A ruhából lett mém és az új stílusikon találkozása

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jennifer Lawrence mémesített ruhája és Lupita Nyong'o vörös csodája is megjárta már a kifutót. De a modelleken vagy a színésznőkön mutatott jobban?

Két hete rendezték meg a Golden Globe gálát, ahol idén talán nagyobb hangsúlyt kaptak a ruhák, mintsem az, hogy ki milyen díjjal távozott az estéről. A mimika mestere, Jennifer Lawrence például olyan Christian Dior ruhakölteményben jelent meg, amiben úgy festett, mintha frissen vásárolt függönyét két övvel tartotta volna magán. Az internet nem is várt sokáig, lawrencing néven mém született, ahol emberek (és állatok) mutatják be, ők hogyan festenének hasonló szerelésben.

A díjátadó vörös szőnyege nem csak emiatt volt emlékezetes, hiszen itt bukkant fel Lupita Nyong'o is, aki a 12 év rabszolgaság című filmben nyújtott alakítása miatt elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó szobrot, a rajta látható Ralph Lauren ruha pedig pár nappal később mindenhol készlethiányos lett. Új ikon van születőben?

Jennifer Lawrence Diorban

A bevezetőben már írtuk, hogy a fiatal színésznőt a Christian Dior divatháztól választott egy ruhát, mégpedig a 2013-as őszi-téli haute couture vonalból. Nem igazán értjük a francia luxusmárka közelmúltbeli kollekcióit, az az érzésünk, hogy a mindegy, mit tervezünk, úgyis veszik alapon gyártják a ruhákat.

A színésznő a pántokhoz passzoló fekete bordázott táskát vitt magával, szájhangsúlyos sminket, smaragdzöld fülbevalókat és fekete-ezüst köves karkötőket, illetve gyűrűt viselt. A cipője sajnos nem látszik, de a Dior kifutóján látott manökené sem, így egyenlő eséllyel indulnak a megmérettetésen. A modellnek vörös hajat és glitteres ajkakat festettek, fekete-bronz könyékig érő kesztyűt és királykék csatos övet viselt.

Galéria ikon

9

Jennifer Lawrence Dior-ruhájából azóta mém lett.
Galéria: A ruhából lett mém és az új stílusikon találkozása
Fotó: Galaxy / Northfoto

Lupita Nyong'o Ralph Laurenben

Lupita Nyong'o Ralph Laurenben jelent meg a díjátadón, ezzel a legtöbb oldal el is döntötte, hogy ő bizony ezentúl stílusikonnak számít. A divatházak valószínűleg már el is küldték neki a repinek szánt ruháikat, bízva abban, hogy a következő eseményen az ő kreációjukat viseli Nyong'o, és hogy úgy kapkodják majd el a boltokból a vásárlók, ahogy tették a másfél millió forintba kerülő Lauren esetében is. A színésznő egyébként szájhangsúlyos sminket és csak egy gyűrűt viselt. Körmeit festetlenül hagyta és hiába kerestünk a képügynökségek anyagai között olyan fotót, ahol látszik a cipője is, nem találtunk egyet sem.

Tetszik önnek ez a poszt?

Keresse a Dívány divatblogját Facebookon, így nem marad le a következőről sem!

Az amerikai márka kifutóján látott modellen fekete lakkbőr magassarkút láthattunk, ékszerek közül csak hosszú lógós fülbevalót kapott, sminkje pedig teljesen természetesre sikerült, akárcsak a frizurája is. Szavazzon, hogy önnek melyik verzió tetszik jobban!

Galéria ikon

9

Lupita Nyong'o felvett egy Ralph Lauren ruhát, ki is kiáltották stílusikonnak
Galéria: A ruhából lett mém és az új stílusikon találkozása
Fotó: Arroyo/gg / Northfoto

Julie Bowen Carolina Herrerában

Julie Bowen a Modern családból és a Scooby Doo-ból lehet ismerős, az eseményre pedig egy Carolina Herrera lila-fukszia ruhát választott, amihez sötétlila cipőt vett fel. A lábbelihez tökéletesen passzolt az öve, a táskája pedig a felsője színében pompázott. A stylisttól gyűrűket nem, csak füstös szemeket és apró köves fülbevalót kapott.

A Carolina Herrera 2013-as őszi-téli kollekcióját bemutató modell a Farm, ahol élünk című filmből ismerős hajkoronát kapott, az öve teljesen beleolvadt a szoknyájába, a cipő pedig ezekhez passzoló színben pompázott. Döntsön most: melyik hölgyön tetszik jobban ugyanaz a ruha?

Galéria ikon

9

Julie Bowen color blockingolt a trend lecsengése után 2 évvel.
Galéria: A ruhából lett mém és az új stílusikon találkozása
Fotó: Arroyo/gg/ Aff-Usa.com / Northfoto
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.