Korlátozná a modellek retusálását egy brit üzletlánc

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Debenhams évek óta az átlagos külsejű nők nagykövete, míg a Victoria's Secret vezetőit bugyis tüntetők bírnák jobb belátásra.

A neves divatházak és a magazinok után egyre több kereskedő kíván az átlagos alkatú nők kedvében járni. A brit Debenhams például évek óta harcol a csontsoványság és a Photoshop-függőség ellen. Pár évvel ezelőtt 38-as méretű próbabájukat cserélték le 40-es méretűre kirakatukban, de szerepeltettek már mozgáskorlátozott modellt is reklámkampányukban illetve egy bikiniben pózoló modellről is készítettek már utómunkák nélküli képet. Ezúttal szintén a túlzásba vitt retusálás ellen küzdenek, mégpedig úgy, hogy ígéretük szerint a pigmentáción és a kilógó hajszálakon kívül mást nem tüntetnek el a reklámfotókról. Részletek a hajtás után!

Az unalmassá vált, felismerhetetlenre átrajzolt modellek ellen fellépő Debenhams az előző, bikinis kampányához hasonlóan a Facebookra töltött fel egy képet, amelyen bemutatja, hogy a bevett gyakorlat szerint mennyi mindent változtatnak meg egy nőn a retusáláskor, pedig erre ugye nem is lenne szükség.

„A retusálás nélküli fehérneműs fotókkal azt szeretnénk bebizonyítani, mennyire elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy minél több nőnek legyen pozitív testképe. Íme egy példa arra, hogy egy modell természetesen is lehet gyönyörű” – olvasható az elszánt márka hivatalos Facebook oldalán.

A Debenhams a Daily Mailnek azt is elmondta,   szeretnék, ha idővel más kiskereskedők is követnék példájukat, és nem bombáznák fogyasztóikat az elérhetetlen testképet mutató modellekkel.

A színes bőrű és negyven év feletti modellekkel is előszeretettel dolgozó márka sorába nemrég beállt a H&M is, aki szintén elkezdett változatos modellekkel hirdetni, sőt azt is beismerte, hogy eddig túl sovány lányokat foglalkoztatott. A csontsoványságot népszerűsítő kampányait a fürdőruhában pózoló Beyoncéval és a plus size modell Jennie Runkkal már kompenzálta is a márka a közelmúltban.

Persze még van hova fejlődni, de szerencsére a vásárlók sem hagyják magukat. Legutóbb például a Victoria's Secret ellen tüntetett egy csoportnyi lengén öltözött asszony a márka San Francisco-i üzlete előtt. A tüntetést az About-Face nevű csoport szervezte, és az a céljuk, hogy egyre több nő érezze magát jól a bőrében és megértessék velük, hogy mekkora befolyással bírnak az agresszív reklámok. „ Azt szeretnénk, ha minden testalkatú, méretű, etnikumú, képességű és nemű ember csatlakozna hozzánk, amikor végigsétálunk a Union Square-en” – állt az esemény leírásában a Facebookon.

Az Operation Real Bodies Real Love: About-Face Action of Body Acceptance and Self-Love nevű megmozdulás célpontja azért volt pont a Victoria's Secret, mert szerintük ők is kicsit szűken, valószerűtlenül értelmezik a szépség fogalmát. A tüntetők többek közt azt szeretnék, ha ez a márka is változatos méretű és alkatú modellekkel dolgozna, és persze a kínálatban is meglátszana, hogy nemcsak egy bizonyos rétegnek akarnak kedvezni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.