Beyoncé saját húgát koppintja

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az év első celebcsatás posztjába igazi nagyágyúkat gyűjtöttünk össze. Induljon a harc!

Úgy döntöttünk, a 2015-ös év első öltözékcsatás posztjába igazi nagyágyúkat válogatunk össze: olyan celebnőket, akik tavaly az alrovatunk visszatérő vendégei voltak. Így került a gyűjtésbe Beyoncé és testvére, Solange Knowles (mi egyébként utóbbi stílusát jobban kedveljük), Rihanna és Cara Delevingne, illetve természetesen Kim Kardashian is – nem meglepő módon mellösszepasszírozós ruhában.

Beyoncé vs. Solange Knowles

Solange Knowles még júniusban, Instagramján posztolt egy képet, ahol egy pink kosztümben pózol. Nagy valószínűséggel láthatta nővére, Beyoncé is, hiszen december végi manhattani sétája során megszólalásig hasonló öltözetet viselt. Az énekesnő nadrágja trapéz fazonban végződött és fekete lakkbőr platformos magassarkút viselt. A felsője is fekete-fehér színű volt, „kötelező” vörös rúzsa mellett még arany ékszerekkel egészítette ki a szettjét. Nem szeretnénk gonoszak lenni, de Beyoncénak valahogy jobban állnak a ruhák – a kosztümzakó maszkulin felsőtestet varázsol neki.

Solange skinny nadrágot választott, hozzá pedig világos színű magassarkú szandált húzott. Vagányságát bizonyítja, hogy felsőt nem vett fel a zakó alá, a különleges táskáját pedig mi is szívesen viszontláttuk volna a fa alatt. Talán majd jövőre...

Galéria ikon

9

Nemcsak a gének közösek, de a ruha is
Galéria: Beyoncé saját húgát is koppintja
Fotó: Getty Images / Instagram: Saintrecords

Kim Kardashian vs. Ariel Winter

Kim Kardashian még szeptember elején tett látogatást a BBC Radio One-nál, az alkalomra pedig egy fekete-fehér overálszerűségbe préselte magát. A monokróm szettet fekete konyhásnéni cipővel vette fel, táskát nem vitt magával és kiegészítőket sem viselt. Ariel Winter a PEOPLE Magazine Awards-on vett részt, és hasonló overált vett fel, mint Kardashian. Az egyik leginkább szembetűnő különbség az, hogy Winter felsője teljes terjedelmében fedi a melleit és nem tűnnek úgy, mint akik bármelyik pillanatban előugranának a ruha takarásából. Cipő tekintetében ő is biztosra ment (fekete magassarkút viselt), egy piros-fekete kistáskát és vörös-fehér manikűrt viselt. Megjelenését aranyékszerekkel dobta fel.

Galéria ikon

9

Kim Kardashian és Ariel Winter
Galéria: Beyoncé saját húgát is koppintja
Fotó: Alex Huckle / Europress / Getty

Rihanna vs. Cara Delevingne

Nem meglepő módon Rihanna volt az első, akin viszontláthattuk a péniszkereszttel sokkoló Tom Ford 2015-ös tavaszi-nyári kollekciójának egyik lotyós figyelemfelkeltő darabját. A melleket épphogy takaró ruhát egyébként rendesen felsliccelték, az énekesnő pedig metálos fényű lila platformos magassarkút vett fel hozzá. A narancs rúzshoz és a lenyalt hajhoz pedig ezüstékszerek passzoltak – legalábbis Rihanna (stylistja) szerint. Cara Delevingne a British Fashion Awards egyik afterpartiján viselte a Ford-ruhát, ami szintén kiemelte a melleket és olyan rövid, hogy valószínűleg a modell nem sokat ült benne az est folyamán. Ebből a szögből egyébként nem úgy néz ki az arca, mintha Victoria Beckham lenne az?

Galéria ikon

9

Tom Ford kétszer
Galéria: Beyoncé saját húgát is koppintja
Fotó: Jon Kopaloff / Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.