Lecserélődhet a modellszakma 2015-ben

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az új generáció tagjai jól csengő nevüknek köszönhetik, hogy bekerültek a körforgásba. Ismerje meg a celeblányból lett modelleket!

Galéria ikon

11

Gigi Hadid és Kendall Jenner a szeptemberi Marc Jacobs bemutató után.
Galéria: Ők lesznek a 2015-ös év szupermodelljei
Fotó: Jamie Mccarthy / Europress / Getty

Már nem kell sokat aludni a 2015-ös őszi-téli kollekciókat felvonultató divathétig, ami nemcsak a vezető divatházaknál debütáló új tervezők miatt lesz annyira érdekes, hanem az új generációs modellek miatt is. A divatszakma ugyanis érdekes változásokon ment át az elmúlt időszakban, aminek talán az egyik legszembetűnőbb jelensége az, hogy a tehetős családokból származó jócsajok és a szerencsés örökösnők simán kiütötték a nyeregből a csontsovány kamaszlányokat és az éppenhogy megkapaszkodott plus-size modelleket.

A celebnők és a modellek között félúton lévő lányok közül egyértelműen Kim Kardashian kishúga, Kendall Jenner érte el a legnagyobb sikereket, akivel olyan menő divatházak működtek együtt a tavalyi évben, mint a Chanel, a Marc Jacobs, a Givenchy, vagy Tom Ford. Hasonlóképpen kapós volt az IMG modellügynökség üdvöskéje, a 19 éves Gigi Hadid, aki elsősorban tehetős szüleinek, az ingatlanfejlesztő apjának, a zenei producerként ismert mostohaapjának és exmodell anyjának köszönheti, hogy szinte percek alatt reflektorfénybe került.

A „Real Housewives of Beverly Hills” című realityben feltűnt modell az elmúlt három évben látható volt többek között a Guess kampányában, a Desigual, Jeremy Scott, Marc Jacobs, Jean Paul Gaultier és Sonia Rykiel kifutóján és a 2015-ös Pirelli naptárban is, miközben romantikus videóklipet forgatott az ausztrál énekessel, Cody Simpsonnal és Tom Ford napszemüvegeket reklámozott Arnold Schwarzenegger fiával.

A szeptemberi divathéten az új designerét (Julie de Libran) beharangozó Sonia Rykiel sem bízta a véletlenre a bemutatóját, igazi sztár- és mellbimbóparádét rendezett a kifutóján, melynek főszereplői a közösségi oldalak legfelkapottabb figurái, Kendall Jenner, Gigi Hadid és Stephen Baldwin lánya, az 1996-ban született Hailey Baldwin voltak. Utóbbi, a szőke sztárgyerek Mick Jagger lányaival, Georgia May és Elizabeth Jaggerrel, valamint Keith Richard lányával, Ella Richardssal együtt a brit Topshop nagykövete is egyben.

Galéria ikon

11

Georgia May Jagger neve már nem ismeretlen a szakmában.
Galéria: Ők lesznek a 2015-ös év szupermodelljei
Fotó: Pascal Le Segretain / Europress / Getty

„Ez a trend egyre felkapottabb lesz. Ez számunkra, mint modellügynökség, különösen érdekes időszak. Valahol rákényszerít arra is, hogy nyitottabbak legyünk a sokszínűbb megjelenésre. A modellek eddig a legtöbb esetben csak egy, speciális típust képviseltek, most pedig zöld utat kaptak mások is a szakmában. Ez már egyre kevésbé szól a tökéletes testről vagy arcról” – mondja a Los Angeles-i Vision modellügynökség elnöke, Francine Champagne, aki szerint az ipar eddigi legkritikusabb pontja volt, amikor a hírességek gyerekei megrohamozták az ügynökségeket portfóliójukkal. Champagne meggyőződése, hogy az ő esetükben jobban kíváncsiak az emberek arra, hogy milyen az életük, milyen házban laknak, vagy mit esznek, mint arra, hogy milyen modellek is valójában.

