American Apparel cucca sokat fog érni, a cég csődvédelmet kért

Olvasási idő kb. 1 perc

Még nincs szó teljes csődről, az üzleteket sem zárják be.

Csődvédelmet kért az American Apparel cég – jelentette a Dazed. A lépés nem lepte meg a hozzáértőket, a részvények már tavaly 87 százalékot estek, és a második negyedévben 19,4 millió dolláros (5,4 milliárd forint) veszteséget könyvelt el a cég. 

Ez még nem jelenti azt, hogy a cég lehúzhatja a rolót, a válságtervben csökkentik a kiadásokat, újraépítik a márkát, és a tervek szerint 6 hónapon belül 300 millió dollárról (83 milliárd forint) 135 millióra (37 milliárd forint) csökkentik a tartozások összegét. Nincs tervben boltbezárás sem, látszólag minden marad a régiben. 

Fotó: American Apparel

Paula Schneider vezérigazgató a szerkezetátalakítással kapcsolatban az alábbiakat nyilatkozta: "Ez lehetővé fogja tenni az AA-nak, hogy egy erősebb céggé váljon." 

A cég mindenesetre 2009 óta nem könyvelt el profitot. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

A világ első női detektíve mentette meg Lincolnt a haláltól

Amikor a huszonhárom éves, megözvegyült Kate Warne 1856-ban besétált Amerika leghíresebb nyomozóirodájába, a férfiak vélhetően csak mosolyogtak rajta, ő azonban történelmet írt. Nemcsak ő lett a világ legelső női magánnyomozója, ő mentette meg Abraham Lincolnt egy merénylettől is.

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.