Alexander McQueen ki nem állhatta Victoria Beckhamet

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kiderült, mit gondolt valójában a divat nagyágyúja vásárlóiról: Madonnát krumplival dobta meg, Beckhamné nem kaphatott ingyenruhát. McQueen exe kitálal.

Fotó: Kevin Kane / Europress / Getty

Bár a londoni elit körében élt a 2010-ben öngyilkosságot elkövetőAlexander McQueen, ez korántsem jelentette azt, hogy szerette volna tagjait – mondta el a Daily Mailnek Archie Reed divatstylist, aki 12 éven át volt McQueen szeretője és bizalmasa.

McQueen hű barát, jó szerető és nagyszerű tervező volt, aki milliókat szórt el kokainra és alkoholra és megvolt a véleménye a gazdag vásárlóiról – legalábbis ezt állítja most Archie Reed. Victoria Beckham például a divat legnagyobb személyiségének és kreatív zseninek tartja, amit előszeretettel hangoztat: ha tudná, hogy McQueen dührohamot kapott, amikor meglátta rajta térdig érő szoknyáját 2006-ban, valószínűleg nem rajongana ennyire érte. „Dührohamot kapott és azt mondta: David hordhatja a ruháimat, de ő nem! Mi a francot tud ő a divatról? Egy popsztár, aki még énekelni se tud!” – idézi a barátai által csak Lee-ként emlegetett tervező szavait Reed.

„Úgy gondolta, hogy David szexi, de ki nem állhatta Victoriát. Miután látta rajta a skótkockás szoknyát, parancsba adta, hogy nem kaphat több ajándékot Victoria az üzletektől. Nem számított, ő milyen híres, mindig azt mondta, a celebek nem érdeklik” – teszi hozzá Reed, aki jelenleg sikeres üzletemberként egy étteremláncot üzemeltet Essexben. McQueen nem csak a hátuk mögött szapulta a hírességeket, Madonnát például Reed állítása szerint egyszer fejbe is dobta egy vacsorán egy krumplival: „Miután fejbe dobta, Madonna nem beszélt többet vele, de nem érdekelte. Azt mondta nekem: Madonna annyira félti a saját seggét, hogy nincs ideje másokért aggódni. Amikor Madonna hozzáment Guy Richie-hez és az angol vidékre költöztek, Lee azt mondta: igazi úrhölgy szeretne lenni, de nagyon nem az!”

Ettől kapott dührohamot McQueen
Fotó: Jun Sato / Europress / Getty

Courtney Love-val sem volt jó a viszonya, miután a nő 40 ezer fontnyi ruhával akart kisétálni a Bond Street-i McQueen boltból – persze fizetés nélkül. A tervező kiszámlázta neki az összeget. Kate Moss-szal viszont legendásan jó barátok voltak, akkor is, amikor minden tervező a modell ellen fordult 2005-ben, mert kokainfogyasztáson kapták, de teljesen megromlott a viszonyuk, amikor Moss összejött a Top Shop tulajával, Philip Greennel. A legjobb barátja mindvégig Isabella ‘Issy’ Blow volt, aki felfedezte őt: a nő gyermekeként tekintett Mcqueen-re, órákig beszélgettek telefonon. A magányos Blow többször próbálkozott öngyilkossággal, ami felháborította McQueen-t, a nő 2007-es halála nagyon megviselte a tervezőt, aki utána teljesen elmerült a drogozásban. 

Issa Blow és Lee McQueen
Fotó: Dave Benett / Europress / Getty

Archie Reed és Lee McQueen 1997 óta ismerték egymást, amikor a 15 éves McQueen még pohárleszedőként dolgozott a londoni L'Atelier klubban. Évekkel később, amikor összejöttek, Reednek fogalma se volt róla, hogy kicsoda McQueen, pedig akkor már neves volt a szakmában és arra se emlékezett, hogy honnan ismerős az arca. „Megkérdeztem mit csinál, azt válaszolta, ruhákat. Azt mondtam, az fasza, az apám is szabó volt. De akkor nem tudtam, ki ő, bár ismerős volt az arca. Úgy éreztem, megtaláltam a lelki társam, aztán pár perccel később azt mondta: sajnos ki kell, hogy tegyelek, mert mindjárt itt lesz Stella McCartney. Csak napokkal később esett le ki ő, akkor írtam neki egy sms-t, hogy haha, tudom, hogy ki vagy, mire ő válaszolt, hogy, haha, én is tudom, hogy ki vagy” – mondja Reed.

Kate Moss-szal sokáig jóbarátok voltak
Fotó: Dave Benett / Europress / Getty

Reed ezek után részese lett McQueen életének – volt, hogy naponta 600 fontnyi kokaint szívott fel a tervező: „Annyira extém függő volt, hogy a dílerek csak bedobták a postaládájába a kokaint, tudták, hogy úgyis megkapják a pénzüket” – mondja Reed, aki egyébként biszexuálisként McQueennel folytatott kapcsolata mellett feleségül vette Alexis Reedet, akitől született egy lánya és még most is házasságban élnek. „Lee nem bírta elviselni, ha a lányommal voltam, olyankor akár százszor is felhívott, amíg át nem mentem hozzá. Nagyon féltékeny volt a férfimodellekre is, nem akart bevonni a munkájába”. Reed és McQueen általában a tervező valamelyik házában találkozott, filmet néztek, vacsoráztak, jól érezték magukat.

Kiállt Kate Moss mellett a kokainbotrány idején, de később megsértődött rá és nem beszélt vele többet.
Fotó: Jean Baptiste Lacroix / Europress / Getty

„Ha nagyon kivoltam, Lee mindent megtett értem. Nagyon kedves és nagylelkű volt. Pár nappal azután, hogy nagymamám meghalt, ellopták azt a Rolexet, amit 21. születésnapomra kaptam. Áthívott magához, amikor odaértem, elém tett egy Gucci dobozt, tele kasmír pulóverekkel, amik alatt egy 4000 fontos vintage Cartier óra lapult. Azt mondta: ez emlékeztetni fog rám. Nagyon mérges lettem, megkérdeztem mégis, hova megy, de nem válaszolt. Szerettem az órát, még mindig hordom, de valójában őt akartam, nem ezt” – mondja Reed az őt rendszeresen drága ajándékokkal elhalmozó McQueenről. Kapcsolatuk még jóval a tervező halála előtt véget ért, amikor McQueen egy interjúban pasijaként emlegette Reed-et, aki ezt nehezményezte.

Alexander McQuen pályája elején
Fotó: Catherine Mcgann / Europress / Getty

„Pár nappal a halála előtt még beszéltünk. Amikor hallottam a híreket, kikészültem, de nem lepődtem meg. A halál megszállottja volt, felkutatott mindent Marilyn Monroe haláláról és elolvasott mindent róla. Azt mondta: hatalmas voltam életemben, isten leszek halálomban. És a melegek amúgy se élnek soká. Mindig úgy éreztem, hogy mindegy, mennyi időt töltünk távol egymástól, összetartozunk. Még mindig szeretem őt és hiányzik” – mondta Reed, aki négy évvel barátja és lelki társa halála után amellett, hogy kitálalt közös dolgaikról a Daily Mailnek, el is árverez pár ajándékot, hogy könnyebben felejtsen.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.