Öltözködési tippek túlsúlyos férfiaknak

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Túlsúlyos férfiként gyakran szembesülhet azzal, hogy nem minden áll jól. Vannak alapszabályok, amelyeket be kell tartanunk, ezeket gyűjtöttük össze!

Hazánkban meglehetősen nagy az aránya azoknak a férfiaknak, akiknek nem sikerül rátalálni a saját stílusukra. Még nehezebb helyzetben vannak azonban azok, akik túlsúlyosak, hiszen több mindenre kell odafigyelniük és a kínálat is sokkal kisebb az ő esetükben.

Kőbe vésett szabályok a divatban nem léteznek, az öltözködéssel kapcsolatban viszont fontos megjegyeznünk pár alapszabályt és ezek után nem is tűnik majd olyan nehéznek egy megfelelő ruhatár összeállítása.

Ne akarjon nagyobbnak tűnni!

A duci emberek hajlamosak a méretüknél jóval nagyobb ruhába bújtatni testüket, úgy gondolják, hogy ezzel eltakarhatják azokat a területeket, amelyeket nem kedvelnek magukon, pedig ezzel pont az ellenkezőjét érik el. A nagyméretű, buggyos ruhákat kerülje el mindenki, aki nem szeretne hajléktalannak tűnni.

A ruházatunkkal sok mindent elárulhatunk magunkról, nem tudhatjuk, hogy kivel futunk össze aznap, így próbáljuk mindig a maximumot kihozni magunkból, ne akarjunk slamposnak tűnni. Ugyanígy kerülnie kell – nem csak a kövér férfiaknak – a túl szűk ruhákat is, találjuk meg az arany középutat!

André Leon Talley-t, az amerikai Vogue szerkesztőjét nem érdekli, ha nagyobbnak tűnik. Ő megteheti.
Fotó: Randy Brooke / Europress / Getty

Optikai csalás

Tévhit, hogy a túlsúlyos embereknek kerülniük kell a mintákat, igazából csak több odafigyelést igényel egy-egy ruhadarab kiválasztása. A különböző motívumok idén tavasszal reneszánszukat élik, mindenki megtalálhatja a neki tetszőt. Ha Ön túlsúllyal rendelkezik, akkor inkább az apróbb minták felé orientálódjon, tökéletes lehet például egy kockás ing, amely hű társa mind a hétköznapokban, mind egy munkahelyi meetingen vagy vacsorán is. A férfiak nagy kedvence a hosszanti csíkos ing, ez optikailag segít is nyújtani az alakot, de vigyázzon a választásával, a lila-fekete színpáros könnyen olcsó hatást sugározhat!

Britney Spears exe, Kevin Federline hosszanti csíkos inggel és barátnővel takarja hasát.
Fotó: Gsi / Barcroft Media / Northfoto

Színek

Felejtsük el végre azt, hogy a duci emberek csak feketét hordhatnak. Annyi más, izgalmas szín van, amit nyugodt szívvel viselhetünk anélkül, hogy előnytelenül állna: barna, indigókék, szürke, de akár az idei év színe, a (smaragd)zöld is jó bázis lehet a ruhatárunkban. A világos ingekkel sincs semmi gond, egy rávett sötét zakó például még karcsúsíthat is az alakunkon. Ha hasonló színekből választunk alsó- és felsőruházatot is az összeállításunkhoz, az egyszerre fog tudatosságot sugározni és nem mellesleg jól is mutat. A sötétkék farmer alapdarab egy férfi ruhatárában, ehhez válasszunk világoskék piquet pólót, egy nyári napon nem is kell több!

Gallér

Szintén az optikai csalást hívjuk segítségül, ha az ingünk nyakrészéről van szó: egy kerekebb fejformát például meg tud nyújtani egy hosszúkás gallér. Kerüljük a túl vékony gallérral ellátott ingeket, olyan ez, mint a telt nőknél a leheletvékony öv: még kisebbnek tűnik és ezáltal még nagyobbnak mutat minket. A helyes arányok megtalálása fél siker!

Alber Elbaz, a Lanvin tervezője talpig úriember
Fotó: Charles Eshelman / Europress / Getty

Ezekre ügyeljen, ha zakót viselne!

A zakókon elhelyezkedő nagyméretű zsebek nagyobbnak mutatnak minket, így ezeket mindenképpen kerüljük! Ugyanez vonatkozik a mellrészre applikáltakra is, előnytelenek, főleg akkor, ha már rendelkezünk ’cicikkel’ is. A magyar férfiak nem szeretnek táskát hordani, Ön viszont mindenképpen tegye, hiszen a megpakolt nadrág- és kabátzsebek egyrészt nem esztétikusak, másrészt jó pár kilóval többnek mutatnak minket.

A nyakkendők optikailag nyújtanak és szintén tévhit, hogy a vastag, markáns darabokat kell viselnünk!

Nadrág

Alapjáraton javaslom mindenkinek, hogy télen kerülje a világosabb nadrágokat, ez hatványozottan igaz a túlsúlyos férfiakra. Míg egy világos felső pozitív módon hat az arcunkra (a fényt visszaverve ’deríti’ azt, így sokkal élettel telibbnek mutatja), addig egy fehér vagy bézs nadrág kellemetlen meglepetést okozhat – nem csak a hideg hónapokban. Habár a trapéznadrág folyamatosan fel-feltűnik a divatvilág palettáján, nem kötelező duciként csak ezt hordania, sőt az egyenes szárú, de még a ’slim fit’ (a láb vonalát követő) nadrágok is jobban állnak Önnek. A ’skinny’ (lábra tapadó) farmerekkel óvatosan, de sokszor ez is jobban áll a bőszárú, előnytelen szabású daraboknál.

Ilyen Kevin Federline, ha előnytelenül öltözik fel. Ennek a nadrágnak nem csak a színével van baj...
Fotó: Gsi / Barcroft Media / Northfoto

Hol vásároljon?

Azt már tudjuk, hogy az Inditex boltjaiban (Pull&Bear, Zara, Bershka, stb) szinte soha nem futhatunk össze nagyobb méretekkel, szerencsére azonban sok olyan bolt van, ami a testesebb férfiakra is gondol. Az egyik ilyen a C&A, ahol a leggyakrabban pont a kisebb méreteket nem találhatjuk meg az üzletekben, de nyugodt szívvel térjünk be a H&M-be is, a svéd márka sem feledkezett el rólunk, zakók például egészen 54-es méretig kaphatóak.

Egy ideje újra divatos turkálókban vásárolni, szánjon rá egy délutánt és látogasson meg párat a lakóhelyéhez közel, egyedi és sokszor vadonatúj ruhákat találhat a fent említett boltok árainak töredékéért.

Tippek

  • A túlsúlyos férfiak esetében a legproblémásabb terület a has, így ha zakót viselne, az egygombos változat mellett tegye le a voksát! Kerülje a V-nyakú pólókat, főleg, ha a mellrész a problémás területei közé tartozik, hiszen ez a fazon túlságosan kiadja azt.
  • Hogy mi a közös Alber Elbazban és André Leon Talley-ban? Az, hogy a Lanvin mindig mosolygó tervezője és a Vogue szerkesztője is túlsúllyal rendelkezik és cseppet sem törekednek arra, hogy elrejtsék testüket, sőt! Vegyen példát róluk, a stílus nem szűnik meg 100 kg felett sem!
És a végére még egy őrült szett Talley-től: hogy tetszik a LV mintás sál? (Vagyis inkább pokróc) Az úr mellette Patrick Demarchelier fotóművész.
Fotó: Michel Dufour / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!