Őket okolja a plüss melegítőkért

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A divat arcai sorozatunk következő alanya a két barátnő, akik megalapították a Juicy Couture-t.

A Jezebelen olvastuk, hogy a Juicy Couture-ről szóló tévésorozat készül és debütál hamarosan. Éppen ezért arra gondoltuk, miért ne lehetne a márka mögött álló páros A divat arcai sorozatunk következő alanya: ha érdekli, hogyan árasztották el a világot a 200 dollárból, azaz 55 ezer forintból alapított márka nevével fémjelzett plüssmelegítők, olvasson tovább!

A kezdetek

A Juicy Couture-t 1995-ben alapított két barátnő, nevezetesen Pamela Skaist-Levy és Gela Nash. Az eredeti nevet (Travis Jeans) csak egy évvel később változtatták meg a mostanira, addig terhesnadrágok árusításával próbáltak betörni a piacra. Ez kevés sikerrel járt, a plüssből készült melegítőjük viszont annál nagyobb sikert aratott: a 2000-es évek közepén Paris Hiltont nem is nagyon látták másban – az évek során azonban az "ikonikus" ruhadarab mellett több könnyen felismerhető táskával és cipővel is előrukkoltak, amelyekre kivétel nélkül az alábbi logó került:

Galéria ikon

12

Ez meg az eltéveszthetetlen logójuk.
Galéria: Őket okolja a plüss melegítőkért
Fotó: Camilla Zenz / Northfoto

A két alapító nem tétlenkedett: a névváltás után rögtön elkezdték küldözgetni a cuccaik hírességeknek: a 2001-es velúrból készült kollekcióra Madonna le is csapott, így beemelte a köztudatba. A melegítő a 2000-es évek közepén újra visszatért, ekkor már Jennifer Lopez, Britney Spears és Paris Hilton sem tudott ellenállni neki: a márka ekkor vált világhírűvé és a new money, vagyis az újgazdagság jelképévé. A népszerűség ellenére nehezen lehetett hozzáférni: az évtized végéig csupán néhány helyen árulták. 

Jönnek a bajok

Bár meg nem erősített információk szerint a Juicy Couture egy év alatt 200 millió dolláros, azaz 55 milliárd forintos bevételt termelt és hiába vették fel Erin Fetherston tanácsadót 2010-ben, hogy tervezzen egy ruhakollekciót, amit majd az ünnepek alatt kezdenek el árusítani, a kereskedők azt mondták, sajnos a dizájn meglehetősen állott szagúra sikeredett, ráadásul a méretezéssel is problémák adódtak. A TheCut számolt be arról annak idején, hogy emiatt a legtöbb neves áruház (Saks Fifth Avenue, Lord&Taylor, Bloomingdale's, Nordstrom, Bergdorf Goodman, Neiman Marcus) teljesen megszüntette a márka forgalmazását, többen pedig töredékét rendelték be az előtte megszokottnak.

Valószínűleg tűzoltási célból november 1-jén LeAnn Nealzt nevezték ki elnöknek és kreatívigazgatónak, ő volt felelős nemcsak a dizájnok jóváhagyásáért, de a marketingért, a boltok kialakításáért és neki kellett jelentenie Edgar Hubernek, a Juicy Couture vezérigazgatójának. Hogy biztosra menjenek, felvették a Vogue korábbi kiegészítőkért felelős igazgatóját, Michelle Sanderst is, hogy kezelje az ékszerek, táskák és fürdőruhák új engedélyeit.

Így múlik el a világ dicsősége

2013. október 7-én a Fifth&Pacific bejelentette, hogy eladják a Juicy Couture-t az Authentic Brands Groupnak 195 millió dollárért, az 53 milliárd forintért. 2014 júniusában a cég bejelentette, hogy 2015 júniusáig bezárja az összes Egyesült Államokban található üzletét – a 60 nemzetközi bolt tovább működik. Ha valaki az Államokban Juicy Couture cuccokra vágyik, az 2014 szeptemberétől a Kohl's üzleteiben veheti meg.

Galéria ikon

12

Így néztek ki az alapítótagok 2002-ben.
Galéria: Őket okolja a plüss melegítőkért
Fotó: Myung J. Chun / Europress / Getty

Élet a Juicy után

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mi lehet most a két alapítótaggal: rövid keresés után megtaláltuk új honlapjukat a Pam&Gelát, ahol a BFF ("Best Friends Forever", legjobb barátok mindörökké) imidzsre erősítve árulják a ruháikat. A webshopban egy nadrágért 40, egy poncsóért 60, egy pólóért pedig 30 ezer forintot kérnek el, szóval a Juicy Couture-nél megszokottat (igaz, egy kilométerekkel visszafogottabb stílusban). Reméljük, ezzel nem égnek akkorát, mint a kedvenc Juicy-s hírünk esetében: amikor a ruhájukba nyomták Az elbűvölő Államokban gyártva szöveget, ami felett ott lógott a Vietnamban készült címke. Kínos.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.