Ki a jobb: Rihanna bőrnadrágban, vagy Miranda Kerr úrinőként?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gwen Stefani is megméretteti magát eheti Kinek állt jobban? posztunkban, de Rosie Huntington-Whiteley-re is szavazhat!

Szokásos hétfői Ki viselte jobban?! posztunkban ismerős arcot is köszönthetünk, hiszen Gwen Stefani egyszer már megmérettette magát, igaz, akkor az általa viselt ruha kifutón látott verziójával. Ezen a héten szintén énekesnő kolléganőjével, Rihannával mérkőzik meg. Rihannáról valaki pár hónapja kitalálta, hogy iszonyat menő, bármit amit tesz és visel, az követendő példa, neki mindent el kell nézni, Ön azonban ne tegyen így, minden esetben mérlegeljen!

Rajtuk kívül ringbe száll a jobban öltözött címért még Miranda Kerr, akit egy sifonból készült felsőrésszel rendelkező ruhában láthatunk és a merész ruhát viselő Rosie Huntington-Whiteley is. A döntés ismét az Ön kezében van, kíváncsiak vagyunk a véleményére, szavazzon!

Gwen Stefani vs. Rihanna

Az énekesnők fél év különbséggel vették fel ugyanazt a szettet, első pillantásra nem is tűnnek annyira egyformának. Stefani beszűkítette a nadrágot és az alját is, Rihanna viszont úgy hagyta, ahogy van, inkább a bővebb fazont választotta. A barbadoszi énekesnő apró kristályfülbevalókat vett fel, derekára pedig egy láncos öv került. Táskát nem viselt, így is lefoglalta a kezeit az óriás virágcsokor. Stefani apró box clutch-ot cipelt magával, ajkát pedig vörösre festette. A cipőjét már múlt héten is imádtuk, ez a körbefonodó aranykígyó rendkívül ötletes!

Galéria ikon

9

Galéria: Celebek csatája ugyanabban az összeállításban
Fotó: Lumarphoto / Northfoto

Miranda Kerr vs. Piper Perabo

A mindenhol kivágott ruhák mellett rendkívül népszerűek mostanában a szexisen sejtető, átlátszó részekkel tarkított ruhák is, nem csoda, hogy Miranda Kerr és Piper Perabo is egy ilyet választott két különböző eseményre. Kerr inkább biztosra ment és a ruhához egy sötét magas sarkú cipőt vett fel, apró fülbevalót és pár gyűrűt viselt. A vörös rúzs most is elmaradhatatlan volt az összeállításból.

Piper Perabo inkább a természetes smink mellett döntött, az egyetlen aranygyűrűje mellett pedig egy csillogó kristályokkal kirakott magas sarkút viselt. Kerr a haját felkötötte, Perabo kiengedte, táskát egyikük sem viselt.

Galéria ikon

9

Galéria: Celebek csatája ugyanabban az összeállításban
Fotó: Xposurephotos.com / Northfoto

Rosie Huntington-Whiteley vs. Tiffany Fallon

Whiteley és Fallon is melloldalt akartak mutogatni, amikor ezt a zöld ruhát választották egy-egy hivatalos megjelenésre. Rosie Huntington-Whiteley decens módon kettéválasztotta haját és egy fém clutch-ot vitt magával. A ruhához tökéletesen passzoló törtfehér magas sarkú szandál került a lábakra, a smink pedig abszolút természetes keretek között maradt.

Tiffany Fallon ehhez a ruházoz egy fémesen csillogó szürke hegyes orrú cipőt gondolt, táskára nem volt szüksége. Az ékszerekből keveset, de annál feltűnőbbet választott: a gyűrű mellett találhatunk az ex-Playmate-en egy fejdíszt is. Külföldön amúgy ezek a hajékek rendkívül népszerűek, kíváncsiak vagyunk, hogy hozzánk is betör-e és ha igen, mikor, illetve lesznek-e olyan bevállalósak a lányok, hogy egy ilyet viseljenek az utcára mondjuk.

Galéria ikon

9

Galéria: Celebek csatája ugyanabban az összeállításban
Fotó: Akm-Gsi / Barcroft Media / Northfoto
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.