Hogy vitamin is jusson a gyerekbe

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Már egy ovis is megérti, hogy vannak ételek, amik jót tesznek a testünknek, és vannak, amik nem annyira.

Elég nyomasztó mindenfelé olyan infókkal találkozni, hogy a zsírsejtek gyermekkorban fejlődnek csak ki igazán, ahogy azzal is, hogy a mai zöldségekben és gyümölcsökben kevesebb a vitamin, mint a néhány évtizeddel korábban szüreteltekben. Aggódunk amiatt, hogy elég egészségesen etetjük-e a kicsiket, miközben, ha elalszanak, úgyis a pöttyös csomagot tépjük fel, és nem a reteklevelek között turkálunk maradékért, legalább magunknak lássuk be.

Fotó: Nagy-Bagoly Ilona

Mindezek mellett az is nyilvánvaló, hogy ha megtiltjuk a csokit vagy az édességeket, még jobban vágynak majd rá, és talán épp ez vezet torz étkezési szokásokhoz felnőttkorban. Mit tehetünk, hogy a gyermekeink elég vitaminhoz jussanak? Mutassunk jó példát, ez a nulladik pont. És még?

Magyarázzuk el!

A tapasztalat az, hogy nem rossz ötlet elmesélni, miért kötjük annyira az ebet a karóhoz. Már egy ovis is megérti, hogy vannak ételek, amik jót tesznek a testünknek, és vannak, amik nem annyira – és azt is hangsúlyozhatjuk, hogy ez sajnos egyáltalán nem attól függ, finom-e valami.

Ennél részletesebb tájékoztatás valószínűleg nem köti majd le őket, fölösleges lerajzolni az omegahárom zsírmolekulákat, amint  beépülnek a sejthártyába , hogy tréfásan segítsék az enzim- és receptor aktivitást, ionáramlást. Megbeszélhetjük azonban, hogy egyik étel sem tiltott, de okos dolog, ha olyasmiből többet eszünk, amelyik feltölti a szervezetünket mindenféle jóval, és kevesebbet abból, ami nem segít nekünk.

Plusz adalékként a fiúknak elmesélhetjük, hogy aki egészséges, sokkal erősebb, és a lányoknak pedig azt, hogy sokkal szebb lesz. Bár jó lenne, ha a tudomány érvelne önmaga helyett, de az van, hogy őket az ilyesmi győzi meg, és egy ilyen érvvel valószínűleg még nem torzítjuk el végképp az értékrendjüket, és nem hangsúlyozzuk túl a külső megjelenés fontosságát.

Amíg kicsik, adjunk az ételeknek hangzatos neveket!

Ha van vezényszó, ami bármelyik gyermeknél azonnali halláskárosodást okoz, az nagyjából így hangzik: Itt a finom, egészséges, petrezselymes céklalé! Ne feledjük tehát a jó marketinget, hiszen a cuki mesehősökkel, ajándékmatricával, és dallamos indulóval operáló édességgyártókkal harcolunk épp, akiknek ráadásul a legnagyobb fegyver, a cukor is a kezükben van.

A Szupererő vagy Hercegnő szépsége koktél menőbb, mint a sárgarépa-narancs

A kicsiket nem hozzák lázba az egészséges, vagy a szerintem fincsi - kifejezések, de sokat tehetünk a produktum népszerűségéért, ha hangzatos nevet adunk neki. Egy Szupererő-turbóital, vagy Hercegnő szépítő koktélja mégiscsak csábítóbb szlogen, mint a répa-alma, idd má meg. Ha gyanakodva megkérdezi, mi van benne, megpróbálhatjuk rávenni, hogy kóstolja meg, és találja ki. Néha működik.

Legyen az egészséges étel a jutalom!

Nyilván álomszerű, hogy okos és következetes neveléssel egy gyereket valahogy rászoktassunk arra, hogy a Mikulástól negyed kiló Jonatánra sóvárogjon néhány szem mogyoróval, de bármikor jutalmazhatunk különleges, ritka gyümölcsökkel, közös narancsfacsarással, dióbábok készítésével (aminek belsejét persze megesszük közben) vagy bármi olyannal, ami egészséges, de nem mindennapi. Így a gyümölcsökhöz pozitív élmények társulnak majd, és megmarad az esélye annak, hogy később, a családi fészektől elszakadva, egyetemista korában is napi szinten ráharap majd valami egészségesre.

Legyünk alázatosak, süssünk nekik pizzát!

