Ön kimossa vásárlás után a fehérneműt?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Valószínűleg igen, de most mondunk pár okot arra, hogy miért ne lógja el az első mosást. Vagy inkább az első kettőt.

Természetes, hogy azonnal mosásba dobjuk a bugyit, amit megvásároltunk, nem? Vagy néha hajlamos ezt ellógni, főleg fürdőruhánál, amiben még a higiéniai műanyag csík is benne van? Ne tegye, dr. Philip M. Tierno, mikrobiológus és patológus professzor mondta el a Refinery 29-nak, hogy miért. Röviden azért, mert:

  •  a nők hajlamosak felpróbálni az alsóneműt, amit meg kívánnak venni, és soha nem lehet tudni, hogy tényleg betartják-e az üzletek kérését, miszerint saját alsóneműre vegyék csak fel a próbafülkében a bugyit. Tehát amit ön hazavisz, lehet, hogy már több nő nemi szervével érintkezett.
  • a beragasztott higiéniai műanyag csík sem jelent teljes védelmet, Dr. Tierno talált például menstruációs vérnyomokat, amikor laborban vizsgált bolti fehérneműket.
  • ha vér nincs is a bugyin, gondolja csak végig, hányan tapogatták meg, amit megvesz: a gyári munkások, a csomagolók, az eladók és rengeteg vevő, aki nézelődés közben mániákusan fogdos mindent.
  • a tapogatással pedig jönnek a baktériumok, például a Staphylococcus, az MRSA (azaz methicillin rezisztens Staphylococcus aureus) és a hasmenésért felelős norovírus, ami még a betegség tüneteinek elmúltával két napig terjed a fertőzött emberről. A baktériumok és vírusok pár perctől akár fél évig is életben maradhatnak a pamuton.  
  • a fertőzésveszélyen kívül a kemikáliák miatt is érdemes mosni. A pamutot a földeken rövarirtókkal kezelik, ami rajta maradhat a kész textílián is. A bugyik természetes anyagába gyakran kevernek szintetikus szálakat, nylont, akrilszálat, poliésztert vagy Spandexet, melyek elkészülésében több száz kemikália szerepet játszik. A készterméket gombaölőkkel és penészirtókkal kezelik, hogy a szállításkor ne menjen tönkre az áru, a színezést szintén kemikáliákkal intézik, a színfixáló, anyagpuhító anyagok, ftalátok sem épp természetesek, és ezek mind-mind okozhatnak allergiás reakciót. Viszketést, bőrpírt, és a kényes területen: szeméremtest-gyulladást.

Jó hír, hogy ezekre mind kevés esély van, dolgozik az immunrendszerünk és jó esetben nem vagyunk allergiásak semmire. De van egy kis esély azért, és a hasmenés és gyulladások kikezelésénél jóval egyszerűbb bedobni az új bugyit egy mosásba. Vagy, a Refinery29 ajánlása szerint mindjárt két jó mosásba, hogy biztos minden kórokozó és kemikália eltűnjön. Mi azt ajánljuk, az összes új ruhadarabjával tegyen így, a pólókon, nadrágokon ugyanígy megtelepszik minden: ön mindig kimossa az új fehérneműt, vagy néha ellógja a dolgot? És az új ruhákat? Eddig eszébe sem jutott? Mosson és szavazzon, az a biztos!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.