Párizs: Catherine Deneuve-nek tátva maradt a szája

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lagerfeld szőrmesapkával, a Miu Miu sállal, a Saint Laurent necc harisnyával, a Louis Vuitton Kate Moss-szal zárta a divathetet Párizsban.

A Milánói Divathéten uralkodó melankolikus hangulat után még nagyobb kíváncsisággal vártuk a többhetes divatturné utolsó állomását, a párizsit. A divat egyik metropolisza idén sem okozott csalódást, a Párizsban felvomuló divattervezők ennél jobban már nem is tudták volna tudatni a világgal, hogy elegük van a 2000-es évek elejét sújtó válságból.

A megoldást úgy tűnik abban látták, hogy a kilencvenes évekig forgatták vissza az idő kerekét és a huszadik század utolsó évtizedének leghatározóbb trendjeit, a grunge stílust, illetve a romantikát vitték kifutóra. Nagy meglepetésünkre az egyre népszerűbb magyar modellek mellett idén a Mono Fashion saját márkája, a Nubu is Párizsban prezentálta őszi-téli kollekcióját. Nézze meg hogyan képzelik a 2013-as év második felét a fények városában!

1. Alexander Wang első kollekciója a Balenciagának

"Ő karmester, a többiek csak zenészek” – mondta egyszer az 1972-ben elhunyt Cristobal Balenciagaról Christian Dior. Efféle erős szavak után nagy nyomás nehezedett a divatház frissen megválasztott kreatív igazgatójára, Alexander Wangra, aki pár héttel ezelőtt New Yorkban még kötött szkafanderekkel sokkolta a közönséget. Wang első, márványok ihlette gyűjteményét azonban jónak találta a divatszakma.

A leginkább a divatban mozgó elitet megcélzó márka fekete, fehér és szürke színekben képzeli el az őszt, melyet különös formákkal, lekerekített vállakkal, kivágott estélyi ruhákkal, mellényekkel és erezett szőrmékkel tett különlegessé a mindössze 29 éves tervező. Persze, érték támadások a PPR luxusmárka-csoporthoz tartozó divatházat, hogy Wang leszerződtetésével csupán fokozni kívánják a jelenlétüket az ázsiai piacon. Ön mit gondol, megállta a helyét Wang az új kollekcióval, vagy velünk ért egyet és ön szerint is túl sokat merített Raf Simons tavalyi Dior kollekcióból?

Galéria ikon

52

Galéria: Párizsi Divathét 2013 ősz/tél
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

2. A Louis Vuitton Kate Moss-szal adta el a showt

Marc Jacobs tavalyi kockás kollekciója szinte a megjelenéssel egy időben divatba is jött. 2013-as őszi/téli darabjaival valószínűleg nem fogja túlszárnyalni mozgólépcsővel kombinált kockáit, de összeségében egy finom és eszelős kollekciót vonultatott fel a divathét utolsó napján. A bájos, 19. századi kék tapétás falak között olyan szupermodellek mutatták be a szatén, csipke és bársony pongyolákra emlékeztető empire-szabású ruhákat, mint Kate Moss, Georgia May Jagger vagy a divatba jött Cara Delevingne.

A Vogue.com szerkesztőinek szívét megérintette a pizsamában flangáló tervező érzékenysége, szerintük bár pofátlanul, de végre megmutatta intim, romantikus, emberi oldalát. Ön egyetért Jacobs bemutatójának és kollekciójának üzenetével, miszerint az élet egy szálloda, vagy inkább hatásvadásznak találja a látottakat?

Galéria ikon

52

Galéria: Párizsi Divathét 2013 ősz/tél
Fotó: Briquet-Marechal-Wyters / Northfoto

3. Lagerfeld 79 évesen sem lő mellé

A Chanel őszi-téli bemutatóján a Daft Punk „Around the World” című zenéjére egy hatalmas földgömb körül vonultatta körbe modelljeit a Grand Palaisban. A show legnagyobb meglepetései az amerikai táncos-színésznő, Louise Brooks védjegyévé vált bubifrizurára emlékeztető színes szőrmesapkák, a láncokkal megspékelt combig érő kötött zoknik és csizmák illetve a három dimenziós, réteges horgolt virágokkal hímzett kabátok voltak. Reméljük a kötelező tweedzakók mellett jövő ősszel a fekete organza ruhák, és a naplemente rózsaszín színű kabátok is visszaköszönnek majd a fast-fashion üzletek kínálatában.

Galéria ikon

52

Galéria: Párizsi Divathét 2013 ősz/tél
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

4. Saint Laurent: Catherine Deneuve-nek tátva maradt a szája

Kijelenthetni, hogy Hedi Slimane jelenléte alaposan felforgatta a párizsi divatvilágot. Valószínűtlennek tűnik, de a legendás divatház 2013-as múzsája nem más, mint Courtney Love. Slimane bozontos hajú modelljei a kaliforniai Thee Oh Sees zenekar „Tidal Wave” című számára mutatták  be a grunge-ihlette, kockás flanelinggel és neccharisnyával kombinált elbűvölő estélyi ruhákat, bőr, illetve csillogó tüll darabokat és csatos bakancsokat, melyek láttán a vogue.com szerint az első sorban ülő Catherine Deneuve-nek (egykori YSL múzsa) tátva maradt a szája.

Bár a a hetvenes-nyolcvanas években hasonló variációkban maga Yves Saint Laurent is előszeretettel használta az ilyen motívumokat, a közönség nagy része mégis úgy gondolta, hogy Slimane kollekciója egyáltalán nem méltó a 2008-ban elhunyt legendás tervezőhöz. A megosztó bemutató és sikkes gyűjtemény talán az egyik legőszintébb és legbátrabb húzás volt a New Yorktól Párizsig tartó divathét alatt.

Galéria ikon

52

Galéria: Párizsi Divathét 2013 ősz/tél
Fotó: Yannis Vlamos / Visual Press Agency / Northfoto

5. A Miu Miu-t megihlette a képregények szürreális világa

A Milánóban bemutatott film noir-szerű Prada show után Miuccia Prada egyszerre szórakoztató és komolytalan bemutatóval rukkolt elő Párizsban. A divatház túllépve a fekete-fehér színvilágon, babákra emlékeztető modelljeire bokáig érő szoknyákat, kabátokat adott, melyeket csíkos harisnyával és franciás nyaksállal kombinált. Az amerikai Damon Runyon karakterek és a pop-art művész, Roy Lichtenstein ihlette kollekcióból – bár semmi értelmük nincsen – a műszőrből készült hosszú szoknyát és az ujjatlan, sportos „csőkabátot” kedveltük a legjobban.

Galéria ikon

52

Galéria: Párizsi Divathét 2013 ősz/tél
Fotó: Catwalking / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.