Botrányos volt Rihanna londoni divatbemutatója

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyesek szakemberek szerint kurvás és fárasztó volt a gusztustalan ruhákkal teli show, mások szimplán csak unták az egészet.

Tavaly nyáron jelentette be a River Island, hogy bizalmat fektet Rihannába és töretlen népszerűségébe és egy közös ready-to-wear kollekciót dob piacra a barbadosi sztárral. A várva várt, hordhatónak ígért gyűjteményt szombaton mutatták be a londoni divathéttel egy időben – de nem a divathét bemutatójaként – egy zegzugos, régi postai-elosztóközpontban. A divatszakma nem volt elragadtatva a látottaktól, és ön? Nézze meg a galériában Rihanna ruháit!

„A kígyózó sorok, koktélok és Kanye West Clique című slágere miatt a hangulat inkább egy szórakozóhelyre emlékeztetett, mint egy divatbemutatóra” – írja a refinery29 tudósítója. A hagyományos kifutó helyett a modellek öt különböző magasságú emelvényen jelentek meg a közönség előtt, a kollekció láttán pedig az is rájöhetett arra, hogy Rihanna darabjairól van szó, aki nem tudott az együttműködésről.

Kurvás ruhák, unalmas show

Az énekesnő stílusát erősen tükröző darabok java átlátszó, fekete, piros, sárga és virágmintás anyagból készült. A kilencvenes éveket idéző kollekció felsőrészei inkább melltartók voltak, de nem volt hiány a New York-i divathéten is látott rövidnadrágból és magas sarkú cipőből sem.

Galéria ikon

13

A március 5-től kapható kapszula kollekció tervező a show után
Galéria: Rihanna bemutatója a Londoni Divathéten
Fotó: Dave M. Benett / Europress / Getty

A Thedailybeast.com szerkesztőit azonban felháborították a látottak, kurvásnak, fárasztónak és lélektelennek találták az általuk horror show-ként titulált bemutatót, a ruhákat pedig egyenesen undorítónak és stílustalannak ítélték. A magazin nincs egyedül véleményével.

Mielőtt Rihanna bemutatta volna kiszámítható kollekcióját Londonban, többen voltak, akik azt mondták, hogy hibát követ el, mert a világ egyik leghíresebb popsztárja ne akarjon olyan eseményen csillogni, amely állítólag a kreativitást, a divat iránti szenvedélyt és eredeti gondolkodást ünnepli, nem pedig egy középszerű híresség piaci értékét.

Galéria ikon

13

Nem, ez nem fehérnemű bemutató, ez Rihanna hordható kollekciója a River Islandnek.
Galéria: Rihanna bemutatója a Londoni Divathéten
Fotó: Dave M. Benett / Europress / Getty

A brit divatszakma szerint a show nem is a divathét része

A nagy nyomás miatt a Brit Divattanács (British Fashion Council) szerint Rihanna showja nem is volt része a Londoni Divathét hivatalos programjának. „Egy használaton kívüli postán tartotta „off-site” showját a New Oxford Streeten” – áll a Divattanács nyilatkozatában. Az esetet széles körben a Brit Divatanács puccsának tartják, mellyel azt kívánják bizonyítani, hogy London felkerült a divatvilág kereskedelmi térképére.

Nem tudjuk, Rihanna mennyire veszi a szívére várt és elkerülhetetlen botrányt, valószínűleg a bemutató után az első járattal hazarepült, zsebében a szerződésben beígért millió dolláros csekkel. A River Island kapszulakollekciót pedig nem kétséges, hogy a rajongók úgyis elkapkodják majd. Kíváncsian várjuk mivel rukkol elő az egyébként meglepően jól debütáló Rihanna a második szezonban.

Galéria ikon

13

A csíkos mintát a River Island is elsütötte idén.
Galéria: Rihanna bemutatója a Londoni Divathéten
Fotó: Xposurephotos.com / Northfoto
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.