Teszt: mogyorós csipszek és csalódások

Olvasási idő kb. 6 perc

Tízfajta mogyorós puffancsot kóstoltunk, sok jó van, de nagyon jó csak egy.

Pár évvel ezelőtt még csak a Chiónak volt földimogyorós chipse, aztán rájöttek a boltok, hogy nagy keletje van ennek a terméknek, és mára már minden szuper és hiper polcra dobta saját márkás mogyorós puffancsát, kellemes, vagy éppen elég kellemetlen élménnyel gazdagítva a vásárlókat. Mivel a szerkesztőségben többen is rajongói vagyunk ennek a nassnak, teszt alá vetettük őket.

Összesen 10 fajta mogyorós ízesítésű puffasztott kukoricát kóstoltunk, ebből egy kakukktojás volt, ugyanis egy kölesből készült termék is bekerült a kóstolóba. Nem, nem a gömb alakú. úgy túl könnyű lett volna felismerni, szerencsére találtunk kukac formájú puffasztott kölest, így ez került be a többi közé.

A termékeket nem tudományos alapon vizsgáltuk, arra voltunk kíváncsiak, melyik finom, melyik nem az. A maximálisan elérhető pontszám 25 volt, és csak egy chips lépte át a 20-as határt. A termékek leginkább a középmezőnyben foglaltak állást és alig egy-egy pontnyi eltérés volt közöttük. Szóval ha nem a legjobbat veszi, tulajdonképpen nagyjából mindegy is, hogy melyiket választja helyette. Nézze csak:

Utolsó helyezett: Circuss, flips peanut, 11 pont (Lidl)

Úgy tűnik a Lidl ezen a kóstolón nem aratott nagy sikert sajátmárkás termékével, ami elég retró benyomást kelt. Tudják olyan, mint a régi puffasztott kukorica (talán Fincsi volt a neve?) ami átlátszó csomagolásban volt, és kék, meg narancssárga felirat volt rajta. Nos, akkor azok voltak a legjobb puffancsok, azóta viszont eltelt legalább 25 év...

„Ropog, de itt is kukoricaízt érzek inkább.” „Ez olyan, mint a mindenízű cukor a Harry Potterben. Ebben tényleg mindenféle ízeket fel lehet fedezni egyszerre, mogyoró, kukorica, só, cukor, meglepetésszerűen csipkedik a mindenféle ízek az ízlelőbimbóimat. Érdekes, bár nem különösebben kellemes élmény.” „Műízű förtelem, és egyáltalán nincs mogyoróíze.” „Olyan, mint a sima kölesgolyó megsózva.”

Hetedik helyezett: Auchan, Extrudált kukoricapehely földimogyorós, 12 pont

Csak egy ponttal kapott többet a lidlösnél, ez sem tartozik a nagyon finom kategóriába. A chips túlságosan is sós, viszont mogyorót egyáltalán nem érezni rajta. Amolyan alibimogyorós, viszont ha simának árulnák, még jó is lehetne. 

„Ez nem úgy néz ki, de pont olyan íze van mint a kukinak, mogyorót nem érzek de tetszik az állaga.” „Műpattogatottkukoricára emlékeztet elsősorban, a mogyoróra magamtól nem asszociálnék. Ha beveszek a számba egy ilyet, egy pillanat alatt szétolvad, kitűnnek belőle a szintetikus ízmolekulák, és a számban marad egy tökéleseten ízmentes, ám elég undi állagú massza, amit izommunkával kell lenyomni a torkomon. Agh.” „Na jó, ez semmi extra, sima pufi.” „Ez olyan mint a burgonyakrokett, de ízre sokkal rosszabb. Ez egy sima kuki.”

Hatodik helyezett: Tesco, földimogyorós snack, 13 pont

Ismét egy pontot ugrottunk, és elérkeztünk a Tesco puffancsához. Sokan hiányolták a mogyoróízt, két tesztelő viszont nagyon szerette, és szerintük vetekszik a neves társaival (Cheetos, Chio). De hát a többség dönt alapon csak a középmezőnyig jutott.

„Nem érzem a mogyoróízt semennyire sem, kukoricaíze van.” „Borzasztó, rá nem jönnék, hogy ez mogyorós akar lenni. Köhögnöm kellett tőle.” „Ez semmi, nincs mogyiíze.” „Ez is lehetne a Cheetos, de akkor is maradok az egyesnél. (És tényleg az egyes volt a Cheetos. Gratulálunk! - a szerk.)”

Ötödik  helyezett: SPAR - Budget, flips peanut puffs, 14 pont

Ez a ropogtatnivaló teljesen úgy néz ki, mintha homokba lenne forgatva, ami azért elég bizarr. Mogyorós íze nem igazán van, sós viszont annál inkább. De legalább jól ropog...

„Jól néz ki, de az íze sajnos csalódás, bár nem olyan rossz, csak épp úgy ropog, hogy nagyon száraz.” „Még egy a mezőnyt vezetőkből, ez se rossz, de voltak jobbak. Nagyon mérsékelten mogyorós csak, de semmi rossz sincs benne.” „Nem rossz, de nekem kicsit édeskés, viszont legalább ropogós.” „Ez is inkább sós, mint mogyorós.”

Negyedik helyezett: Peanut snips, 14,5 pont (Aldi)

Klassz az aldis chips, csak nem a mogyorós kategóriába sajnos. Ami pozitívuma: remek vékony kukacok vannak a zacskóban, nem annyira sós, és kellemesen ropog.

