Bocsánatot kért a Dolce & Gabbana

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Most épp a márciusi meleg- és mesterséges megtermékenyítés-ellenes kirohanásukért.

Azt nem lehet mondani, hogy elhamarkodták volna, de Domenico Dolce a márciusi melegházasság és mesterséges megtermékenyítés ellenes kirohanása után most bocsánatot kért mindenkitől. Márciusban nyilatkozott egy olasz lapnak a tervezőpáros – Domenico Dolce és Stefano Gabbana –, ami után rengetegen, többek között Elton John is bojkottot hirdetett termékeik ellen. 

"Egy anyához és egy apához születsz. Vagy legalábbis így kellene, hogy legyen" – állt az interjúban, ahol nem ez volt az egyetlen olyan mondat, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. A legtöbben azon is kiakadtak, hogy a két tervező szerint csak a hagyományos családmodell az, ami normális. Az egyébként meleg tervezőpáros kifejtette, hogy szerintük az in vitro eljárással született gyerekek "szintetikusak" és a rendes családmodell apából, anyából és gyerekekből áll, tehát tulajdonképp nem annyira jó, ha azonos nemű párok nevelnek gyereket. Akkor Elton John vezetésével hirdettek sokan bojkottot a tervezők ellen, akik pár nappal később próbálták tisztázni a helyzetet, de nem kértek bocsánatot, csak annyit mondtak a CNN-en: az egész világot támogatják. 

A Vouge mostani interjújában azonban sikerült kicsikarni Domenico Dolcéből egy bocsánatkérést – írja a Fashionista. "Magamba néztem és sokat beszélgettem Stefano-val is (Gabbana) erről. Rájöttem, hogy a szavaim nem voltak helyénvalóak és ezért elnézést kérek" – hangzott el. Gabbana pedig arról beszélt, hogy ő nem annyira vallásos, mint Dolce és fontolgatja az örökbefogadást is, de az olasz törvények nem teszik ezt lehetővé, ahogy az azonos neműek közti házasságot sem. A tervezőpáros többször dedikálta már kollekcióit a hagyományos családmodellnek, a 2015-ös tavaszi kampányban nagymamák is szerepeltek, a 2015-ös őszi divatbemutatón pedig anyukák és gyerekeik vonultak végig a kifutón. 

Fotó: Catwalking / Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.