Divatkalauz 2013-ra A-tól Z-ig

Olvasási idő kb. 8 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Alexander Wangtól a válltömésig sorra veszünk mindent, ami a divatban 2013-ban jön. Bőrszoknya, csipke, hippis minták, peplum, terhes celebek.

A Daily Mail segítségével összeszedtük, milyen trendek jönnek – és maradnak – 2013-ban: és ha már olyan sok újdonság van, ábécésorrendbe szedtük a különböző divatirányzatokat. Alexander Wangtól a fedora kalapokon át a válltömésig mindent végiveszünk, még a jógának és David Bowie-nak is jut egy bekezdés. Persze a koncepció miatt egy-egy betűnél erőlködni kellett, a W-t ki is hagytuk, éde cserébe a népszerűbb betűk mellé több dolog került. Olvassák el, mi várható 2013-ban, és nézzék meg a galériában a tervezők azon kreációit, melyek a legnagyobb hatással lesznek az utcai divatra!

Alexander Wang átvette a Balenciagát: Wang15 év után váltja a márka vezetőtervezőjét, Nicolas Ghesquiere-t a divatház élén. A tervező kedveli a luxussal kevert utcai divatot, így azt jósolják, valószínűleg eljön a designer-baseballdzsekik ideje.

Ázsiai hatás: kimonókban vonultak a Prada, a Lanvin és Haider Ackermann kifutóján, origamis szabások, sárkányok díszítették a Pucci sportcuccait. Kimonóujjú dzsekiket és felsőket, krizantém-nyomatokat, selyemingeket a boltokban is könnyen találunk majd – jósolja a Daily Mail. A Topshopnál már most lehet válogatni, sőt náluk van keleti mintával hímzett baseballdzseki is, így két trendet lovagolhatunk meg egy fenékkel.

Galéria ikon

66

Galéria: 2013 trendjei
Fotó: Karl Prouse/catwalking / Europress / Getty

Bőrszoknya: a jóslások szerint a nehezen kiválasztható bőrnadrágok és ruhák helyett eljön a bőrszoknyák ideje. Többeken mutat jól és olcsóbb, kényelmesebb is, mint egy szűk nadrág.

Cipősarok: ebben a szezonban talán már tényleg befellegzik a platformcipőknek, és eljön az alacsony talpak, minitűsarkak ideje. Az állapotos Kim Kardashian is lapos talpra vált előbb-utóbb. Reméljük, beön a brit lap jóslata.

Csipke: sose kopik ki a divatból, nézze meg leárazásos anyagunkban, milyen csipkés ruhákat vehet most olcsóbban tavaszra. Ha tud, vegyen fényes anyagút, vagy színeset.

Csíkok: 2013 nyarán a széles csíkok jönnek divatba Marc jacobsnak köszönhetően. Nem rossz trend, egy széles csíkos ruha, kabát, vagy pulcsi mindenkinek jól áll, csak ne vegyen túl bő fazont, nehogy úgy nézzen ki, mint egy medve.

Designer kollaborációk újragondolása: a H&M mindig élen járt a designerkollaborációkkal, de az utóbbi két alkalommal,Anna Dello Russo és a Maison Martin Margiela esetében nem járt akkora sikerrel a dolog, mint korábban. A leárazáson még most is kapni furcsa Margieal ruhákat, az eredeti ár töredékéért.

Galéria ikon

66

Galéria: 2013 trendjei
Fotó: Vanik Zoltan / Dívány

Dívás körömlakkok: a Refinery29 jövendölése szerint a gyerekes DIY körömművészetnek lőttek, végre mindenki elkezd szépen, elegánsan lakkozni, és csillámpónik helyett dívás, bársonyos, kaviáros körömökkel fogunk mászkálni. Majd meglátjuk.

Az elegancia divatban marad: a Guccit a 60-as évek elegáns olasz női ihlették, a Valentinót a régi római úrnők inspirálták. Ha nem akarunk görög istennőnek öltözni az irodába, elég lesz egy jól szabott kosztüm.

Ékszer: a nagy bizsuk ideje nem jár le, maradnak a hangsúlyos nyakláncok. A szegecsek helyett talán inkáb virágok, bojtok lógnak majd a nyakunkban.

Fedora kalap: Hedi Slimane első Yves Saint Laurent showja tele volt széles karimás kalapokkal, Kate Moss is imádja a fedorákat, tehát nyáron biztos mi is ilyet hordunk majd. Egyelőre a fast fashion boltok honlapján nem találtunk megfelelő kalapokat, de tavasz végére biztos lesz választék.

Gucci loafer: a divatház zablamotívummal díszített mokaszinja idén 60 éves, ennek örömére a Gucci többféle mitában és anyagból újra piacra dobja az 1953-as designt.

Gyémántok: azok ugye a lányok legjobb barátai és mindig divatban maradnak. Jönnek a gálák, Oscar, Grammy, rengeteg gyémántot fogunk idén is látni. És ha mi nem is engedhetünk meg magunknak egy millió dolláros ékszert, valami hasonlót kapunk műanyagból bárhol.

Hippi minták: a 60-as évek bohém stílusa is előkerül 2013-ban, a Missoni mintás ruháinak és az Yves Saint Lauernt hasítottbőr ruháinak köszönhetően. Kendő-ruhát mi is fogunk tudni venni, és a fedorákhoz úgyis az igazi nagymintás maxiruhák illenek, úgyhogy biztos olyat is hordunk majd nyáron. A grafikus minták, optikailag csalóka nyomatok is divatban maradnak.

