Tudja, miért Pán Péterről nevezték el a kislányos gallért?

Olvasási idő kb. 1 perc

Nem azért, mert a mesehős ilyet hordott: 110 évet kell visszautazni az időben, ha meg akarjuk érteni az elnevezés miértjét.

A Pán Péter-gallér már jó néhány évvel ezelőtt visszatért a divatba, elárasztotta az üzleteket, majd szép csendben eltűnt. Nem is gondolkodtunk viszont azon, hogy miért pont így hívják – ráadásul az sem tűnt fel, hogy a mesehős kigombolt felsője nem is így néz ki. Nemrég azonban belefutottunk egy posztba a Manrepeller oldalán, ahol pont ez volt a téma: végre megtudtuk, miért is hívják így!

Az oldal bloggere egy ismerőse kérdésére felelve azt válaszolta, hogy azért nevezik így, mert olyan nőknek tervezték, akik soha nem akarnak felnőni (súlyosabb ezetben ez a Pán Péter szindróma). Részben igaza volt, a történet viszont ennél egy fokkal árnyaltabb. Egészen 110 évvel ezelőttig kell visszautazni az időben, akkor történt ugyanis, hogy Maude Adams egy olyan jelmezben játszotta el Pán Péter szerepét, aminek ilyen gallérja volt. A ruhát John White Alexander és felesége tervezték Adamsszel közösen és bár az azelőtti időkben soha nem viselt hasonlót a mesehős, utána (főleg az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban) elképesztő népszerűségre tett szert és 1905 óta ezzel a szereppel azonosítják ezt a fazonú gallért.

Fotó: Wikipedia / Getty Images

A Manrepeller írója arra is felhívja a figyelmet, hogy tudatalatt gyakran azonosítják ezt a stílust a feminizmussal: Maude Adams ugyanis saját akaratából felvette az édesanyja vezetéknevét, annak idején pedig a legjobban fizetett színészek között tartották számon.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?