Tim Gunn, a Project Runway című amerikai valóságshow vezető mentora szerint a tervezési szakaszban az egyik legnehezebb kihívást minden évben az jelenti, ha a versenyzőknek "normális" méretű ruhákat kell készíteniük. Vékony modellekre bármit tudnak szabni, de egy 40-es méret már gondot okoz.
„Amikor a műsoron kívül dolgozom és elmegyek az ügyfelekkel vásárolni, azt látjuk, hogy a divatipar nem számol a 12-es (42-es) méretnél nagyobb ruhákkal. Milyen nevetséges ez?” – panaszolta a huffingtonpost.com-nak a hatvan éves Gunn, aki igyekszik a versenyzők figyelmét felhívni arra, hogy van egy világ, melyben a nők nem csak 12-es méretig léteznek.
„A legtöbb tervezőt, akikkel beszélek, egyáltalán nem érdekli ez a jelenség, ami szerintem visszataszító. Kétféle nő van: aki 40-esnél nagyobb és aki túl kicsi, alacsony. A tervezők egyik csoprotot sem szeretnék öltöztetni" – mondja Gunn. Mintha a divatipar azt feltételezné, hogy a molettebb nőket egyáltalán nem érdekli a stílus vagy a trendek. A plus-size ruhákban utazó tervező, Kenyatta Jones szerint sokakban él az a sztereotípia, hogy a kövér emberek nem akarnak szépen öltözni, úgyis csak az evés érdekli őket. Az üzletek korlátozottan tartanak plus-size méretben ruhákat, azok is csapniavlóak – nézzen csak körül ezen a Tumblr-en!
„A Fifth Avenue-n található Lord & Taylor üzlet nyolcadik emeletén van egy osztály, az úgynevezett „Woman” részleg. Lehangoló. Soha életemben nem láttam ilyen förtelmes ruhákat. Egyszerűen felháborító! Hála Istennek, hogy nincsenek ablakok az emeleten, mert ha nekem 18-as (46-os) méretem lenne, már kivetettem volna magam az ablakon ezeket a ruhákat látva! Sértés, amit ezek a tervezők gondolnak a testesebb nőkről!" – háborodott fel Gunn, a Parsons Design School egykori tanára. Ha valaki, hát ő tudja, miért nem készülnek nagy méretű, divatos ruhák: "Nem csak az jelent kihívást, hogy nagyobb a ruha, hanem újra kell gondolni az egész tervezési folyamatot" – mondja.
„Az egész problémának a kiindulópontja a hiúságon alapuló, hazug és megtévesztő méretezés. Vegyük példának a 8-as (36-os) méretű ruha formáját. Amikor én az 1980-as években a Parsonson tanítottam, akkor ennek a méretnek a derékbősége 5 centivel kisebb volt, mint 2001-ben. Ami a nyolcvanas években 12-esnek (42-es) számított, az ma már egy 8-as" – mondja Tim Gunn.
Ez a hullámzás nem csak összezavarja a vásárlókat, hanem hozzájárul a nagyobb mérettel élők megbélyegzéséhez. Ezért is látni kevés plus-size méretű ruhát a polcokon és a kirakatokban. A nők már nem is akarnak vásárolni maguknak ezekben a méretekben semmit, így a tervezők sem nagyon gyártanak le semmit 12,14 16-os méretben. Őszintén kell beszélni ezekről a méretekről is, nem pedig megpróbálni úgy tenni, mintha nem is léteznének" – érvelt Gunn.
A kifutó modellek azzal súlyosbítják a helyzetet, hogy 32-es méretűek, sokan még át sem estek a pubertáson, és ott van az Andrej Pejic jelenség is: férfitestű nők és nőies férfiak mászkálnak a kifutón. "A tervezők szeretik őt, mert nincs csípője” – panaszkodik a mentor Pejicre. És tényleg, egyszerűbb úgy ruhát varrni, hogy nem kell ügyelni a csípő és derékbőségre, mert a modell elég lapos ahhoz, hogy ne fodrozódjon rajta sehol a ruha.
„Itt az ideje, hogy őszintén felvállaljuk méretünket és testünket. Lehet, hogy most még nincs elég stílusos és trendi plus-size méretű ruha a piacon, de a Project Runway versenyzőivel elkezdünk foglalkozni az ilyen ruhákkal is, ami egy kiindulási pont lehet az ügy megoldására” – mondta Gunn.
