Tudja, hogy készül az eredeti édes-savanyú csirke? Mi is meglepődtünk!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mit keres a ketchup és a sült hús az édes-savanyú csirkében?! Eredeti recept, klasszisokkal finomabb, mint a kedvenc kínaijában!

Kicsit bajban voltam, mikor kitaláltam, hogy kínai kaját fogok gyártani, mert bár enni már ettem, odáig még soha nem jutottam el, hogy készítsek is. Többször nekifutottam, de a sok különleges hozzávaló miatt  amit ugye nem lehet minden háztartásban fellelni  mindig feladtam. Egy kicsit elrettentett a főzőcskézéstől az is, hogy eddig még nem mertem tanulmányozni azt sem, hogy mitől ilyen „nyúlós” az étel. Szerencsére ebben nincsen semmi kiakasztó.

A legtöbb hozzávalót be lehet szerezni egy nagyobb, jól felszerelt hiper nemzetközi részlegén is, vagy bármelyik ázsiai boltban vagy delikáteszben. A kínai konyháról írt hosszú cikkünk második felében listába szedtük, mik a leggyakoribb alapanyagok, és azt is, körülbelül mennyibe kerülnek. Egyik sem drága, néhány száz forintos tételek ezek, és mind sok-sok fogáshoz elég.

Amin kiakadtam, az az volt, hogy a google fordító segítségével a kínai receptek között keresgéltem az eredetit, és nagyot csalódtam. Már a kínai háziasszony sem a régi, a helyi receptgyűjtő oldalakon tucatjával vannak az olyan receptek, ahol a szószt ketchuppal csináljak. Na, ettől önöket most megkíméltük.

Ebéd minimum négy főre

Még, hogy a kínai kaja nem hizlal?! Én is így gondoltam, amíg el nem készítettem ezt a kis remekművet. Most viszont, hogy már tudom, hogyan készül, nem mernék megesküdni rá, hogy a mítosz igaz. Sajnos. Mert nagyon finom lett, csak éppen bűntudatom volt, miközben ettem, mert hát ugye éppen a „nyári edzéses-fogyókúrázós” időszakom kellős közepén vagyok.

Először a szószt készítse el

Vegyen elő egy kisebb tálat, és keverje el benne az alábbi hozzávalókat a szezámolaj kivételével, majd fedje le, és addig pihentesse, amíg el nem készül a hús és a zöldség. A legegyszerűbb, ha az egészet habverővel keveri teljesen simára.

  • 1 ek nádcukor
  • 2 evőkanál rizsecet
  • 3 ek rizsbor vagy száraz sherry
  • 2 evőkanál sötét szójaszósz
  • 175 ml csirke alaplé (vagy víz)
  • 2 ek paradicsompüré
  • 2 ek kukoricakeményítő elkeverve
  • 2 ek vízzel
  • 1 ek szezámolaj (ezt csak akkor adja az ételhez, ha már teljesen elkészült).

Aztán jöhet a csirke

Nos, ha van a lakásában klíma és szagelszívó, mázlista! Ha nincs, nyissa ki az összes ablakot. Nyáron a lakás nehezebben szellőzik, és nagyon meleg tud lenni egy-egy főzés után. Jó, persze a végeredmény kárpótolhat ezekért.

Két módszer közül választhat.

Az egyszerűbb:

  • 4 csirkemellfilé
  • 1 hüvelykujjnyi darabka gyömbér
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 szál újhagyma
  • 2 ek olak
  • só, bors

1. Melegítse fel az olajat, dobja rá a  felcsíkozott, sózott, borsozott csirkét, és  pirítsa 5 percig az olajon.

2. Adja hozzá a meghámozott, feldarabolt gyömbért, az apróra vágott fokhagymát, és a felkarikázott újhagymát, és ezekkel is pirítsa még 2 percig, közben kevergesse. Ha megvan, és a csirkefalatkák szép aranyszínűre pirultak, tegye félre.

A bonyolultabb módszer:

Hagyományszerető magyar gyomornak talán ez a kedvesebb, de nagyobb macera, és jóval több kalória is, mint az előző verzió.

  • 45 dkg csirkemellfilé
  • fél csésze liszt
  • bors
  • 1 tojás villával felverve
  • kókuszolaj
Szóval az elkészítés:
1. Mossa és szárítsa meg a csirkemelleket.
2. Amíg a hús szárad, verje fel a tojást villával, adja hozzá a sót és őrölt borsot.
3. Vágja vékony csíkokra a csirkét, és forgassa a tojásba, majd a lisztbe.
4. Forró olajban süsse ki a csíkokat, akkor jó, ha már mind a két oldala megpirult. Ez körülbelül három perc.
5. Szalvétával vagy konyhai papírtörlővel kibélelt tányérra tegye a húst, míg készülnek a zöldségek.

Akármelyik húst is választotta, most így haladjon tovább:

  • 2 újhagyma
  • 1 vöröshagyma nagyobb darabokban
  • 1 zöld kaliforniai paprika
  • 1 kisebb répa vékony szeletekben
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 csilipaprika  (magozza ki, ha nem bírja a csípős kajákat)
  • 1 kis konzerv ananász, a legjobb olyan lenne, amelyik a saját levében van

1. Szintén forró olajra tegye először a vöröshagymát és a fokhagymát, majd pár percig pirítsa.

2. Adja hozzá a paprikákat, aztán az újhagymát és a répákat, és további 5-6 percig közepes hőmérsékleten pirítsa. Itt a lényeg nem az, hogy jól megpuhuljanak a zöldségek, hanem hogy pirítás közben összeérjenek az ízek. Sőt, akkor a legfinomabb, amikor még ropogós a hagyma és a répa is.

3. Ha a panírozatlan húst csinálta, most adja hozzá a csirkedarabkákat is.

4. A végén öntse bele az ananászkonzervet (a levét is), és rottyantsa össze az egészet.

5. Két perc forralás után adja hozzá a szósz összetevőit, és forralja azzal is össze egy percig.

6. Ha mindennel megvan, locsolja meg a szójaolajjal.

Ezennel elkészült a csodás étek. Ha túl hígnak találja, egy kevés vízhez keverjen még keményítőt, és sűrítse be vele az ételt, ha túl sűrű lett, forralja fel egy fél pohár vizet hozzáadva.

Jázminrizzsel vagy üvegtésztával tálalja. Ha egyszer megcsinálja, és megkóstolja ezt az igazi édes-savanyú csirkét, tuti nem fog többet gyorskajáldában ilyet enni! Ja, és nem is drága.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.