Ilyen grapefruit-mutánst még nem látott!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kívülről csak egynek tűnt a sok közül, de ahogy felvágtuk, szaladtunk a fényképezőgépért.

A hétvégén Ligúriában jártunk egy tengerparti kisvárosban, és elmentünk a helyi piacra is. Az egyik kofától vettünk két kiló saját termésű grapefruitot, nagyon finomak. Kiwit vettünk még és az is annyira jó és intenzív ízű, hogy sose gondoltam volna a Magyarországon kapható kiwikből kiindulva, hogy az ilyesmi egyáltalán lehetséges. Meg azt se gondoltam volna, hogy észak-Olaszországban ennyi kiwit termesztenek. Na de térjünk vissza a grapefruithoz, volt ugyanis egy kellemetlen meglepetés a csomagban.

Galéria ikon

10

Galéria: Ennek a grapefruitnak csak héja van
Fotó: Gyulai Bence / Dívány

Esténként kettő grapefruitot facsartunk ki, és már alig van belőle. A tegnapra kiszemelt kettő a képeken látható, ugyanis ahogy felvágtuk őket, szaladtunk a fényképezőgépért: az egyik grapefruitnak gyakorlatilag nem volt belseje, csak egy nagy tömör héjlabda volt az egész. Ön lehet, hogy már látott ilyet, sőt, az is lehet, hogy a nagyüzemi citrusforgalmazásból az ilyen mutációkat valahogy kiszortírozzák, ránk mindenesetre az újdonság erejével hatott a jelenség. Hát ez az, amit nem lehet kivédeni még Olaszországban sem, akkor sem, ha az ember kistermelőtől közvetlenül vásárol.

Ez a grapefruit csak egynek tűnt a sok közül, kívülről semmit se vettünk észre, bár utólag megfigyeltük, hogy ez a grapefruit igazából valamivel keményebb volt a többinél, szóval ha végigfogdossuk az összeset, talán feltűnt volna. Kár, hogy észak-Olaszország általam ismert részein a piacokon általában az a szabály, hogy tilos megfogni az árut, csak ott szabad, ahol vannak kitéve nejlonkesztyűk – ott a kesztyűvel szabad fogdosni meg válogatni. Amíg otthon némely vásárló egyenesen felháborodik, ha a bunkó kofa nem engedi, hogy az ember magának válogasson, addig itt az a szabály, hogy a vevő bízzon meg a kofájában, és hagyja, hogy az árus mondja meg, hogy mi kerül a kosárba (zacskóba), csak nem fogja átverni. Így megspórolható, hogy egy-egy gyümölcs a fél piac kezén átmenjen, mire az asztalomra kerül. Szóval ezt a belső nélküli grapefruitot nem nagyon tudtuk volna hogy kivédeni.

Viszont mennyivel nagyobb szívás lenne egy ilyen mondjuk dinnyében!

Galéria ikon

10

Galéria: Ennek a grapefruitnak csak héja van
Fotó: Gyulai Bence / Dívány
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gyulai Bence
Gyulai Bence
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.