Négy új kerettel teszi eladhatóvá magát a Google Glass

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Dizájn nélkül nem jön a siker, négy új kerettel látták el az amúgy snassz okosszemüveget.

Bár Diane Von Furstenberg és Nina Garcia nagyon erőltették a Google Glasst a New York-i divathéten, az igazság az, hogy az okosszemüveg még mindig nem robbant be úgy a divatba, mint várták. Ennek erős köze lehet az eszköz külsejéhez, és úgy tűnik, végre le is eshetett a tantusz a fejlesztőknek, mivel most négy, sokkal hordhatóbb és divatosabb kerettel rukkoltak elő, sőt, még a napszemüveg-függőkre is gondoltak.

Az új kereteket, amelyeket egyébként öt színben lehet kapni, házon belül tervezték, és ügyeltek arra, hogy megfeleljenek a piac igényeinek és kövessék a divatot. Felröppent az a hír is, hogy a Warby Parker szemüveggyártó cég is beszáll majd a tervezésbe. A Google egyelőre tagadja, hogy bármi együttműködés lenne kettejük között, a Warby Parker pedig egyáltalán nem kommentálta ezeket az értesüléseket - írja a Fashionista. A szemüveg egyébként csak 2014 végétől lesz elérhető mindenki számára, jelenleg csak az Explorer program keretében lehet hozzájutni, és a csapat pedig még mindig dolgozik a végeleges dizájnon. 

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

Bár a szemüveg első verziója talán túlságosan is futurisztikusra sikeredett, az új kereteknek köszönhetően sokkal hordhatóbb és barátságosabb lett a végeredmény, így talán azok is megbarátkoznak a Google Glass ötletével, akik korábban idegenkedtek volna. A készítők napszemüvegekben is gondolkodtak: három különböző formát terveztek meg a Google technológiai kütyüjének nem csak női, de férfi fazonban is. Ezek 150 dollárba, azaz kb. 35 ezer forintba kerülnek, míg a sima szemüvegekért 225 dollárt, azaz kb. 51 ezer forintot kérnek. De ez nem minden, az Explorer programhoz 1500 dollár fejében lehet csak csatlakozni. 

Ez egyelőre túl borsos ár egy olyan kiegészítőnek, ami nem is néz ki jól. Persze a szemüveg eldősleges feladata nem is az, hogy divatos legyen, olyat viszont senki nem fog a fejére aggatni, ami nem néz ki jól, plane ennyi pénzért. Több, mint valószínű, hogy a Google tervezői kollaborációra lépnek egy híres dizájnerrel, aki majd feldobja a már jó úton járó, de még mindig unalmas dizájnt.

A Google Glass kétségkívül a jövő, dizájn ügyileg viszont még van hova fejlődni. A kezdetleges koncepció nem túl átütő sikere akár tetszik, akár nem, a külső kivitelezés miatt bukott el, így a tervezőknek hamar össze kell kapniuk magukat, és a Samsung okosórájához hasonlóan azokat is le kell kenyerezniük, akik nem feltétlen potenciális vásárlók. Az új keretek már mutatnak némi fejlődést, de még mindig nem eleget.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

gr
gr
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.