Katalin ikertestvére: Mária dán hercegné

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A dánok 42 éves hercegnéje olyan, mintha Katalin nővére lenne: nézze meg, miben hasonlítanak! Röviden: mindenben.

A Daily Mail hívta fel a figyelmet a két hercegné hasonlóságára: ugyan 10 évnyi korkülönbség van köztük, szinte ugyanúgy öltözködnek, viselkednek, mozognak, ráadásul megjelenésükben is számos közös vonás akad. Az ausztrál születésű Mária a Sydney-i olimpián találkozott férjével, Frigyes dán királyi herceggel, a brit Katalinhoz hasonlóan neki sincsenek nemesi felmenői. Mária négy gyereket nevel, szeret sportolni, jótékonykodni és egy nap – akárcsak Katalin – királyné lesz. Nem sok különbség van köztük a 10 éven, és pár kilón kívül.

Összegyűjtöttünk egy galériányi képet a két hercegnéről: a képek alapján akár testvérek is lehetnének. Mária és Katalin egyébként eddig egyszer találkozott, 2011 novemberében, Koppenhágában, és bár szerencsére nem ugyanazt vették fel, azért az látszik közös fotójukon, hogy mennyire hasonló az ízlésük. A folytatásban megtalálja a képeket: kiemeltünk 10 fotópárt a galériából, de bármelyikre kattintva megnézheti a teljes gyűjteményt! Ha érdekli, hol és mikor készültek adott fotók, akkor is kattintson!

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

1. A kék kosztüm

Galéria ikon

23

Katalin 2013 novemberében épp elhagyja a Place2Be Forum-ot Londonban. Mária dán hercegné 2013. február elsején a koppenhágai divathéten látogat meg egy vásárt térdig érő sötétkék kosztümben.
Galéria: Katalin ikertestvére: Mária dán hercegné

2. A találkozás Kamillával

Galéria ikon

23

Mária és Katalin is fehérben ácsorgott Kamilla mellett. Mária 2012. március 26-án, egy skandináv gyémántjubileumi eseményen, Katalin 2011. június 18-án egy Windsor kastélybeli rendezvényen.
Galéria: Katalin ikertestvére: Mária dán hercegné

3. Kék ruha, körmedálos, hosszú lánc

Galéria ikon

23

A nyakláncuk is majdnem ugyanolyan! (Mária még mindig Hongkongban, Katalin Londonban, a Nemzeti Portrégalériába menet 2012 júliusában.)
Galéria: Katalin ikertestvére: Mária dán hercegné

4. A gesztus

Galéria ikon

23

A kéztartás, a tekintet, a frizura! Mintha eltitkolt testvérek lennének.
Galéria: Katalin ikertestvére: Mária dán hercegné

5. A piros kabát

Galéria ikon

23

Piros kabát: Mária 2012 decemberében, Katalin 2013 novemberében viseli. És persze rengeteg más alkalommal is.
Galéria: Katalin ikertestvére: Mária dán hercegné

6. A púderszín estélyi

Galéria ikon

23

A púderrózsaszín is menő, főleg flitterekkel és gyöngyökkel. Mária 2013 áprilisában a holland Beatrix királynőhöz ment ilyen elegánsan vacsorázni, természetesen Frigyes dán királyi herceggel együtt, Katalin és Vilmos 2011. június 9-én a 10. ARK Gala-ra ment vidáman.
Galéria: Katalin ikertestvére: Mária dán hercegné

7. A sárga ruha

Galéria ikon

23

2012. május 10, Szöul: Mária és Frigyes 6 napos látogatást tesznek Dél-Koreában. 2012. szeptember 18, Tuvalu: Katalin és Vilmos távol-keleti gyémántjubileumi turnéját tudja épp le.
Galéria: Katalin ikertestvére: Mária dán hercegné

8. A keresztelő

Galéria ikon

23

2007. július 1.: Mária kezében Izabella dán hercegnő a keresztelés után. 2013. október 23-án a kis György herceget keresztelték meg. Katalin Alexander McQueen ruhát visel.
Galéria: Katalin ikertestvére: Mária dán hercegné

9. Csokorátadás

Galéria ikon

23

Katalin vs. Mária: ugyanaz a gesztus.
Galéria: Katalin ikertestvére: Mária dán hercegné

10. Síelés

Galéria ikon

23

Ja, és mindketten tudnak síelni.
Galéria: Katalin ikertestvére: Mária dán hercegné
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.