Parkalesen: így vészelje át a hűvös napokat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tavasziasított eszkimóviselet jól jön, ha fúj a szél és csöpörög az eső. Budapesti parkakínálat 3-tól 15 ezer forintig.

Úgy tűnik, hogy a nyári meleg még várat magára, és továbbra sem ajánlatos kabát nélkül elhagyni otthonunkat. A lehetőségek száma szinte végtelen, egy kellően meleg zakótól kezdve a bőrkabáton át a ballonig minden megteszi. Most mégis a széldzsekibe oltott parkáknak jártam utána, mert ez szintén tökéletes viselet az ilyen időben, rólam például le sem lehet robbantani. És nemrég Mark Zuckerberg neje is ilyesmiben rótta a budapesti utcákat. A parka egyébként eredetileg eszkimóviselet volt, majd az 1930-as években téli sportruházattá lényegült át – írja a The Fairchild Dictionary of Fashion. A bő, kapucnis, nagyzsebes, többnyire vízhatlan anyagból készített, derékrésznél általában behúzott zsinórövvel ellátott télikabát azóta már tavaszi és nyári változatban is kapható.

Bár úgy rémlett, hogy a korábbi körkép alatt rengeteg ilyen kabátot láttam az üzletekben, valójában nem egészen ez a helyzet, pedig lehet, hogy ebben az időben kelendőbbek lennének, mint a színes rövidnadrágok vagy az ujjatlan csipkeruhák. Az H&M Váci utcai üzletében csak egy sima fekete dzsekivel találkoztam. Igaz, több méretben is lehet kapni. Az ára picit borsos (12990 Ft) és hiába bajlódtam hosszasan a zsinórokkal, nem sikerült úgy meghúzni, hogy ne álljon csálén.

A New Yorkerben is kicsit keresgélni kellett, de itt három fazont is lehet kapni. Nem tudjuk, hogy az anyaguk mennyire vízálló, de az összes többi jellemző kipipálva. A legolcsóbb 2990 forintba kerül, de ez valahogy nem nyerte meg a tetszésünket, és nem is igazi parka, hiszen hiányzik a kapucni. A katonai kabáthoz hasonlatos dzsekik jobban mutatnak, csak a fémes végű zsinórokkal kell vigyázni, ha tükör közelében járunk. Szerencsére semmiben nem tettem kárt, de a sok koccanás ijesztő volt. A drapp színű egyébként 8990 forintot kóstál, míg a khaki 14990 forintot.

A C&A háromemeletes üzletében sem sok parkára bukkantunk. Akkor sem vagyunk könnyebb helyzetben, ha lemondunk a kapucniról, mert így is csak két parkaszerű kabátot találtunk,és sajnos az egyikből 42-es volt a legkisebb méret. Az árak itt kicsit húzósabbak, a szürke szegecses változat 14990 forintba kerül, a katonai zöld pedig 10990 forintba. Itt fedeztük fel, hogy két parkaiskola van: az egyik csapat a kabát külsejében helyezi el a derékzsinórokat, a másik csapat pedig belül. Az utóbbi lehet, hogy egy kicsit esztétikusabb, de a másik praktikus, hiszen könnyen húzhatunk rajta még egy kicsit, ha úgy érezzük, nem hangsúlyozza eléggé a derekunkat.

Galéria ikon

32

C&A - 14990 Ft
Galéria: Parka körkép 2013.
Fotó: Dívány

A körkép alatt a Promod, a Reserved, az Orsay üzleteibe is betértem, de nem jártam sikerrel, ezekben a boltokban ezerrel dübörög a nyár. Persze lehet, hogy nekem kerülte el valami a figyelmem. Annyi viszont biztos, hogy aki éppen a tökéletes zakót keresi, az valamelyikükben biztosan megtalálja az igazit. Utolsóként a Tezenis következett, és bizony ezt sem szabad kihagynia annak, aki parkára vágyik. Igaz csak egy darab terepmintás fazonból választhat, amiből érdemes a valódi méretünknél eggyel nagyobbat is felpróbálni. Az ára viszonylag baráti, azaz 7790 forint.

Az interneten keresgélve jóval nagyobb sikerrel jártunk, igaz, az is kiderült, hogy a dzsekivásárlást nem lehet olcsón megúszni, még a Pull & Bearben is 15 ezer forintba kerül egy egyszerű, sötétkék darab. Az itthon is kapható márkák egyébként nem túl bevállalósak, szinte sehol nem lehet kapni mintás darabokat (tisztelet a kivételnek), pedig attól biztosan jobb kedvünk lesz nekünk és másoknak is egy borongósabb napon. Így marad az internetes rendelés, ami ugyan lutri, de kicsi az esélye, hogy szembe jön velünk egy másik virágos Ted Baker kabát.

Galéria ikon

32

Ted Baker - 210,70 euró
Galéria: Parka körkép 2013.
Fotó: Asos
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.