Teszt: amikor a saját márkás majonéz veri a Heinzet

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tíz majonézt ettünk, sok jó van a saját márkások között, a rosszakat viszont messziről kerülje el!

A majonéz az egyik kedvenc mártogatósom volt, pontosan addig, amíg egyszer el nem olvastam, hogy mik az összetevői. Az még hagyján, hogy a legnagyobb része olaj, de a bolti majonézeket simán megspékelik még egy kis tartósítószerrel, színezővel és sűrítőanyaggal is. Nagyon rosszul hangzik, nem? 

A tesztelt majonézek között sajnos alig akad olyan, amelyikben ne lenne egy csomó mesterséges anyag, amelyikben nincs, arra majd külön felhívjuk a figyelmet! A helyezéseknél viszont egyáltalán nem vettük figyelembe, hogy mik a majonézek összetevői, ugyanis kizárólag íz alapján szemléztük őket, tudományos alapon nem vizsgáltuk egyik terméket sem. Most is csak arra voltunk kíváncsiak, hogy ehetők-e (finomak-e) a flakonos majonézek, vagy sem. A tesztcsapat a szerkesztőségből összeverbuvált ínyencekből és nem ínyencekből áll, és azt próbáljuk meg eldönteni, hogy mi az, amit érdemes megvenni. 

Fotó: Ancsin Gábor / divany.hu

Csináltunk házit, de elrontottuk sajnos

Összesen 11 terméket ettünk végig, és arra jutottunk, meglepően sok a jó ízű majonéz a saját márkások között. Az értékelésben 10 termék kapott helyet, mert a házi majonézünk, hát hogy is mondjuk finoman, nem lett jó. Ez talán annak köszönhető, hogy kolleganőnk első próbálkozása volt, és még ő is elismerte, hogy nem sikerült túl jóra az ízesítés. Miután a jó házi majonéz nagyon jó, ezért nem akartuk rombolni a nimbuszát. Amúgy ez a gyártási hibás változat hátulról a harmadik helyen végzett volna, ha bent hagyjuk a sorban.

Ha ötletük van, hogy mit teszteljünk, írjanak nekünk levelet!

10. helyezett: Tesco value majonéz

Fotó: Ancsin Gábor / divany.hu

A Tescónak két majonéze is szerepelt a kóstolón, ez, az olcsóbb fajta (a legolcsóbb a teszten) senkit sem győzött meg. Fura, hogy többeknek a vaníliapuding jutott eszébe róla, volt aki még a romlott krumplipürét is megemlítette. Ha nem akar rosszat, ezt az élményt most kihagyja, persze ha mindenáron ragaszkodik a brit hiper termékeihez, vegye inkább a drágábbat, az lett a negyedik!

„Vaníliapuding kinézetű, rezgős borzalom.” „Na, ha lehetne mínuszpontot adni, hát ennek azt adnék, az tuti. Rémisztően rossz. Kerüljék el, bármi áron!” „Vaníliás krémtúró állagú, és romlott krumplipüré ízű, de azért nem nélkülözi a műanyagot sem.” „Na jó, inkább nem írok erre semmit. Azért mondjuk kíváncsi lennék, hogy mi az, ami el tudja venni ennek az ízét?!”

9. helyezett: Auchan majonéz (zöld-fehér)

Fotó: Ancsin Gábor / divany.hu

Az Auchannak is mind a két saját márkás majonézét kipróbáltuk, és milyen jól tettük! A „tuti tippes” akár még jó is lehetett volna, de aztán mégsem. Gyógyszerízű, rezgős, édes, borzasztó – ezeket az értékeléseket kapta. A másik viszont alig drágább ennél, és a második helyen végzett! Na, azért még ne görgessen le ilyen gyorsan! Olvassa el, hogy a többi majonéz hogyan teljesített.

„Ez gyógyszer, nem majonéz. Nagyon folyós, nagyon ecetes, nagyon rossz.” „Túlságosan édes, és a majonéz összes tulajdonsága hiányzik.” „Jobb elfelejteni.” „Na, pontosan ez az az állag, amitől khm...: gumis, rezgős, szörnyű. És az utóíze borzasztó. Mentsetek meg!!” 

