Keressen kendőt tavaszi kabátjához!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kendőket és kabátokat próbálgattunk: idén tavasszal szerencsére nagyon bő a sálválaszték és színes kabátokból sincs hiány.

Idén nem lesz nehéz szép sálakat, kendőket találni, ráadásul általában a legjobb darabok sem kerülnek többe 3500 forintnál. Már 1000 forint alatt vehetünk szép kendőket, amikkel feldobhatjuk tavaszi ruhatárunk, ha pedig új kiskabátra vadászunk, válasszunk mellé sálat is, hogy tökéletes legyen a szettünk! Megmutatjuk, miből válogathat.

Asia Center

A legolcsóbb darabokat az Asia Centerben találjuk, ahol már 600 forintért is vásárolhatunk kendőt. A jobb darabok 900 forint körül kaphatók, minden színben, 1200 forintért pedig gyakorlatilag bármilyen színt, vagy mintát választhatunk. A fiatalabbak sárga koponyás, vagy kék lepkés kendőket vehetnek, a 30-asoknak állatmintás, neonszínű darabokat ajánlunk, melyek remekül mutatnak egy bézs ballonnal, vagy egy sötétkék vászon dzsekivel. A 4500 forintos, tengerészcsíkos blézerhez sötétkék vagy fehér sálat vegyünk 1200 forintért, így kijön egy jó kis tavaszi szett akár 5700 forintból!

Galéria ikon

52

Asia Center: divat a neon.
Galéria: Tavaszi kabátok és sálak jó áron
Fotó: divany.hu

H&M

A svéd cégnél a legolcsóbb sálak 1490 forintba kerülnek, az igazán szépekért azonban minimum 2990 forintot kell fizetnünk. Kedvencünk a 3490 forintos trópusi mintás kendő, mely szinte mindenhez megy: illik a sárga, a mályva, vagy a fekete blézerhez, ballonhoz, és még a csíkos felsőkhöz is. A H&M-ben a leárazott blézerek, ballonok 5 ezer forintba kerülnek és még méretválaszték is van, egy teljes árú, jól szabott zakóért viszont elkérnek 10 ezer forintot. Itt egy jó kabát-sál kombót körülbelül 8000 forintból hozhatunk ki.

Galéria ikon

52

H&M kendők: rengeteg féle van, 1490 forinttól 3990-ig.
Galéria: Tavaszi kabátok és sálak jó áron
Fotó: divany.hu

Takko

A Takko áraiban megint csalódtunk, a minőséggel viszont meg voltunk elégedve. a nagyméretű, vékony anyagú sálak – melyek akár strandkendőként is bevethetők – 2990 forintba kerülnek, narancsos, kékes színekben kaphatók. A mintás kendők leginkább egyszínű kabátokkal mutatnak jól: itt egy pink ballonért 12990 forintot kell fizetni, de blézerek már 8 ezer forint alatt kaphatók. Ha itt szeretnék blézer-kendő párost vásárolni, 11 ezer forintból jövünk ki.

Galéria ikon

52

Ez már a Takko: visszafogottabb színek, de hasonló árak.
Galéria: Tavaszi kabátok és sálak jó áron
Fotó: divany.hu

C&A

A C&A roskadozik a kendőktől, sálaktól, és tavaszi kabátokból is elég nagy a felhozatal, de főleg nagy méretben, ami jó hír azoknak, akik máshol nem találnak 42-46-os méretben vidám, jól szabott darabokat. A molett hölgyeknek itt érdemes színes blézert keresniük, igaz, 11990 forintból jönnek majd ki. vannak military parkák is tavaszra, a vagányabbaknak és mindenhez van színben, mintában passzoló sál, nézze meg a galériában!

Galéria ikon

52

C&A: a színes sálak 1990 forintba kerülnek
Galéria: Tavaszi kabátok és sálak jó áron
Fotó: divany.hu

New Yorker

Nagy meglepetésünkre, a New Yorkerben nem csak a tinikre gondoltak, nekünk például nagyon tetszett a khaki átmeneti dzseki, amihez remekül passzolt a cég pálmafás kendője. Az elmaradhatatlan narancsos-lazacszínű blézert itt is meg tudjuk venni 9990 forintért, van színben passzoló koponyás kendő is 990 forintért, úgyhogy 11 ezer forint alatt itt is remek tavaszi szettet szedhetünk össze. Hogy a tinik is vehessenek valami jót, vagy galaxismintás (sajnos nagyon műszálas) bomber és hozzá illő pamutsál: a kettő együtt kicsit sok, de a 2390 forintos sálat elfogadnánk. Nézze meg a galériában a láncos farmerdzsekit is!

Galéria ikon

52

New Yorker: pálmafás kendő 2990 forint, military dzseki 14990 forint
Galéria: Tavaszi kabátok és sálak jó áron
Fotó: divany.hu

Inditex boltok

Az Inditex boltokban (Zara, Bershka, Stradivarius) is nagyon jókat találhatunk, de ott a legolcsóbb darabok kerülnek annyiba, mint előbbi üzletekben a legdrágábbak. A Zara például szuper, elegáns, jó anyagú, szép mintájú, nagy kendőket árul, 6-7 ezer forint körüli áron (ha még veszünk egy 25 ezres blézert is a sál mellé, már 32 ezret otthagytunk, igaz, kifogástalan lesz a megjelenésünk). A Bershka és a Stradivarius szép sálakat kínál 3500 forint körüli áron, aki szereti a különleges, vicces mintákat, a Bershkában válogathat flamingós, lovas és szívecskés kendők között.

Galéria ikon

52

Zara kínálat: itt a legtöbb kendő közel 8 ezer forint
Galéria: Tavaszi kabátok és sálak jó áron
Fotó: divany.hu
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.