9 fehérnemű, amit érdemes kidobni

Olvasási idő kb. 4 perc

Az átlátszó, a foltos, a kinyúlt és az elszíneződött: kilenc indok a mielőbbi szanáláshoz.

Egy nő gardróbja könnyen átláthatatlan szemétdombbá válhat, ha minden régi, kinőtt, nem mellesleg ocsmány ruhát megtart, amit már évekkel ezelőtt ki kellett volna dobnia, mégsem vitte rá a lélek. Ne szégyellje el magát, nem ön az egyetlen, aki érzelmi kötődés, vagy éppen lustaság miatt inkább felhalmozza a hasznavehetetlen holmikat, mint hogy egy határozott mozdulattal kidobja őket a kukába. A probléma természetesen a fehérnemű-szekciót is érinti, sőt, talán itt a legrosszabb a helyzet. Mi sem egyszerűbb, mint beledobálni egy-egy új darabot az évek során és egyáltalán nem is törődni, melyiket kéne inkább kidobni, hiszen a fehérnemű nem foglal túl nagy helyet, aztán meg ki tudja, minek veheti még hasznát a jövőben. Ezzel viszont csak saját magát veri át: hiába van akkora gardróbja, amibe az összes létező Victoria's Secret fehérnemű belefér, akkor is vannak olyan darabok, amiktől sürgősen meg kell(ett volna már) szabadulnia. A The Gloss.com írása alapján összegyűjtöttük, melyik az a 9 fehérnemű, amit már most bedobhat a kukába, mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül.

1. A bugyi, ami átlátszik a ruha alatt

Ha a legtöbb bugyijának legalább öt centivel magasabb a dereka, mint egy normál farmernek, vagy ha a műanyag pánt annyira vastag, hogy simán átüt a vonala a ruha alatt, lelkiismeret furdalás nélkül a kukába dobhatja. Szintén jogos a vétó a pelenka-imitátor fehérneműknél is, vagy amik teljesen lenyomják a fenekét.

2. Ami foltos, az kuka

Valószínűleg akad pár olyan bugyi a fiókjában, amit menstruációja alatt véletlen összepecsétezett és bár ezerszer kimosta, a foltok mégsem tűntek el, kidobni pedig pazarlásnak tartja. Pedig nem kéne: egy jó bugyi nem csak kényelmes, de magabiztossá is teszi, egy foltos, mások előtt gyakorlatilag szégyellt darab pedig ennek a teljes ellentéte. Arról már nem is beszélve, mi történik akkor, ha esetleg úgy alakul az este, hogy más előtt is meg kell mutatnia: kímélje meg magát a megaláztatástól és szabaduljon meg tőle.

3. Kinyúlt gumi? Felejtse el!

Ha a bugyi gumírozott része kinyúlt, emiatt pedig a nadrágból is gyakran kikandikál, szintén szabaduljon meg tőle. Nem csak a csípőjéről fog folyamatosan lecsúszni, de akár balesetveszélyes is lehet, illetve az sem túl elegáns, ha állandóan rángatja. Ne kísérletezzen ezer forintos tételeken: dobja ki a fenébe és vegyen egy újat, még rugalmas gumival.

4. Az egykor hófehér és testszínű, de ma már elszíneződött darabok

A hófehér és testszínű fehérneműket általában azért veszi az ember, hogy azok tényleg fehérek és testszínűek legyenek, ne pedig fakó, besárgult, kinyúlt darabok. Ha az egykor hófehér bugyija a sok hordástól már inkább sárgás, és egy fehérítő-módszer sem segít, akkor sajnos mennie kell. Vegyen inkább egy újat, ne égesse magát halálra hordott bugyikkal.

5. Ami fájdalmasan bevág a fenekébe

Igazából ez is a mérethiánynak, vagy a rossz fazonválasztásnak köszönhető, mindenesetre minden nő tudja, mennyire kényelmetlen érzés, mikor a bugyi már-már túlságosan is bevág a fenekébe. A közhiedelemmel ellentétben ez egyáltalán nem szexi, inkább frusztráló és idegesítő, ami bár első ránézésre normális fehérneműnek tűnik, valójában egy csipke borította kínzószerszám. Kuka.

6. Ami igazából kicsi, de azt hiszi, motiválja a fogyásban

Mi nők ezt a 'megveszem és majd beleférek' trükköt nem csak a fehérneműknél, hanem minden más ruhánál eljátsszuk, és ha őszintén szívére teszi a kezét akkor ön is belátja, hogy ez igazából akkora kamu, mint egy ház. Eleve értelmetlen dolog olyan méretet vásárolni, ami nem passzol, hiszen se nem fogja magát jól érezni benne, se nem fog egyik pillanatról a másikra mágikusan belefogyni, inkább csak feleslegesen szórja a pénzét olyan kacatokra, amikre semmi szüksége. Tanuljon mások hibájából és vásároljon a saját méretében, ne pedig álmodozzon, hogy egy kis méretű bugyitól majd megváltozik a testképe.

7. Amit már akkor elfelejtett, mikor megvette

Vagy még gimis korában vette. A Pokémonos vagy a cukiból már inkább cikibe hajló bugyiktól és melltartóktól is érdemes megszabadulni. Egy jó taktika: ha úgy érzi, egy-egy fehérneműje már elég vintage-nek számít, akkor lejárt a szavatosságuk és dobhatja is a kukába. 

8. A fehérnemű, amit ajándékba kapott

Ez a pont főleg akkor érvényes, ha pont az expasijától vagy régi szerelmétől kapta. Az ajándékba adott fehérneműk 90% amúgy is rossz méret vagy annyira nevetségesen gagyi, hogy már akkor majdnem elröhögte magát, mikor kibontotta a csomagolást. Attól, hogy megtartja ezeket a hasznavehetetlen, ráadásul ronda fehérneműket, még nem jön vissza az adott kapcsolat vagy régi szerető: inkább szabaduljon meg mindkettőtől.

9. Ami annyira szorít, hogy már a véráramlása is veszélybe kerül

Ha rossz méretű vagy fazonú fehérneműt választ, annak meglehetnek az akár egészségre is veszélyes következményei: például lehet egy bugyi olyan szoros, hogy bezsibbadhat tőle a dereka vagy a lába, de akár a belső szerveit is összenyomhatja. Érdemes erre odafigyelni, hiszen a véráramlása is veszélybe kerülhet, aminek akár komolyabb és hosszútávú következményei is lehetnek egy olcsó, rossz minőségű fehérnemű miatt. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

lady glava
lady glava
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.