Majonéz

majonéz (franciamayonnaise) tojássárgájából és növényi olajból készülő mártás, melyet citromlével, tárkonnyaltormávalecettel,fokhagymával vagy mustárral is lehet ízesíteni. 

A majonéz (mayonnaise) szó eredete bizonytalan, elképzelhető, hogy a francia moyeunaise szóból származik, aminek az alapja a moyeeu régen a tojássárgáját jelentette a francia nyelvben. Antoine Carème francia séf szerint a manier, kavarni szóból származik. Forrás

8. helyezett: Lomee majonéz

Fotó: Ancsin Gábor / Dívány

Ízre leginkább a tartárra hajaz, állagra viszont köze sincs hozzá: kocsonyás, zselés, nagyon sűrű. Elég ecetes, és dupla annyiba kerül, mint az előző kettő. Ha már szenvedni akar, legalább ne költsön ennyit, válassza inkább valamelyiket az előzőek közül. 

„Inkább tartármártásra emlékeztet, mint majonézre.” „Zselés, valami ipari melléktermék, összerántja az ízlelőbimbőt.” „Édes, és olyan az állaga, mintha valamilyen ragasztó lenne. Az ecet eléggé dominál.” „Ez is az a kocsonyás állag, amit ki nem állhatok. Az íze legalább nem hasonlít az olcsó utcai tömegmajonézhez.”

7. helyezett: S-Budget majonéz

Az Interspar két majonézét is betettük a mezőnybe, szerencsére. Ez a „büdzsé” eléggé felejthető darab, állagra folyós, íze nem nagyon van, és marja a torkot. Igaz ugyan, hogy olcsó, de ez még nem jelenti azt, hogy meg is vennénk. Ha lehet, inkább választanánk a drágább testvérét, mert az tényleg nagyon jó. Vajon van jelentősége, hogy az Univer gyártja?

Fotó: Ancsin Gábor / divany.hu
„Só, ecet, olaj egyértelműen érezhető, ettől akár még jó is lehetne, de marja a torkomat.” „Na jó, ebben csak mustár van.” „Úgy néz ki, mintha tejföl lenne. Savanyú, távolról hasonlít a majonézre.” „Ez a legfehérebb az összes közül. Ecetszagú, semmilyen ízű. Legalább nem ehetetlen. Elég folyós, olyan, mintha ivómajonéz lenne. Olyan van?”

6. helyezett: Heinz majonéz

Fotó: Ancsin Gábor / divany.hu

Óriási csalódás volt a Heinz majonéz. De tényleg. Leginkább alig volt íze, ami volt, az sem jó. Még a felét sem sikerült megszereznie a maximális pontszámnak, senkit nem győzött meg ez a termék a vakteszten. Kár érte!  A Heinz majonéz összetevőkben elég előkelő helyen szerepel, 70% repcemagolajból készül, ami zseniális, mert legalább nem a szokásos étolaj, igazi tojás van benne, és mustármag, viszont ebben is van xantán-, és guargumi.

„Olyan, mintha csak ennéd, de semmi nem történne. Mintha nem lenne íze.” „Ennek nincs túl erős íze, az ecetet ebben is érezni, de kevésbé. Nekem bejön, hogy ilyen visszafogott, nem szeretem, amikor a majonéz kirúgja a fogamat.” „Kevésbé édes, de nem rossz, viszont valami hiányzik belőle.” „Sűrű, megáll benne a kanál. Nagyon selymes, és gyorsan elmegy az íze szerencsére. Olyan, mint egy gagyi eau de toilette, befújod magad, aztán már nem is érezni. Ja, az íze meg olyan, mint a legszarabb fish and chipses majonézé.”

5. helyezett: Gustoso majonéz

Fotó: Ancsin Gábor / divany.hu

A Penny majonéze a középmezőnyben végzett, és eléggé megosztotta a kóstolókat. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy megvenni biztosan nem vennék meg.

„Hűűű, ez nem jó. Nyomom sonkával, nyomom csipsszel, sajttal, de sehogy sem jó.” „Jézusom...!!!!” „Inkább tartárra emlékeztet, elmenne rántottsajt mellé.” „Ez sem rossz, inkább a tartárra hajaz. Nekem nem elég cukros, de nem rossz, és nincs mellékíze.”

