerbe kerül 2 helyett, a pulóverek ára is simán duplázódik, ha kapnak valami feltétet
  • annyira elöntötték a boltokat a mintázott pucslik, hogy minta, felvarró, felirat nélkülit szinte már nem is lehet kapni – pedig azért néha nem ártana valami egyszerűt felvenni.

Ebben a posztunkban az első három problémára ajánlunk egy filléres megoldást: a negyedik probléma az, ami nehézzé teszi az első három megoldását...

Szóval egyedi pulcsit olcsón baromi egyszerű csinálni és itt most nem arra gondolok, hogy rajzoljon ön valamit a tréningjére. Persze az se rossz, de ha nem jó a kézügyessége, jobban jár, ha rendel egy poénos felvarrót és azt felvasalja egy pólóra vagy pulcsira!

Jó hír, hogy csak a sima pamutpulóverek száma fogyatkozott meg a boltokban, üres, egyszínű pólókat szerencsére még lehet kapni, például a H&M-ben már 1290 forinttól. Én mindenképp egy vicces pulóvert szerettem volna, úgy tűnik, most tavasszal erre az egyetlen olcsó megoldás, ha a H&M férfiosztályáról vesz/rendel egy 2990 forintos tréningfelsőt. Máshol alig akad sportos pulóver, és az is 5 ezer forintnál drágább, szóval akkor már nem lesz annyira olcsó az egyedi pulcsi.

Ha az alapanyag megvan, akkor már csak felvarrót kell szerezni: furcsán hagzik, de ez szerintem egyszerűbb ügy, az Aliexpressen ugyanis egymást érik a felvarrók. Én két flitteres, felvasalható felvarrót választottam innen, darabja kevesebbe került, mint 2 dollár, azaz 550 forint. (Ha utálja a flittereket, akkor itt nézelődjön, még olcsóbban is kijön ebből a buliból!)

Galéria ikon

4

Galéria: DIY: dobja fel ruháit ezzel a filléres ötlettel!
Fotó: divany.hu

Az egyiket, melyen Marge Simpson látható, egy 2990 forintos pulóverre tettem (jobban mondva lusta voltam, és 500 forintért felvarrattam), a másik, Pop felirattal kapcsolatban még vacillálok, vagy veszek egy pólót, vagy a képeken is látható, 1300 forintért turkált farmerdzsekim hátára fogom feltetetni. Így tuladjonképp 2 ezer forintból lehet egyedi farmerdzsekim, és 4 ezer forintból kijött életem pulcsija.

Ami az egyediséget illeti: tudom, hogy ezek a felvarrók ugyanúgy tömegtermékek, mint a fast fashion boltok kínálata, de egyrészt nem sokan rendelnek belőlük Magyarországra, másrészt mindegyik felhasználásáról ön dönt: teheti bármelyiket szövetkabát hátára, nadrág szárára, pulcsi ujjára, csak a képzelete szab határt annak, hogyan használja fel ezeket. És így már tényleg kevés az esélye, hogy szembejön önnel az a ruha, amit önmaga talált ki. Még egy hátránya van a rendelésnek: várni kell, hogy megérkezzen az olcsó felvarró, néha heteket is. De ennyit azért megér, hogy aztán mindenki a felsője csodájára járjon, nem? (Ha mégsem tud várni és valóban teljesen egyedi mintát szeretne megfizethető áron, tervezzen egyet és látogasson el erre a Facebook oldalra)

Galéria ikon

4

Galéria: DIY: dobja fel ruháit ezzel a filléres ötlettel!
Fotó: divany.hu
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.