Ilyen könnyen öltözhet egyetlen színbe

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Boltkörképen teszteltük, mennyire nehéz követni a monokróm trendet: semennyire, csak drága és mesterkélt lesz a végeredmény.

Nemrég megmutattuk, hogy újabban mennyire menő a monokróm, azaz az olyan szettek viselése, melyek egyetlen színből állnak, esetleg egy alapszín különböző árnyalataiból. 

Mivel ennek a trendnek a követése baromi egyszerűnek tűnik, körülnéztünk, mennyibe kerülne, ha holnaptól egyetlen színben szeretnénk pompázni: jó hír, hogy egyelőre a leárazott holmik közül is össze lehet szedni egy-egy talpig khaki, bordó vagy famerkék szettet, rossz, hogy ha a tavasszal igazán menő púderszínbe borulna, arra még az egyébként olcsó H&M-ben is 40 ezret kell szánnia. Összeállítások és tapasztalatok a hajtás után!

Mango

Az egyszínű szett állítólag nem csak elegánsabb, összeszedettebb külsőt nyújt, hanem slankít is. Főleg, ha sötétebb színekből állítjuk össze, például katonazöldből, ami egyaránt divatos télen és tavasszal is. Nos, a slankító hatásra szükség is volt az új kollekciós overál és kabát esetében (a kép jobb oldalán), ugyanis ez a bővülő, bokánál elvágott szárú overál tényleg leginkább Kendall Jenneren mutat jól. Vagy Emily Ratajkowskin, akit meg is mutatunk a galériában. Engem a 160 centimmel maximum addig tud optikailag nyújtani és slankítani, amíg nem áll mellém valaki, aki magasabb – onnantól úgy nézek ki, mint egy félőrült Kim Kardashian rajongó.

A leárazott téli kollekcióból (a képen bal oldalt) szerintem sokkal kellemesebb khaki szettet lehetett összeállítani, a blézer önmagában is gyönyörű volt, a szűk nadrág pedig szerintem jobban áll, mint a bő. Ráadásul ez a szett blézerestül is csak 26.500 forintba került, míg az új kollekcióból csak a lezser ballon 28 ezer forint.

Galéria ikon

25

Galéria: Ilyen könnyen beöltözhet egy színbe

H&M

A svéd márkánál már egy ideje nincs leárazás, úgyhogy itt két új kollekciós szettet válogattunk össze: khaki színből itt is bőven be lehet vásárolni, a talpig farmer trendet is könnyű követni, a mintát-mintával viszont kihívás volt. Kis keresgéléssel mégis találtunk egy ugyanolyan szemkápráztató mintával nyomott kabátot és ruhát is, melyeket együtt nem igazán hordanánk az utcára, de azért megmutatjuk, ilyen is van.

A púderszín együttes viszont tényleg jól néz ki, az már csak engem zavar, hogy kicsit mesterkéltnek érzem ezt a rengeteg pasztellt így együtt – valahogy olyan erőltetett így összekombinálni mindent. Arról nem is beszélve, hogy ebben a szettben inkább valami elegánsabb eseményre mennék el – de oda nem elég elegáns –, a munkahelyre már túlzásnak tűnik (tömegközlekedni se lehet jó benne, rettegnék, hogy összekoszolom). Mindenesetre ha beállnék a monokróm trendbe, tuti ezzel a szettel tenném, cipőstül sincs 40 ezer forint és a darabok külön-külön is szépek.

Galéria ikon

25

Galéria: Ilyen könnyen beöltözhet egy színbe

Springfield

Talán itt volt a legnehezebb dolgunk: a leárazott holmik közül még csak-csak össze lehetett szedni pár bordó holmit, de az sajnos nem valami tavaszias szín. Az új kollekcióból nekünk csak a barna művelúrból jött össze egy szett, ami viszont szerintem nem volt szép. Egyrészt az anyag tapintását se szeretem, másrészt ez a barna tetőtől-talpig viselve öregít. A térd alatt elvágott szoknyahossz optikai slanítás helyett inkább összenyomott, a bokacsizmáról pedig nem szeretnék beszélni. Egy magassarkúval jobb lenne a végeredmény, de én azt ajánlom: ezeket a barna művelúr ruhákat inkább viselje külön-külön, például farmerral, mert így együtt sajnos elég lehangoló az összkép.

Galéria ikon

25

Galéria: Ilyen könnyen beöltözhet egy színbe

Bershka

A leárazott holmik közt itt is a bordó szett adta magát, de azért egy alig 2500 forintos farmeroverált is felvettem egy hozzá illő dzsekivel. Egyszínűnek egyszínű, de az összhatás olyan, mint egy autószerelőműhelyben. Az új kollekcióból inkább egy világoskék-égkék keverék szettet szedtem össze, végülis az árnyalatokkal szabad játszani. Az összhatás így kevésbé volt mesterkélt, mint a teljesen azonos színű darabokkal, pedig a világoskék farmer és a bőrdzseki színe tökéletesen megegyezett. A mama-farmert viszont inkább elfelejteném, még akkor is, ha ez most divat.

A talpig farmer szett egyébként nem rossz választás, ha ismerkedik a monokróm trenddel, kábé annyira nehéz összeállítani, mint egy full fekete szettet: mindenkinek van otthon farmerja és talán farmeringe is, ahogy kis fekete ruhája, fekete blézere és fekete táskája is akad. A full-farmer szett akkor is jó választás, ha tökélyre szeretné vinni a monokróm trendet, és azzal is megfejelné, hogy a ruhák anyaga (farmer) is egyezik: a Zarában kapni farmerszemüveget, farmercsizmát, sőt, farmersálat is, de a Bershkában is érdemes körülnézni

Galéria ikon

25

Galéria: Ilyen könnyen beöltözhet egy színbe

Zara

A Zara új kollekciójából megannyi törtfehér vagy bézs szettet össze lehet állítani, a leárazottakból azonban már nehezebb az ember dolga: azokból leginkább egy ilyen retrós-mintás ruházat jön ki. Az új kollekcióból viszont változatosan ötlözhetünk doktornőnek/szuperpumának/Kim Kardashiannek.

Galéria ikon

25

Galéria: Ilyen könnyen beöltözhet egy színbe

Összességében szerintem a monokróm trend Insatgramon lehet, hogy jól mutat, de a való életben mesterkéltnek tűnik. A legegyszerűbb a fekete és a farmerkék kivitelezése, a legelegánsabb azonban inkább a törtfehér és rózsás pasztellszín lesz idén tavasszal. A khaki szín se rossz, a bordó és a barna viszont ilyen nagy felületen mintha öregítene.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.