Egész életében rosszul hajtotta fel az ingujját!

Olvasási idő kb. 2 perc

Annyi helyen olvastuk már, hogy egyáltalán nem úgy csináljuk, ahogy kéne, hogy kipróbáltuk és meg is mutatjuk a helyes módszert!

Az elmúlt hetekben-hónapokban egyre többször futottam bele olyan cikkekbe, ahol arról írtak, hogy eddig helytelenül hajtották fel a férfiak az ingük ujjait. Eddig igyekeztem figyelmen kívül hagyni ezeket, de miután a Business Insideren megjelent írásban is szó van erről, így eldöntöttem, egyrészt kipróbálom, másrészt megmutatom, hogyan kell kinéznie a "rendes" felhajtásnak – emellett pedig megosztom azokat a trükköket is, amikről ezen kívül ír egyrészt az Insider és a HuffPost.

Mire ez a felhajtás?

Hogy mit csináltunk eddig rosszul? Azt, hogy csak simán elkezdük felhajtani a mandzsettát, aztán ugyanezt megismételtük egyszer vagy kétszer. Ezzel az a "baj", hogy nem tartja magát és egy csomószor lecsúszik – ellenben az "új" módszerrel. Ennek az a lényege, hogy felhajtjuk a mandzsettát, felhúzzuk a karunkon addig, amíg szeretnénk, hogy érjen az ing, majd ráhatunk egyet. Ha nem érti, miről beszélek vagy vizuális típus, nézze meg a lenti fotókat.

Fotó: Dívány

Az első képsoron látható a régi módszer, amikor szépen egyesével hajtogatva jutunk el a végeredményig, alatta pedig az, hogy a mandzsetta felhajtása után felhúzzuk a könyékig, majd az alatta lévő részt ráhajtjuk és eligazgatjuk. Elvileg az utóbbival sokkal masszívabb lesz a végeredmény.

Milyen egyéb tippek vannak még?

A két oldal 17, illetve 35 javaslata között bőven van átfedés és olyan tippek is, amik teljesen személyfüggőek és nem általános érvényűek (például, hogy kinek milyen arclemosó jó), ezért úgy döntöttem, csak azokat gyűjtöm itt össze, melyekben van ráció. 

Az egyik ilyen, hogy érdemes cédrusból készült vállfát használni, ugyanis az már önmagában riasztja a molyokat. A (kötött) pulóvereket viszont még mindig tilos fellógatni, mert azok kilógják magukat és formájukat vesztik! Érdemes odafigyelni a zakógombolás hármas szabályára is: ha mindenképpen gombolni szeretnénk, akkor a középsővel kezdjük, ha ez nem elég, akkor a felsőt opcionálisan begombolhatjuk, az alsót viszont soha!

Fotó: Justin Sullivan / Europress / Getty

Egy minőségi sámfa nemcsak azért jó, mert megőrzi a cipőjének a formáját, de magába szívja a felesleges nedvességet is. Egyébként az is logikusnak tűnik, hogy ne viseljük zsinórban sokáig ugyanazt a cipőt, ugyanis hagyni kell, hogy "lélegezzen" - így valószínűleg tovább húzza majd. Ha új fodrászhoz megyünk, érdemes elmondani neki, hogy mióta nem vágattuk le a hajunkat, így ő is el tudja képzelni, hogy milyet frizurát készített nekünk az előző. Érdemes egy fehérneműs zsákot is beszerezni, hogy ne vesszenek el a mosás közben például a titokzoknik vagy az óraszíjak.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?