Megtaláltuk a péniszmintás estélyi párját

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Méghozzá Alexa Chung viselte Londonban egy galéria kerti partiján. Bónuszként mutatunk Diorban nyomuló Olivia Palermót és versacés Rita Orát is.

Emlékeznek még Robert Pattinson barátnőjére, aki – sokak szerint – péniszmintás ruhában ment az idei Met-gálára? A Christopher Kane-ruhának most azért lett újra aktualitása, mert Alexa Chung is egy hasonló kék színű darabot viselt nemrég – a helyzet pedig könyörgött azért, hogy megszavaztassuk önnel, vajon melyiküknek áll jobban. Ha tovább olvasnak, akkor rajtuk kívül találnak még vörös Versacébe, illetve Diorba bújt celebnőket is.

FKA Twigs vs. Alexa Chung

Ahogy említettük, Robert Pattintson barátnője az idei,Kína-ihletésű Met-gálára látogatott el ebben a Christopher Kane-ruhában, amihez grafitszürke magassarkút és neonos manikűrt, illetve pedikűrt viselt. Hogy a ruha érvényesülhessen, csak pár apróbb ékszert vett fel és azoknak is nagy részét a fejére. Nem akarunk gonosznak tűnni, de ez a konty annyira szorosnak tűnik, hogy először azt hittük, azért emelkedett meg a szemöldöke.

Alexa Chung egy galéria londoni kerti partijára öltötte magára Christopher Kane egy másik ruháját, ami bár kék színű volt, ugyanúgy az intimitást ábrázolta. Chung biztosra ment és a csipkerésszel feldobott darabhoz egy fekete magassarkút vett fel, ékszerek közül pedig csak egy gyűrűt. Frizurák terén még mindig a long bobot nyomatja, úgy tűnik, bevált neki.

Galéria ikon

9

Két ruha, egy ötletgazda: Christopher Kane
Galéria: Megtaláltuk a péniszmintás estélyi párját
Fotó: Europress / Getty

Olivia Palermo vs. Natalia Vodianova

Következő párosunk nemcsak hasonló ruhában mutatkozott, de ugyanazon a napon is. Július elején javában zajlott a párizsi couture divathét, Palermót pedig a Schiaparell márka bemutatója előtt fotózták le Christian Dior szettben. A fura ruhához egy szürkés-bézs hegyesorrú balerinacipőt vett fel, továbbá ráadtak még egy aranyozott karkötőt és egy burgundi válltáskát is. Nagy kedvencünk a szettben a nyak köré tekert selyemsál, amelynek mintája tökéletesen passzol a ruháéval.

Natalia Vodianova annyira érezte a Diort, hogy a márka haute couture bemutatójára látogatott el benne. A ruhájából kiderült, hogy vagy Palermo volt túl exhibicionista vagy ő túl szemérmes – mindenesre az ő dekoltázsát több anyag takarta, sőt, egy fehér blúzt is alá vett. Lábaira királykékes balerinacipő került, kezeiben pedig egy retró hatású piros kézitáskát cipelt. A szettet a táskához passzoló arany ékszerekkel és egy kissé indokolatlan napszemüveggel egészítette ki.

Galéria ikon

9

Ez már egy Christian Dior-ruha
Galéria: Megtaláltuk a péniszmintás estélyi párját
Fotó: Europress / Getty

Irina Shayk vs. Rita Ora

A végére egy vörös (vagy sötét eper színű) Versace ruha és két celebnő maradt: a viszonylag kevésszer szereplő Irina Shayk és a visszatérő vendég Rita Ora. Előbbi egy Vogue-bulira igyekezett Párizsban még július elején, a ruhához pedig passzoló magassarkú cipőt és táskát választott. Valamiért ez az indokolatlanul nagy övcsat és a piros szín Hófehérke törpéit juttatja eszünkbe, de egyébként nem rossz.

Rita Ora egy hosszabb verziót viselt, ami miatt azt hihetnénk, hogy szemérmesebb, de aztán lejjebb nézünk és meglátjuk a lakk krokodilbőr combcsizmáját. Az X-faktor castingján viselt szettjét nem igazán gondolta túl az énekesnő: a körmeit is pirosas színre festette, a sminkje pedig annyira unalmas lett, hogy ma este lefekvés előtt nem bárányokat számolunk, hanem csak felidézzük majd az arcát.

Galéria ikon

9

Ez már nem Dior, hanem Versace
Galéria: Megtaláltuk a péniszmintás estélyi párját
Fotó: Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.