Ezt tényleg felvették emberek?

Olvasási idő kb. 3 perc

Nézze meg, hogy röhögnek a kamaszok a 90-es évek farmerdivatján és érezze nagyon öregnek magát.

Naná, hogy Rihanna már tavaly beszerzett egy hasonló darabot.
Fotó: Josiah Kamau / Europress / Getty

Már jó pár hónappal ezelőtt beharangoztuk, hogy az unalmassá vált motorosdzseki őrületet a különféle matricákkal és kövekkel felcicomázott farmernadrágok követik majd a sorban,de arra azért mi sem voltunk felkészülve, hogy a kilencvenes évek egyik legcikibb darabját, a bő rapper-farmert is elő kell majd túrnunk a szekrény aljáról. Pedig a trend olyannyira fenyeget, hogy Rihannát már tavaly év végén ilyen szerelésben kapták lencsevégre, de Maison Margiela is épített be hasonló fazont 2015-ös tavaszi-nyári kollekciójába.

A JNCO farmer visszatérésének híre a Fine fivérekhez is eljutott, akik legutóbbi „React” néven futó videósorozatukban a rojtozott aljú, bő farmerről kérdezték kamaszkorú riportalanyaikat, akik természetesen el voltak borzadva a látottaktól – írja a huffingtonpost.com. Az érthetetlen divatirányzatot egyértelműen kinevették és elutasították a tinédzserek, akik ilyen erőltetett módon reagáltak a nadrág láttán: „Ez egy fajta esőkabát?” „Nem értem.” „Ez őrület.” „Most kellene piacra dobni, elfér a zsebében egy iPad.” „El kéne égetni.”

Valóban nem hiányzott a jelenlegi palettáról a JNCO, amit a kaliforniai testvérpár, Jacques Yaakov Revah és Haim Milo Revah alapított 1985-ben Los Angelesben. Míg néhányan arra asszociálnak, hogy a JNCO a „Judge None, Choose One” kifejezés rövidítése, addig vannak, akik szerint a szójáték ennél jóval egyszerűbb és csupán a „Jeans Company” összeolvadásáról van szó. A márka hivatalos oldalán azonban a „Journey of the Chosen Ones” szlogen magyarázza a névválasztást, de a fivérek az úgynevezett „cool faktor” megőrzése érdekében nem erősítették meg egyik feltételezést sem.

A márka eredetileg a Merry Go Round nevű bevásárlóközpontnak adta el termékeit, mely a kilencvenes évek elején olyan deszkás- és szörfösmárkákat forgalmazott, mint a Billabong vagy a Quiksilver. Az olyan népszerűbb kiskereskedők, mint a JCPenney, a Pacific Sunwear vagy a Kohl csak később kezdték árusítani a JNCO farmereket, mikor már a kamaszok is felkapták a meglepően bő darabokat. Az eladási csúcsot 1998-ban érték el, mikor 186.900.000 dollár bevételt zsebeltek be a farmerekért. Ez az összeg 1999-ben majd 2000-ben a felére csökkent.

Más formában, de felbukkant a divathéten is.
Fotó: Pps / Northfoto

2014-ben egy kínai befektető, Guotai Litian megvásárolta a JNCO márkát, amelyből időközben a fivérek kiléptek, Jacques Revah megalapította a Flamehead.Inc névre keresztelt férfiruha márkát, Milo pedig jelenleg ingatlanfejlesztéssel foglalkozik. A buggyos nadrág négyágú koronalogóját egyébként egy Nuke néven futó graffitiművész, Joseph Montalvo tervezte, aki díszlettervezőként, muralistaként és street art művészként is ismert. A márka hivatalos Twitter oldala szerint az JNCO Jeans vonal 2015 őszén kerül majd újra a boltokba. A JNCO ügyvezető igazgatója, Steven Sternberg állítása szerint egy új farmervonalat készülnek a lehető leghamarabb piacra dobni, mi pedig alig várjuk, hogy Ryan Gosling vagy Colin Farrel ilyen nadrágszoknya szabású, túlárazott darabokban jelenjenek meg a filmpremiereken.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?