Anna Wintournak csak egy cipője van?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

1994 óta szinte mindig ugyanabban a két Manolo Blahnik szandálban fotózzák le. Nem csoda, az egyiket az ő tanácsa alapján készítette el a mester.

Az ember azt gondolná, hogy az amerikai Vogue magazin rettegett főszerkesztő-asszonyának otthonában garmadában állnak a szebbnél szebb cipők. Nos, ez lehet, hogy így is van, viszont a Daily Mail megfigyelése szerint az eseményeken általában ugyanabban a párban vagy egymásra nagyon hasonlító lábbelikben jár. Bizonyítékok a hajtás után!

Az angol lap szerint a galériában látható cipők prototípusát maga Manolo Blahnik készítette, és Anna Wintour 1994 óta tűnik fel ennek a lábbelinek a másaiban. Mivel saját kaptafája van, ezért a két különböző natúr árnyalatban készülő cipők mindig tökéletesen passzolnak a lábára. Megértjük, ha valakinek minden fontosabb divateseményre el kell tipegnie, akkor nem árt, ha nem töri fel a lábát a cipő.

Tegyük hozzá, több képen is látszik, amint Wintour ujjai megpróbálnak kiszabadulni méregdrága börtönükből, bár Julianne Moore divatbakija óta tudjuk, hogy ezt észre sem veszi az ember. A Daily Mail szerint egyébként a divatvilág egyik legjobban gyűlölt figurája is tisztában van azzal, hogy jót tesz a cipőnek, ha nem hordjuk két egymást követő napon, ezért minden szezonban több párat rendel belőlük, így nyugodtan váltogathatja ezeket.

Galéria ikon

39

2013. szeptember 16. - Erdem tavaszi/nyári kollekciójának bemutatója a londoni divathéten
Galéria: Anna Wintournak egy cipője van?
Fotó: Stuart C. Wilson / Europress / Getty

A mostanában bohém stílusú cipőkben utazó Manolo Blahnik szerint egyébként ügyfelének csodálatos lábai vannak, és a Daily Mail szerzője, Liz Jones szerint nem véletlen, hogy egy nyitott orrú, bokapántos fazont zárt a szívébe, hiszen ettől rövidebbnek tűnne a lábfeje. Hozzátette, Wintour valószínűleg azért ragaszkodik ennyire ehhez a lábbelihez, mert problémás lenne minden szetthez megfelelő cipőt találni, és ha egy kicsit is mellényúl, akkor nyilván szétcincálják.

Anna Wintour kedvenc cipőjét egyébként bárki megvásárolhatja. A Callasli névre keresztelt szandállal több helyen is találkoztunk, igaz, más színben. A Neiman Marcus oldalán egy kék pár mindössze 82715 forint, bár most éppen nincs készleten, a Saks online boltjában rózsaszínben találtunk rá, de nem szállítanak Magyarországra, és egyébként is elkapkodták már. A Style Sequel leírása szerint egyébként a Callasli az ismert operaénekesről, Marias Callasról kapta a nevét, és végleges formáját akkor nyerte el, amikor Anna Wintour javaslatára eltűnt a bokapánt, és sarokpánt lett helyette – mely egyébként elég unpraktikus, a galériában több képen is látszik, hogy a hátsó pánt lecsúszkál Wintour sarkáról.

A főszerkesztő-asszony egyébként nemcsak a nyárias lábbelik terén ilyen elkötelezett, ugyanez a helyzet, ha a csizmákról van szó, legalábbis a róla készült képeket böngészve mi erre a következtetésre jutottunk. Nézzék csak meg!

Galéria ikon

14

2012. december 8. - A Rolling Stones 50 And Counting turnéja
Galéria: Anna Wintour csizmái
Fotó: Kevin Mazur / Europress / Getty

A szakértők szerint

Fugen Neziroglu pszichológus szerint elképzelhető, hogy Wintour alapvetően nem szereti a változásokat, és ezért ragaszkodik ennyire ehhez az adott fazonhoz: „Annyira mozgalmasak a napjai, ezért szeretne vagy szüksége van valamire, ami állandóságot biztosít”. Hozzátette, a Vogue feje biztosan nem kényszeres, mert ha ilyen problémákkal küzdene, akkor nem lenne képes ilyen karriert befutni, de persze lehet, hogy valamit rejteget. Mondjuk azt, hogy nem elégedett valamelyik testrészével. „Az emberek sokszor azért ragaszkodnak egy adott stílushoz, mert úgy gondolják, attól jobban néznek ki. Vannak nők, akik azért hordanak óriási kabátokat, mert el akarják takarni a csípőjüket” – állítja Neziroglu.

Jaleh Hoorfar szakorvos szerint a pántok nem éppen ideálisak, nem tartják elégé a lábat, a lábujjak is kikandikálnak belőlük és a hátsó pánt is hajlamos lecsúszni. A cipő mellett szól, hogy legalább a sarka nem túl magas. Hoorfar egyúttal azt tanácsolja Wintournak, hogy hordjon olyan cipőket, amelyek hátul zártak, így sokkal jobban tartják a sarkát, és nem fárad majd el annyira a lába.

Forrás: Daily Front Row

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.