Sokkal jobban járunk, ha elfogadjuk, hogy a gyerekek úgy vannak kitalálva, hogy imádnak mindent, ami édes, ami csokis, szeretik a pizzát, az egyszerű kajákat, és nem eszik meg a paradicsomot/uborkát/salátát akkor sem, ha azt hazudjuk, hogy anya és apa mindig megette kiskorában. Anya és apa ugyanúgy rühellte, legyünk őszinték.

A házi pizzaszósznak viszont minden összetevője egészséges a hagymától  a zöldfűszereken át a szósz alapjáig. Az elfogadó hozzáállás okos megoldás, mert lehetővé teszi, hogy mindenki jól járjon: a gyerek megkaphatja a kedvenc ételeit, mi pedig egy kis plusz munkával egészségessé tehetjük azokat.

Itt van tehát a pizza, a fő kedvenc, ami ugye nem valami praktikus, mert nagyjából csak vacsorára és frissen jó, népszerűsége miatt sütés után azonal szublimál, nem lehet belőle jól csomagolható uzsonna és másnap sem igazán finom. Nem igaz. A pizzatésztát adagonként lefagyaszthatjuk, a házi paradicsomszósz sokáig eláll a hűtőben, és pizzás csiga formájában az oviba/iskolába is elvihető a termék. Ehhez csak le előre kell fagyasztanunk, és reggel, negyed óra alatt megsütnünk annyit, amennyi éppen kell.

Az egészséges változat tésztájához keressünk egy bevált receptet valamelyik főzős blogon (mondjuk itt, vagy itt, esetleg itt), és az alapját valamennyi teljes kiőrlésű liszttel is keverhetjük. A pizzaszósz készítésekor vegyük figyelembe, hogy a finnyásabb gyerekek a homogén állagot szeretik, ami darabos, az nem oké, az aprított olasz fűszerkeverék a piros szószban pedig bogár.

Ha mégis olaszos ízvilág a célunk, inkább dobjunk összekötve egy bazsalikom-oreganocsokrot a darabolt paradicsomok közé és ha elkészült, vegyük ki belőle, így nem marad látható nyoma. A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy a gyerekeket egyáltalán nem érdekli, vannak-e a pizzában mediterrán aromák, sokkal fontosabb nekik az a kérdés, van-e pizza vagy sem. A hagymát és fokhagymát is vágjuk apróra, a legvégén pedig botmixerrel pürésítsünk.

A feltéteket finnyásaknál felejtsük el, valószínűleg úgyis leszedik, a sajt viszont fontos alkotóelem. Legyen sok és nyúlós, lehetőleg mellékíz-mentes (igazi mozzarella!!!).

Láthatatlan zöldségek

A rejtett egészséges összetevők jegyében gyerekszülinapra készíthetünk répatortát (tényleg finom), és csokidarabos zabkekszet, vagy csokis muffint. Ez utóbbi szintén jó tízóraira és végtelenül egyszerűen lesz egy kicsit egészségesebb, ha a nedves összetevők helyett reszelt almát/céklát/cukkinit használunk, cukor helyett pedig xilitet (nyírfacukor).

A tejbegríz durum grízzel, a kakó pedig xilittel is tökéletes. Ez utóbbi védi a fogakat, nincs mellékíze, és lassan szívódik fel, így nem hintáztatja a vércukorszintet. (Ennek köszönhetően nem jön elő tőle a negyed óráig tartó megbolondulás, és az azt követő farkasétvágy. ) Drága, szóval nem biztos, hogy naponta sütögethetünk vele, de ha tudjuk vessük be minél gyakrabban, csak élesztővel ne eresszük össze, mert az nem fog menni.

Legyünk türelmesek!

Fogadjuk el, hogy a már kialakult étkezési szokásokkal rendelkező gyerek számára megerőltető feladat lenne az összes új változáshoz azonnal alkalmazkodni, és magunktól se várjuk el lehetetlent. A legegyszerűbb, ha csak szemezgetünk a lehetőségekből, és megpróbáljuk átalakítani a családi kedvenceket a lehető legegészségesebbé, vagy kialakítunk egy pár könnyen betartható szokást a napi vitaminfogyasztás érdekében.

Ha reggelente adunk egy szupererő-koktélt, hétvégén megsütjük a heti adag almás tízórait, este pedig együtt gyümölcsözünk egyet, máris sokat tettünk. Ráadásul, az sem baj, ha marad ezekből az ételekből, mert nekünk is jobb, ha az irodában kapható papírszenya helyett cukormentes  házi muffint, vagy frissensült pizzás csigát falatozunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.