„Kendallról első ránézésre a legtöbben azt gondolták, hogy csak egy egyszeri eset volt, hogy végigsétálhatott Marc Jacobs kifutóján. De az ügyfelek hamar rájöttek, hogy van értelme foglalkoztatni őt a továbbiakban is. Mindenki őt és a hozzá hasonló lányokat követi a neten. Naponta több ügyfelem is azzal hív fel, hogy meséljek ezekről a lányokról és a rajongótáborukról. Így nem meglepő, hogy mindenki nekik akarja adni a melót. A divatházaknál valóban egyre fontosabbá válik a szociális média, így minél nagyobb követőtábora van egy modellnek, annál nagyobb az esélye arra, hogy jól jövedelmező szerződéseket dugjanak az orra alá a következő szezonban. Jó példa erre az Estée Lauder, ahol nem is rejtették véka alá azt, hogy Kendall Jenner leszerződtetésével az elsődleges céljuk a fiatalabb, interneten élő generáció elérése és megtartása volt. Bár általában csak a kampány után egy évvel derül ki, hogy mennyire volt kifizetődő hirdetni a kiválasztott a modellel, de Jenner esetében a 17 milliós Instagram- valamint 9 milliós Twitter-követő tábor szinte garancia arra, hogy a celeblány jobban beválik majd, mint bármelyik tapasztalt modell a szakmában" – állítja Champagne.

Galéria ikon

11

Ireland Baldwin is sokat hallunk majd 2015-ben.
Galéria: Ők lesznek a 2015-ös év szupermodelljei
Fotó: Alberto E. Rodriguez / Europress / Getty

„Szerintem a celeb-modellek hosszú karrierre számíthatnak a szakmában és nem csak egy múló trendről van szó. Ha jól csengő nevüket hozzáadjuk ahhoz, hogy mennyien követik őket a közösségi oldalakon, akkor az már garancia arra, hogy széles körben beszéljenek róluk. Ez az új évezred, a divatházak is tudomásul vették, hogy a közösségi média jelenléte a mindennapi életünk részévé vált, aminek kikerülhetetlen a használata” – mondja a casting menedzserként dolgozó Jennifer Starr, aki legutóbb a Pirelli naptár modellválogatásán vett részt.

Starr állítása szerint a hivatásos modellek nem üdvözölték Kendall Jennert a szakmában, olyannyira nem, hogy a pletykák szerint többen is beszóltak neki a divathét alatt és hangot adtak nem tetszésüknek, miszerint a valóságshow sztár ellopja a helyet és lenyúlja a melót más, sokat teperő modellek elől a szakmában. „Gigi és Kendall nagyon kedves és hihetetlenül profi modellek. Lehet, hogy a nevük miatt nyíltak meg előttük a divatházak kapui, de az elismerésért és egy hosszútávon működő karrierért még nekik is meg kell dolgozniuk. Arról nem is beszélve, hogy kisugárzás nélkül esélyük sem lett volna eddig eljutni” – áll a celeblányok pártjára Starr.

2014-ben valóban sokat hallottunk Gigi Hadidról, akinek már a húga, a 369 ezer Instagram- és 57 ezer Twitter-követővel büszkélkedő Bella is modellkarrierről álmodozik. Hasonlóképpen ígéretes befutó lehet 2015-ben Hailey Baldwin unokatestvére, Ireland Baldwin, akit már a Rampage le is szerződtetett a következő szezonra. A fashionista.com szerint azonban szinte borítékolható az is, hogy a divatházak felkarolják Cindy Crawford 13 éves lányát, Kaia Gerbert, akinek fiatal kora ellenére 54 ezres rajongótábora van az Instagramon és megfordult a Teen Vogue hasábjain is az elmúlt évben. Várhatóan megkörnyékezik majd Nicole Richie húhát, Sofia Richie-t, akit 599 ezren követnek az Instagramon, aminek köszönhetően a közelmúltban az orra alá dugott egy szerződést a Select Model Magagement is. Tehát az iparág teljes mértékben átrendeződés alatt van, így a divat szerelmeseinek lassan hozzá kell szoknia a celeblányokhoz, mert az előttünk álló pár évben garantáltan róluk fog szólni minden a divatvilágban.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.