Rákbetegen is büszkén vállalja testét a plus-size modell

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A 25 éves Elly Mayday külseje a kezelések és beavatkozások miatt megváltozott, de Forever Yours fehérneműcég így is ragaszkodik modelljéhez.

Galéria ikon

4

Galéria: Valódi nőkkel reklámozzák a fehérneműket

Többször írtunk már arról, hogy egyre több márka dönt úgy, szakít a hagyományokkal, és inkább olyan modellekkel reklámozza termékeit, akik nem tűnnek olyan távolinak és elérhetetlennek, mint a szakmában alkalmazott lányok többsége. A kanadai Forever Yours Lingerie legújabb kollekcióját például egy olyan plus-size modellel népszerűsíti, akinél nemrég petefészekrákot diagnosztizáltak, de ennek ellenére úgy döntött, nem adja fel a karrierjét, sőt. A merész húzással a kanadai cégnek csupán az volt a szándéka, hogy megmutassa az embereknek, hogy a szépség belülről fakad. 

"A fehérnemű-iparban ez nem megszokott. Itt minden a hosszú hajról, a nagy mellekről és dögös pózokról szól. Ám fontos, hogy megmutassuk, hogy a valódi nők hogyan is néznek ki ruha nélkül. Remélem, én majd arra ösztönzöm az embereket, hogy vállalják fel magukat akkor is, ha nincs hajuk vagy hegek borítják a testüket" - nyilatkozta a reklámfotókon szereplő 25 éves Elly Mayday. 

A kanadai lánynál azután diagnosztizálták a betegséget, miután úgy döntött, Vancouver után New Yorkban próbál szerencsét. "El kellett döntenem, hogy felhagyok a modellkedéssel vagy hű maradok magamhoz, a neveltetésemhez, és folytatom" - tette hozzá a lány, aki tavaly kezdett el dolgozni a Forever Yours márkának. „Abban az időben Elly mérete még 14-es volt, szép, feszes mellei voltak, keskeny derékkal és nagy csípővel volt megáldva. Nekünk pont egy ilyen lányra volt szükségünk„ – emlékszik vissza a márka társalapítója, Sonya Jenkins. 

<object classid="clsid:D27CDB6E-AE6D-11cf-96B8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=9,0,47,0" height="340" id="flashObj" width="640"><param name="movie" value="http://c.brightcove.com/services/viewer/federated_f9?isVid=1&isUI=1"/><param name="bgcolor" value="#FFFFFF"/><param name="flashVars" value="videoId=3087073464001&linkBaseURL=http%3A%2F%2Fwww.dailymail.co.uk%2Ffemail%2Farticle-2543301%2FI-scars-no-hair-Meet-plus-size-model-ovarian-cancer-bold-new-lingerie-campaign-celebrating-completely-natural-body.html&playerID=2730234011001&playerKey=AQ~~,AAAAAFSL1bg~,CmS1EFtcMWF3qCwIkkoMNkVkOrxR00Hs&domain=embed&dynamicStreaming=true"/><param name="base" value="http://admin.brightcove.com"/><param name="seamlesstabbing" value="false"/><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="swLiveConnect" value="true"/><param name="allowScriptAccess" value="always"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" base="http://admin.brightcove.com" bgcolor="#FFFFFF" flashvars="videoId=3087073464001&linkBaseURL=http%3A%2F%2Fwww.dailymail.co.uk%2Ffemail%2Farticle-2543301%2FI-scars-no-hair-Meet-plus-size-model-ovarian-cancer-bold-new-lingerie-campaign-celebrating-completely-natural-body.html&playerID=2730234011001&playerKey=AQ~~,AAAAAFSL1bg~,CmS1EFtcMWF3qCwIkkoMNkVkOrxR00Hs&domain=embed&dynamicStreaming=true" height="340" name="flashObj" pluginspage="http://www.macromedia.com/shockwave/download/index.cgi?P1_Prod_Version=ShockwaveFlash" seamlesstabbing="false" src="http://c.brightcove.com/services/viewer/federated_f9?isVid=1&isUI=1" swliveconnect="true" type="application/x-shockwave-flash" width="640"/>
</object>

Külseje azonban később a kezelések miatt igencsak megváltozott, hiszen 18 kilót fogyott a kemoterápia miatt, hosszú, szőke haja is kihullott és a hasán egy óriási heg lett. Ennek ellenére nem adta fel álmát, és szerencsére Jenkins sem zárkózott el a közös munkától, így őt bízták meg a legújabb kampányukkal. Ez valószínűleg nagyban hozzásegítette őt ahhoz, hogy az akadályok ellenére (nemrég esett át harmadik műtétjén és egy újabb kemoterápián) optimista és vidám maradjon. Elly Maydayt egyébként nagyon sokan támogatják, rajongói oldalának a Facebookon például több mint 80 ezer lájkolója van a Daily Mail szerint, és az Instgramra feltöltött képeit is egyre többen kedvelik.  

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.