Scout Willis: végre egy celebtervező normális ruhákkal

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Demi Moore és Bruce Willis 24 éves lányának első kollekcióját átlagos modellekre adták fel. Hordanánk.

„Végre kész vagyunk: izgatottan jelentem be, hogy elkészült a Scout's General névre hallgató márkám első kollekciója" – adta hírül Twitteren a 24 éves Scout Willis augusztus utolsó napjaiban. A ruhadarabok és úgy az egész koncepció már csak azért is szimpatikus, mert teljesen átlagos emberek álltak modellt hozzá – a ruhák pedig elképesztően jól mutatnak rajtuk.

A Brown Egyetemen végzett Willis lány egész hosszú utat járt be: annak idején édesapja egyik filmje, a Wes Anderson rendezte Holdfény királyság jelmezosztályán volt gyakornok. Saját márkájának külön Instagram-oldalt is csinált – egyelőre ez az egyetlen olyan oldal, ahol átfogó képet kaphatunk arról, milyen ruhákat álmodott meg Willis. A kollekció egyébként már csak azért is hiteles, mert a lány a hétköznapokon is rendkívül stílusosan öltözködik – legyen szó oversize kabátokról, kosztümről vagy szmokingzakóról. Azt megjegyeznénk, hogy nem mindig "ruhával" került a hírekbe a 24 éves Willis: tavaly nyáron például félmeztelenül sétált New Yorkban, hogy ezzel is tiltakozzon az Instagram mellbimbós képekre vonatkozó tiltása ellen.

Íme a tervezőcsapat, bal oldalon Scout Willisszel:


A divat szempontjából elég hasonló géneket örököltek (nagy valószínűséggel édesanyjuktól) a Willis-lányok: ő és testvérei, Tallulah és Rumer is szinte mindig kifogástalanul jelennek meg a vörös szőnyegen. Talullah Willis pedig a People-nek tett egyik nyilatkozatában azt is elárulta, hogy amikor kicsik voltak, akkor mindkét szülőjük gardróbját feltúrták és kombinálták az ott található ruhadarabokat.

A képaláírások tanúsága szerint a kollekció a 2016-os tavaszi-nyári szezonra szól, így ha magáénak szeretné tudni valamelyik darabot, kicsit várnia kell. Mutatunk még egy fotót, ha többet szeretne látni, irány az Instagram!


Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.