Melyik Burberry-plédbe csavart celeb jobb?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Két celebnő egy napon vette fel ugyanazt a takarót. Közben Mel B úgy kirakta a melleit, mint még soha.

Bő egy hónappal ezelőtt megírtuk, hogy melyek azok a „must have” trendek, amiket valamiért soha nem láttunk viszont az utca emberén. Köztük volt a pléd is, ami bár kifutón nagyon jól néz ki, elképzelni nem tudjuk, hogyan működhetne a hármas metrón. Nemrég két olyan celebfotóba is belefutottunk, ahol a híresség az ikonikus brit márka, a Burberry által megálmodott plédet viselte – természetesen mindegyik a saját monogramjával ellátott darabot. Adta is magát a kérdés, hogy vajon melyiküknek állt jobban, de a választ önre bízzuk: szavazzon hát!

Suki Waterhouse vs. Cara Delevingne

2014 februárját írjuk: a londoni divathét javában tombol, a Burberry bemutatójára pedig özönlenek a divatéhes újságírók, bloggerek és persze a hírességek is. Valamilyen megfontolásból egyre nagyobb trend lett, hogy már a show-ra is abban a ruhában mennek a celebek, amiket aztán majd fél órával később a kifutón láthatunk, így nem lepődtünk meg azon sem, hogy Suki Waterhouse (imádjuk ezt a nevet!) és Cara Delevingne is ugyanabba a takaróba csavarva látogatott el az eseményre. Waterhouse egy fekete nadrággal és egy halványrózsaszín, hegyes orrú loaferrel vette fel, a szettet aviátor napszemüveggel és zilált hajkoronával egészítette ki.

Az a jó ebben a trendben egyébként, hogy ha ön divatlapnál dolgozik és reggel nincs kedve felöltözni, a takaróját magán hagyva besétál az irodába és senki nem fogja hülyének nézni. Persze csak a szezon végéig, utána tiltólistás! Hetente leírjuk, hogy unjuk Cara Delevingne-t. Lehet, hogy azért, mert hetente írunk róla? Mindegy. Ő is sötét nadrágot vett fel a plédhez, viszont bakanccsal és kalappal egészítette ki a szettet.

Galéria ikon

9

Celebnők plédben
Galéria: Melyik Burberry-plédbe csavart celeb jobb?
Fotó: Neil P. Mockford / Europress / Getty

Lizzy Caplan vs. Mel(l) B

Mi a közös Lizzy Caplanben és Mel B-ben? Ezer dolog. Viszont az is, hogy mindketten ugyanazt (vagy legalábbis hasonló) a szoknyát vették fel egy-egy eseményre. Caplan a beszédes nevű „The Masters of Sex”-re látogatott el a fekete-fehér-feltűnőrózsaszín maxiban, amihez monokróm felsőt és királykék magassarkú cipőt vett fel. Ékszerek közül csak egy feltűnő gyűrűt viselt, füstös sminket kapott, a – mostanában egyébként rendkívül trendi – vállig érő hajához pedig mintha nem is nyúlt volna senki (pozitív értelemben).

Ha negyed óra után ön is el tudott vonatkozni Mel B dekoltázsától és agyonhighlighterezett arcától, akkor rá is térhetünk a szettjére! Ő fekete manikűr és pedikűr mellett tette le a voksát és nem meglepő módon egy ugyanilyen színű magassarkú szandált választott. A frizurája hátranyalt lett, ami egyrészt még jobban felhívja a figyelmet a sminkre, másfelől sejtjük, hogy nem szerette volna, ha akár egy szál is eltakarja a kebleit.

Galéria ikon

9

Nézzen Mel B szemébe!
Galéria: Melyik Burberry-plédbe csavart celeb jobb?
Fotó: Jason Laveris / Europress / Getty

Kristen Wiig vs. Sandy Powell

Rögtön egy jó hírrel kezdjük: ha ön is vágyik erre a Michael Kors felsőre, de nincs felesleges x tízezer forintja, csak fogja a kedvenc fehér blúzát és hajtogasson rá masnit egy 30 centis dekorszalagból. Nincs mit! Kristen Wiig egyébként fekete nadrággal és ugyanilyen színű Louboutin-magassarkúval vette fel, amitől egy kicsit középkori étel-előkostoló apród hatást kelt, de kedveljük a színésznőt, szóval e fölött szemet is hunyunk.

Sandy Powell pár fokkal bevállalósabb volt: fekete-fehér tyúklábmintás nadrágot vett fel, lábaira pedig „holdjáró” platformmal gazdagított cipőt húzott. A hajszínét imádjuk és a rúzsa színét sem üti – megtanultuk az YSL-től, hogy az erős pink, a narancs és a rózsaszín jól megférnek egymás mellett. Ön melyik verzióra szavaz?

Galéria ikon

9

Egy Michael Kors-ing két élete
Galéria: Melyik Burberry-plédbe csavart celeb jobb?
Fotó: Mike Coppola / Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.