„Eszméletlen sós és zsíros-olajos, de legalább szép mondjuk.” „Na ennek semmi mogyoróíze szerintem, pörkölésízű.” „Ropogós, kemény, kevésbé sós, mint azt hittem, hogy lesz, de finom.” „Kicsit kemény, annyi a baja.”

Bronzérmes: Osem, Bamba peanut snack, 15 pont

Az Osem megosztotta a tesztelőket, valószínűleg azért, mert ez a chips amellett, hogy mogyorós, elég édes is. Volt akinek ez ízlett, de persze sokan húzták a szájukat miatta. Ha ön azok közé tartozik, akik szeretik az édeskés mogyorós chipset, ezt feltétlenül kóstolja meg, imádni fogja!

„Ez már kezd mogyorósodni, csak épp rohadtul édes!!!! És löttyedt!!!” „Ahogy beveszem a számba, ez is rémes, de a lecsengése már egész vállalható. Legalább mogyoróíze van, konkrétan a mogyoróvajra emlékeztet valamiért, nem is annyira magára a földimogyoróra.” „JÉZUSOM. EZMIEZ? Édes ráadásul.” „Kinézetre olyan mint a nudli. Ízre nem rossz, az viszont idegesít, hogy beleragad a fogamba.”    

Ezüstérmes: Cheetos, peanut, 18 pont 

Holtverseny alakult ki a második helyért, a Cheetos és a pennys kukorica pufi egymás mellett áll a dobogón. Finom chips, még a mogyorót is érezni rajta. Hellyel-közzel.

„Ropogósnak ropogós, de ilyen fűrészporos, és semennyire sincs mogyoróíze.” „Ez ízre pont olyan, mint ahogy kinéz, semmi meglepetés, nyilván az ember nem vár el sokat egy ilyen pufitól, de amit mégis, azt ez tudja. Földimogyoróíz, nem túl finom, de jól a fogamba ragad.” „Pufi egy kis mogyiporral, nem rossz, de nem az igazi.” „Szerintem ez a Cheetos. Abból a sajtosat szeretem, de az állaga miatt remélem felismertem, hogy ez az. Ott a nachos sajtos az igazi, kár hogy az csak szezonális. Amúgy ez sem rossz.”       

Ezüstérmes: Salty, Peanut flips, 18 pont (Penny Market)

Bár pontban megegyezik a Cheetosszal, ez sokkal jobb szöveges értékeléseket kapott. Majdnem feleannyiba kerül, mint az előző, szóval ne válogasson sokáig ha a kettő közül kellene választania.

„Ez végre jó. Kicsit zsíros de még ropogós, és van mogyoróíze a többihez képest  Viszont kicsit keserű az utóíze.” „Hát ez se tarol a mogyoróízzel, de ez még az élvezhető kategória. Általános sós nasi íze van, enyhe mogyorós beütéssel.” „TÖKÉLETES, mindene szuper, az íze, az állaga, a keménysége, hogy nem egy puffasztott kukoricapehelyre haraptam rá első érzésre. Imádom.” „Na ez végre jó. Érezhető a mogyoró.”

Aranyérmes: Chio, flips földimogyorós 22 pont

Úgy tűnik, vannak olyan tesztek, ahol nem dől meg a papírforma, ezúttal diadalmaskodott a Chio, és nem is kis előnnyel.

„Nekem ízlett, mogyiíze van, kicsit zsíros ugyan, de pont jó.” „Ez szinte különleges ízvilágú, nem is rossz, bár volt már mogyorósabb ízű a tesztben. De ez összességében egész jó, bár továbbra sem értem, hogy ez a terméktípus miért létezik egyáltalán.” „IMÁDOM ezt is.” „Elég nyomorultan néz ki, de amúgy nem rossz.” 

Kakukktojás: Bio balls, bio extrudált köleskuki földimogyorós, 3 pont

Szegény kölespuffancsot senki sem szerette, ami nem azt jelenti, hogy nem is finom. Ja, de. Tulajdonképpen már ettünk olyan kölesből készült mogyorós puffancsot, amitől hanyatt vágtuk magunkat, tényleg. Szóval ez nem az.

„Borzalmasan néz ki és borzalmas műanyag íze van romlott kukinak néz ki. Ha van mogyiíze, az is avas. Mínusz száz pont!!!” „Tragédia, miért eszik valaki ilyet? Ezt megkóstolta valaki, mielőtt boltba került? Hogy lehet valami egyszerre íztelen, de rosszízű?” „Ez az a fajta műíz, amit a Smack levesekben lehet érezni, utálom a Smack leveseket.” „Fúj de nagyon rossz ez. Judit, elnézted a polcot, ez muskátliföld tápoldat lehet. Mondjuk fogalmam sincs van-e olyan, de ha van azt így képzelem.”

Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/kg) Pont (max. 30) Itt vettük
Chio, flips földimogyorós 209 2090 22 Tesco
Cheetos, peanut 99 1980 18 Tesco
Salty, Peanut flips penny 99 1100 18 Penny Market
Osem, Bamba peanut snack 229 9160 15 Auchan
Peanut snips aldi 219 1095 14,5 Aldi
SPAR - Budget, flips peanut puffs 199 995 14 SPAR
Tesco, földimogyorós snack 199 1990 13 Tesco
Auchan, Extrudált kukoricapehely földimogyorós 109 1981 12 Auchan
Circuss, flips peanut lidl 99 990 11 Lidl
Kakukktojás            
Bio balls, bio extrudált köleskuki földimogyorós  389 2593 3 Auchan
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?