Lenyomja Michelle Obama Amal Clooney-t?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

George Clooney feleségének pont az a McQueen-ruha tetszett meg, amit Obama már évekkel ezelőtt ellőt. De kin mutat jobban?

Úgy tűnik, március a testvérek hónapja: múlt héten azt kérdeztük önöktől, hogy Beyoncé vagy húga, Solange Knowles mutat jobban ugyanabban a kabátban, most pedig a Kardashian-nővéreken láthattuk viszont ugyanazt a ruhát. Ne szaladjunk viszont ennyire előre: akad rajtuk kívül még két páros, akik jóval többet letettek az asztalra mint ők és az ő csatájukban is állást kell foglalnia! Az egyik a Michelle Obama-Amal Clooney duó, a másik pedig a Shailene Woodley-Fan Bingbing páros.

Michelle Obama vs. Amal Clooney

Kezdjük is a poszt legbefolyásosabb hölgyeivel. Obamáné szettjéhez kicsit vissza kell repülnünk az időben, ugyanis 2011-ben viselte ezt a vörös-fekete szettet, amikor a kínai elnököt fogadta. A fazont rajta kívül nem sok emberen tudjuk elképzelni és sajnáljuk, hogy a lábbelije nem látszik.

Attól most tekintsünk el, hogy Amal Clooney-t éppen sminkbalesettel fotózták le (valószínűleg az integetés is inkább „Áh, ne is kérdezzétek" legyintés), viszont a ruha hasonló ahhoz, amit Obamán is láthattunk. Clooney feleségéről pont a házasságuk előtt készültek ezek a képek, amelyeken az ügyvédnő – szerencsére – közszemlére tette hosszú lábait. Ha szívesen megnézné, miben nyomta végig 2014-et Clooneyné, ide kattintva megteheti.

Galéria ikon

9

Celebnők Alexander McQueen-ruhában
Galéria: Lenyomja Michelle Obama Amal Clooney-t?
Fotó: Europress / Getty

Khloe Kardashian vs. Kourtney Kardashian

Nem tudjuk eldönteni, hogy szánnivaló vagy becsülendő az, hogy a milliárdos Kardashian-lányok egymás ruháit hordják. Khloe Kardashian még 2011-ben viselte ezt az "ápol és eltakar" ruhát a Teen Choise Awards-ra, akkor nude szaténos cipőt húzott fel hozzá, korallos körmöket festett hozzá és fémhatású clutchot vitt magával. Ajkaira valamilyen furcsa módon babarózsaszín rúzs került.

Kourtney Kardashian egy magas színvonalú és igen fontos társadalmi-kulturális jelentőségű eseményre vette fel ugyanazt a leplet: egy Las Vegas-i klub megnyitóján fontoskodott benne. Ő a körmeit festetlenül hagyta és a sminkje sem volt annyira barbie-s.

Galéria ikon

9

Kardashian-testvérek.
Galéria: Lenyomja Michelle Obama Amal Clooney-t?
Fotó: Europress / Getty

Shailene Woodley vs. Fan Bingbing

Shailene Woodley már szerepelt a kinek állt jobban rovatunkban, és Fan Bingbing is visszatérő vendég. Woodley még tavaly novemberben jelent meg a Hollywood Film Awards-on, ahova ezt a függönyszerű, aranyozott tengericsillagmintával ellátottt ruhát vette fel. Körmeit nude színűre festette, a szemhangsúlyos smink pedig kifejezetten jól áll neki. A decens karikamedálos nyaklánc örökzöld, ruházzon be egyre, mindig viselni tudja majd.

Fan Bingbing neve viccesebb, mint ismert, ennek ellenére ő is ott volt év elején a Valentino pekingi üzletének megnyitóján. Nem akarunk beleszólni, de nem sápítja túlságosan ez a ruha a celebnőt? A dekoltázs résznél például elég erőteljesen kellett figyelnünk, hogy vajon hol ér véget a felső és hol kezdődik Bingbing bőre. No sebaj, ettől függetlenül egész kellemes lett az összhatás és ha nem sugallná már a szett önmagában is, hogy mennyibe került, a kristályokkal kirakott aranyfülbevaló eléggé árulkodó.

Galéria ikon

9

Utolsó duónk
Galéria: Lenyomja Michelle Obama Amal Clooney-t?
Fotó: Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.