Rák, menj a picsába!

Olvasási idő kb. 2 perc

Amikor egy fiatal lány rájött, hogy anyjának mellrákja van, eszébe jutott, hogy hányan érezhetnek ugyanúgy, mint ő.

Amikor Yael Cohen 2009-ben rájött, hogy az anyjának mellrákja van, eszébe jutott, hogy hányan érezhetnek ugyanúgy, mint ő – szomorúan, dühösen, úgy, hogy görcsösen tenni akarnak valamit. A huszonhat éves lány erre adott az anyjának egy pólót, amin az állt, Fuck Cancer (kábé baszd meg rák, vagy szard le a rákot), és az üzenet azonnal betalált. Az embereknek annyira tetszett a póló, hogy Cohen azóta egy teljesen márkát épített belőle. A mottóval kapcsolatban azt mondja, hogy a legtöbb ember valahogy kapcsolatba került már a rákkal, és éreztek hasonlóan. "Mindannyian megfogalmazzuk ezt valamilyen módon. Én így tettem."

A cég komolyan foglalkozik is a rákkal. Ahelyett viszont, hogy a kutatását reklámoznák, az oktatásra helyezik a hangsúlyt. Így a legtöbb alapítvánnyal szemben a honlapjukon a betegség korai felismeréséről írnak, felidézve, hogy a rák sok esetben gyógyítható, ha az első szakaszban kezelni tudják. "Nem vagyok kutató, se tudós. Egy gyerek vagyok, és teszem, amit tudok" – mondta erre Cohen a Daily Mailnek. A Fuck Cancer pólók egyébként 25 dollárba, azaz kábé 5500 forintba kerülnek. Emellett lehet még kapni matricákat, edzőpólót, mandzsettát és fülbevalót is. A befolyó összeget a honlap fenntartására és a megelőzés fontosságának hirdetésére fordítják.

A rákkal természetesen mi is foglalkoztunk már, korábban például volt arról szó, hogy 2013-ban piacra dobnak egy olyan csodafehérneműt, ami jelez, ha mellrákos az illető. A rák kialakulásáról még semmi biztosat nem sikerült kideríteni, annyit viszont megállapították már, hogy a stressz például növeli a kockázatát. A Carniege Mellon Egyetem kutatói szerint a dolog kulcsa egy kortizol nevű hormonban van, ami stresszhelyzetben elszabadul a szervezetünkben. És hogy hogyan oldhatja például a munkahelyi stresszt? A hagyományos relaxációs technikákról erre írtunk, ahol összeszedtük azt is, hogy miért szeressen többek között unatkozni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

jean_pierre
jean_pierre
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Offline rák márka düh

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!