A vörös rúzs ideje lejárt

Olvasási idő kb. 2 perc

A divathetek egyértelmű favoritjára, a nude árnyalatú rúzsokra cserélték a celebnők a vörös rúzst.

A klasszikus vörös rúzs helyett egyre inkább a testszínű, természetes árnyalatokat választják a brit nők. Három éve most először sikerült több eladási profitot hoznia a visszafogottabb árnyalatoknak, hiába harangozták be 2014-et a vörös rúzs évének a szakértők. A Debenhams eladási statisztikájából kiderül, hogy a tavalyi adatokhoz képest 62%-kal több fogy a bőrszínű rúzsokból, ami főként a vörösszőnyeges sminkeknek és divathetek trendjeinek köszönhető.

Camille Belle, Pink és Alicia Keys már a tavalyi Grammy-n is nude ajkakkal ünnepeltek, az Oscaron viszont már a legtöbb színésznő, köztük a győztes Cate Blanchett, valamint a jelölt Julia Roberts és Amy Adams is a természetes hatást választották. A puritán, testszínű ajak a 2014-es tavaszi-nyári bemutatókon debütált, azóta pedig több kampányban és celebnő mindennapi rutinjában is egyre népszerűbb – írja a Daily Mail.

Galéria ikon

0

Galéria: A vörös rúzs ideje lejárt

A futáskor is sminktől tocsogó Kim Kardashian például elég szembetűnő smink-változáson esett át: korábbi, erősen lealapozott arca és vörös ajkai helyett ma már sokkal inkább könnyedebb, gyakorlatilag láthatatlan sminket használ.

Trendek ide vagy oda, a klasszikus vörös rúzsnak mindig is helye lesz a szépségápolásban, még akkor is, ha az aktuális trendek miatt ma kifejezetten divatjamúltnak számít vörös ajkakkal megjelenni egy fontos eseményen. Az jelenlegi trendek egyértelműen a kevesebb néha több elvét követik, elegendő csak megnézni egy komoly editorial képeit.

Galéria ikon

0

Galéria: A vörös rúzs ideje lejárt

A vörös rúzs történelme egyébként egészen az ősi egyiptomiakig vezethető vissza, akik bróm, jód és hínár keverékéből alkották meg az egyébként mérgező ajakfestéket. Erzsébet királynő méhviaszt és növényi párlatot használt a karmazsin ajkakhoz, a brit parlament 1770-ben viszont betiltotta a használatát.  Az első tekerős rúzshokhoz a húszas évek elején lehetett hozzájutni, a Chanel, Helena Rubenstein és Max Factorhoz hasonló márkák pedig gondoskodtak róla, hogy minden nőnek legalább egy lapuljon a táskájában. Sikeres munkát végeztek: egy utóbbi felmérés szerint a nők csaknem 81%-a használ rúzst. Hogy éppen milyet, azt mindig az aktuális trendek befolyásolják.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

gr
gr
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?