Fantáziadús kollekciókat hoztak a londoni tervezők

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Három londoni divatiskola végzősei mutatkoztak be nálunk, egyik kollekció jobb, mint a másik, nézze meg!

A Marie Claire Fashion Days legizgalmasabb bemutatója az angol divatiskolák végzőseinek showja volt: nem meglepő, hisz míg a magyar tervezők hordható és eladható ready-to-wear kollekciókat vonultattak fel, a végzős tervezők elengedhették fantáziájukat és igazán odatették magukat tanulmányaik legfontosabb kollekciójának elkészítésekor.

A szervezők három divatiskola hat diákját hívták meg és az esti show előtt beszélgetést is szerveztek, ahol ugyan a közönség nem nagyon kérdezhetett, de kiderült a diákokról pár dolog.

A Royal College of Art hallgatója, Xiao-Li például Olaszországba készül ösztöndíjjal, aztán tervei szerint pár év európai munka után hazautazik Japánba, hogy ott alapítson saját márkát. A lány pasztellszínű, oversized ruhákat tervezett, melyeket júniusban mutatott be először az egyetemi shown. „Új stílust akartam találni a kötött ruháknak, a modern építészet és a 60-as évek Balenciagája inspirált” – mondta Li a Dezeennek. A pasztellszín ruhákat ő festette, minden anyag fehéren érkezett hozzá: a speciális, kétrétegű ruhák hiába hatalmasak, mégis könnyűek. Hasonló felhőszerű kreációkat Victoria Beckhamnél láthattunk, a bemutatón felvonultatott áttetsző bakancsok mását pedig megvehetjük itthon is.

Galéria ikon

18

Galéria: Marie Clarie Fashio Days 2013 - Angol divatiskolások bemutatója
Fotó: Dívány

Li mellett Seung-Yeon Jee érkezett még a RCA-ról. „Innen könnyebb elérni az európai piacot. Amerikában kezdtem tanulni, onnan jöttem át. Itt könnyebb az anyagbeszerzés is” – mondta Jee a workshopon. A bemutatón oversized bőrruhákat láthattunk tőle hatalmas zsebekkel. Ruháit Richard Avedon Western workers című fotósorozata inspirálta, a táskaméretű felvarrások pedig az 1800-as évek dolgozóinak bőrkötényeire reflektálnak, melynek zsebeiben szerszámaikat tartották – írja a blog.trendstop.com. Ezek mellett Claes Oldenburg PVC szobrai szolgáltak inspirációként, ezért lettek még hangsúlyosabbak, a 3 dimenziósak a zsebek.

Galéria ikon

18

Galéria: Marie Clarie Fashio Days 2013 - Angol divatiskolások bemutatója
Fotó: Dívány

A Kingston University London-ból is két tervező mutatta be ruháit. Egyikük az olasz származású Luca Castrezzati. „Azt hittem valami vicc, hogy itt mutatom be először a diplomakollekcióm, de a viccet félretéve ez igazán megtisztelő és jó lehetőség” – mondta a tervező, aki nyár elején már az egyetemen is prezentálta kollekcióját. „London egy kreatív főváros, nem divat főváros, sok inspiráció ér minket. A tanárok itt dolgozni tanítanak minket, sok az óra, és a művészeti oktatás mellett az üzleti életre is felkészítenek. Megtanítanak eladni, mintát tervezni, varrni, rajzolni, végiggondolni, pontosan milyen ruhát szeretnénk” – indokolta meg a diplomás tervező a Marie Claire workshopján, miért nem Olaszországban tanul inkább.

Castrezzati már alapított is márkát, fekete-fehér, dekonstruált, tépett női ruhái abszolút megállják helyüket a magyar tervezők munkái közt is. Mivel Castrezzati valószínűleg már a ruhák értékesítésére is gondol, sokkal hordhatóbb gyűjteményt mutatott be, mint kolléganői.

Galéria ikon

18

Galéria: Marie Clarie Fashio Days 2013 - Angol divatiskolások bemutatója
Fotó: Dívány

Az olasz fiú mellett Yin Yi vonultatta fel ruháit, melyek buggyos ujjai, szabása hasonlított kicsit Xiao-Li oversized kollekciójának darabjaira. Yin Yi fehér kollekciójának alapja a tél volt, a ruhák belseje színes, így utal a tervező az évszakok körforgására – áll a marieclaire.hu-n.

Galéria ikon

18

Galéria: Marie Clarie Fashio Days 2013 - Angol divatiskolások bemutatója
Fotó: Dívány

Az Istituto Marangoni London részéről Juliana Siqueira kollekcióját láthattuk. „Nagyon izgalmas, hogy egy idegen országban mutathatunk be végzősként. Még pár évig maradok Londonban, aztán New Yorkban próbálok saját márkát alapítani” – mondja a tervező, aki a skót népi hagyományokból táplálkozva szoknyában küldte kifutóra a férfiakat. A magyar közönség még nincs eléggé felkészülve a trendre – legalábbis a fojtott kuncogásból mi erre jutottunk –, de érthető, hogy nehezen emészthető a pink szoknyás férfiak látványa, hiába mutat jól a fekete szmokinggal a rakott szoknya... Tényleg jól mutat, nézze csak meg a galériában!

Galéria ikon

18

Galéria: Marie Clarie Fashio Days 2013 - Angol divatiskolások bemutatója
Fotó: Dívány

Siqueira mellett Ayoung-Ji érkezett még az Instituto Marangoniból, az ő színes kollekciója a kedvencünk. A gyöngyös felvarrások, csíkok és színek párosítása perui hangulatot áraszt, a flitteres lófejek is a dél-amerikai kultúrát idézik a lány ruháin. Bár a fonott baseball sapkákat akár kobaknak is lehet nézni és jelen voltak a lovassport formai megoldásai.

Galéria ikon

18

Galéria: Marie Clarie Fashio Days 2013 - Angol divatiskolások bemutatója
Fotó: Dívány
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.