Overál szerelmespároknak: menő vagy ciki?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fokozódik a karácsonyi őrület, már olyan overált is vehetünk, amibe pasinkkal együtt bújhatunk. Nézze meg a dupla-kezeslábast és szavazzon!

17760 forintért vesztegetik a szomorú színű dupla overált.

Már tavaly is kérdőjelként álltunk a karácsonyi szezon egyik slágerterméke, az overál felett, ami a briteknél akkora népszerűségnek örvendett, hogy a New Look nevű márkától állítólag három másodpercenként vittek haza egy kezeslábast. A hírességeknek - mint Cara Delevingne vagy Rihanna - hála pedig állatmintás verzióban is beszerezhettük az ízléstelen darabot.

Az overál mánia 2013-ra addig fajult, hogy a The Original Factory Shopnak köszönhetően már két személyre készített belebújos együttest, úgynevezett "twinsie-t" is vásárolhatunk, ha akarunk. A megdöbbentő kapucnis szettet nem kifejezetten vidám, sötétkék, világosszürke illetve padlizsán árnyalatokban 50 fontért (17760 forintért) dobta piacra a márka.

A felnőttek és gyerekek körében egyaránt népszerű trend három lábas, négy kezes és két csuklyás verziójával már tavaly bepróbálkozott az Asda egyik brandje, a George is, mely Valentin-napra képzelte el a párokat az infantilis, tíz méter anyagból készült nyuszis játszósruhában. A márkánál egyébként annyira felkapott az overál, hogy tavaly karácsonykor több mint egymilliót adtak el belőle, amin felbuzdulva nyitottak egy külön „onesie” topicot online boltjukban, hogy lépést tudjanak tartani a kereslettel – írja a dailymail.co.uk.

Nyúlnak is öltözhet párjával, de nem kötelező.

„A Twinsie nemcsak praktikus, de szórakoztató megoldás azok számára, akik melegben szeretnék tölteni a telet úgy, hogy közben spórolnak a fűtéssel. Ráadásul fantasztikus karácsonyi ajándék egy olyan személynek, akit közel szeretnénk érezni magunkhoz” – mondta a The Original Factory Shop szóvivője.

Ön mit gondol a jelenségről, menőnek találja, hogy ilyen kétszemélyes kezeslábasban romantikázhat a karácsonyfa alatt, vagy inkább cikinek látja a kényelmes, de ízléstelen overált az ünnepekre? Szavazzon!

A márka szerint így is spórolhatunk a fűtésen.
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.