4. helyezett: Tesco majonéz

Fotó: Ancsin Gábor / divany.hu

Itt is van a Tesco másik saját márkása, ez már sokkal jobb eredménnyel végzett, mint a value. Az íze nem rossz, csak túl ecetes; bár az előzőekhez képest felüdülés. 

„Ezt is tartárnak kellene árulni, abból viszont nem olyan jó.” „A mezőny átlagához képest felüdülés, de miért kell halálra ecetezni minden majonézt? DE TÉNYLEG MINDET????” „Teljesen parfümös az illata. Ebbe kevertetek egy kis illatosítót is? Az íze egészen jó, abszolút vállalható.” 

3. helyezett: Mikado majonéz

Fotó: Ancsin Gábor / divany.hu

Nos, ez már egy abszolút vállalható darab, és az ára is megfelelő. A legrosszabb értékelés, amit kapott, hogy túl mustáros, és egy kicsit műanyag íze van. De higgye el, ez semmi ahhoz képest, hogy a mezőny végén lévő saját márkásoknak milyen íze van!!

„Túl sok a savanya, megcsúszott a mustár.”„Ilyen a jó majonéz nekem, se nem túl édes, de se nem savanyú, ideális.” „Illatra semmilyen, ízre tartár. Semleges, lágy, könnyű. Szeretem!”

2. helyezett: Auchan majonéz (madaras)

Fotó: Ancsin Gábor / divany.hu

Ízre és állagra ehető, tipikusan a „nem rossz, de a jó, az nem ilyen” termék, és ezzel nincs is semmi baj. Ellenben azon eléggé kiakadtunk, hogy ebben is csak tojáspor van, meg egy csomó nem odaillő dolog. Ha már van egy olcsóbb változata, akkor miért nem lehet abban elsütni ezt a sok mesterséges dolgot, és a drágábból meg csinálni egy minőségi majonézt? Persze ez csak egy ötlet volt.

„Ecet, ecet, ecet, ecet, Jézusom!” „Nem rossz, hajlik a tartár felé, de ez rendben van így.” „Nincsen semmi szaga, krémes, nem édes, sűrű, jó termék, de nem a legjobb.”

1. helyezett: Spar majonéz

Fotó: Ancsin Gábor / divany.hu

Az egyetlen olyan majonéz a teszten, amelyik nem kapott negatív kritikát. Már emiatt megéri megvenni, ha lusta ahhoz, hogy otthon gyártson egy olyat, amelyik mesterséges anyagoktól mentes. Igaz ugyan, hogy ez a második legdrágább termék a teszten, viszont még így is kevesebb, mint feleannyiba kerül, mint a Heinz. Hogy miért? Hát sajnos ez a majonéz is hemzseg a sűrítőanyagtól, a tojásportól, és a tartósítószerektől. Ez van.

„Enyhén édes, nincs zsíros utóíze.” „Ecetes, de vállalható ipari majonéz.” „Majonézes, de van egy utóíze, rögtön olyan, mintha valami grillhúshoz ennéd.” „Illatra nagyon ecetes, viszont ízre nagyon jó! De komolyan. Olyan, mint a házi tartármártás, kicsit híg, és jó édes.”

Íme a majonézek helyezési sorrendben:

Termék Ár (kiszerelés/forint) Fajlagos ár (forint/kg) Pont (25-ből) Itt vettük
Spar majonéz 499 1039,58 19 Interspar
Auchan majonéz (madaras) 409 852,08 16,5 Auchan
Mikado majonéz 499 804,84 15 Lidl
Tesco majonéz 699 1127,42 14 Tesco
Gustoso majonéz 499 804,84 12 Penny
Heinz majonéz 899 2140,48 10,5 Tesco
S-Budget majonéz 259 539,58 9 Interspar
Lomee majonéz 449 997,78 7,5 Aldi
Auchan majonéz (zöld-fehér) 241 595,56 3 Auchan
Tesco value majonéz 241 401,67 1 Tesco
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.