Kevesebb a hirdetés a szeptemberi magazinokban

Olvasási idő kb. 2 perc

De az agyonhájpolt amerikai Vogue-ban még idén is 615 oldalnyi a fizetett tartalom.

Nyakunkon a szeptember, ezzel együtt pedig a magazinok mérföldkőnek számító kiadásai. Egyszer már megnéztük, ezeknek hány százaléka reklám, most pedig a Fashionista végezte el ugyanezt a feladatot – ami egyébként azért is fontos, mert idén az olyan nagy cégek, mint a Condé Nast, a Hearst vagy a Time Inc. megtagadták a fizetett oldalszámok kiadását. Bár régen sokat lehetett sejteni az "eladott" magazinfelületekből, ma már ez elég szegényes mérőszám, hiszen a bevételek számos más felületről (például online) is származhatnak. Nem is húzzuk tovább, nézzük a számokat!

Ha szeret elmélyedni a számokban, ajánljuk önnek az MPA havi jelentéseit, ahol magazinokra lebontva találja meg a statisztikákat – beleértve többek között a print és digitális kiadások olvasó-, illetve a közzétett videók egyedi nézőszámait is. Az MPA vezérigazgatója, Mary Berner szerint ezek az adatok tükrözik leginkább egy médiacég állapotát, emiatt teljesen felesleges a hirdetett oldalak számát kapcsolatba hozni vele. Emiatt mi sem úgy tekintünk ezekre, hogy akinél a legtöbb fizetett hirdetés van, az a legmenőbb magazin, sokkal inkább a másik oldalról: hány reklámot kapunk az arcunkba úgy, hogy egyébként fizetünk is a tartalomért.

Fotó: Vogue / Elle / Harper's Bazaar

Mivel a hivatalos eladási statisztikákhoz nem fért hozzá a Fashionsta, így megvettek 10 vezető amerikai divatmagazint, majd nekiálltak manuálisan megszámolni az oldalakat. Mivel újságosnál vették őket, így azokról a hirdetésekről nem tudnak nyilatkozni, amik az előfizetői vagy regionális példányokban szerepelnek. És hogy miért is nem érdemes keresni az említett összefüggést? A Fashionista szerint a Glamour magazin elég lapos volt, egy bennfentes szerint viszont 7 százalékkal jobban teljesítettek, mint egy évvel ezelőtt. Hasonló a helyzet az Elle és a Harper's Bazaar estében is: a külföldi kollégák csökkenésről számoltak be, a Hearst szóvivője viszont azt nyilatkozta, ez az eddigi legnagyobb kiadásuk.

Most viszont következzenek a számok (hirdetési oldalszám szerinti csökkenő sorrendben) – azt az egyet sajnáljuk, hogy a Fashionista a fizetett oldalak száma mellett nem tüntette fel a magazinok teljes méretét.

Magazin neve Hirdetések száma (oldal) Változás (%)
2014 2015
Vogue 631 615,02 -2,5
Elle 465 439,33 -5,5
Harper's Bazaar 444 435,33 -2,0
Instyle 448 314,5 -29,8
W 303 294 -3
Marie Claire 261 228,33 -12,5
Glamour 215 230 7
Vanity Fair 232 212 -8,6
T Magazine 158 164 3,8
Cosmopolitan 185 122,2 -33,9
Teen Vogue 112 112 -
WSJ. Magazine 90,08 100,4 11,5
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.