Galéria ikon

66

Galéria: 2013 trendjei
Fotó: Peter Michael Dills / Europress / Getty

Irónia: az irónia és a humor mindig divatban marad, gondoljanak csak a hipszterekre: az egész egy poén. Komolyra fordítva a szót: egy vicces feliratos póló is lehet ironikus, ha jól sikerült választani, sőt, egész szettünk kifejezheti azt, hogy egyáltalán nem vesszük komolyan a divatot, de szeretünk játszani vele.

Jégkrémszínek: az élénk színek mellett divatban maradnak a pasztellek és finom fagylaltszínek is, melyeket az Erdem kifutójáról leshetünk el. Ezek már most kaphatók az üzletekben, de ha cukorkaszínű pulcsi helyett nyári ruhára vágyunk, érdemes márciusig várni és az F&F-ben megvenni valamelyik csinos cuccot.

Kétrészesek: újfajta kétrészes ruhák, kombinációk jelennek meg, melyek szintén a 60-as évekből maradtak ránk. Az Erdem és a Gucci bemutatóján például tunikát húztak a szoknyák és bő nadrágok fölé, nézze meg a gelériában, ha nem hiszi, hogy jól nézhet ki. Ha követni akarjuk a trendet, színes, mintás darabokat válogassunk össze, és akkor a másik 2013-as trendet, a mintamixet is letudtuk.

Leopárdminta: fölösleges magyarázni, minden tele lesz leopárdmintás és ocelotos cuccokkal, kiegészítőkkel. A Kenzo, Stella McCartney, a Celine és a Gap is leopárdos cuccokkal dobta fel divatbemutatóját, iagz, ők maradtak az ízléses mennyiségnél. Akkor se boruljon tetőtől-talpig állatmintába, ha imádja, ha pedig utálja, barátkozzon a trenddel egy öv, vagy cipő formájában.

Mandarinszín: bár az év színe a smaragdzöld, minden tele lesz élénk színekkel, türkizzel, sárgával és élénk mandarinos narancsszínnel. Utóbbit Stella McCartney tette divatossá, de mások kifutóján is láthattuk, nézze meg a galériában!

Nomád: évek óta válság van, mint tudjuk, így aztán főleg az őszi divatanyagok teltek meg nomád indiánokkal, hippikkel. Hasított bőr táskák, bő, hosszú szoknyák, kötött pulóverek és nehéz bakancsok, ezek kellenek egy rendes nomád ruhatár kialakításához.

Galéria ikon

66

Galéria: 2013 trendjei
Fotó: Pascal Le Segretain / Europress / Getty

Nyomott mintás bokanadrág: a pizsamanadrághoz hasonló, aprómintás bokanadrágok már ősszel divatban voltak, de maradnak még egy ideig, érdemes tehát a leárazásokon venni párat. Mi nem vettünk, pedig a Zara rogyásig van velük.

Overál: az overál divatban maradásááért is Stella McCartney a felelős, mint a mandarinszínért. A tervezőnőt is leggyakrabban hosszú overálban látni, valószínűleg a fast fashion boltokban is lesznek majd hasonló, előnytelen darabok.

Punk: a szegecsek már unalmasak, de a piercingek, tetoválások, felnyírt hajak még hódítottak a Givenchy kifutóján. Ha nem is tetováltatjuk magunkat a trend kedvéért, egy zenekaros, vagy vicsorgó kutyás felsőt azért még szerezhetünk.

Peplum és Pliszír: ahogy leárazás-körképünkben is említettük, a pliszír és a derekat takaró fodor nem megy ki a divatból továbbra se. Pliszírozott szoknyákért a Tescóba, peplumos felsőkért és szoknyákért a H&M-be és a Zarába érdemes menni.

„Quick make up”: a gyorssmink lényege a természetesség, és a friss bőr. A Calvin Klein, Jil Sander és Proenza Schouler kifutókon is alig sminkelt, természetes hajú modellek mutatták be a ruhákat. Ezt a trendet legalább könnyű követni, de hogy ne tűnjünk igénytelennek, kis pirosítót, kevés szájfényt azért tegyünk fel reggelente.

Rojt: a hippis és nomád stílus velejárója a rengeteg rojt és bojt. A mi kedvencünk a rojtokkal díszített farmerdzseki, de találtunk már rojtos bőrkesztyűt és táskát is a Mangóban. A rojtok az esti öltözeteken, koktélruhákon is megjelennek.

Galéria ikon

66

Galéria: 2013 trendjei
Fotó: Riccardo S. Savi / Europress / Getty

Smaragdzöld: az év színe többet érdemel, mint egy bekezdés, épp ezért írtunk már róla egy cikket.

Szmokingzakó: a Lanvin és a Dior is bársonyos blézereket illetve szomkingazkókat idéző női kiskabátokat vonultatott fel. Persze a Celine, Tom Ford és Haider Ackermann se maradt le tőlük, szerencse, hogy a legtöbb fast fashion üzletben kapni szmokingzakókat már szezonok óta.

Szadomazo: a Szürke 50 árnyalatának köszönhetően a divatipar is ráált a szexis darabok gyártására. Combközépig érő csizmák, csipkés kiegészítők borították el a McQueen és a Nina Ricci showt is. A legstílusosabb mű a témában a Daily Mail szerint a Boudoir Bible Betony Vernontól.

Terhesdivat: Sarah Burton, a McQueen tervezője és Frida Giannini, a Gucci tervezője is terhesen nézte végig az őszi divatheteket, ráadásul Katalin hercegné és Kim Kardashian, a két vezető stílusikon is épp állapotos, szóval divatba fog jönni a terheshas és a kényelmes, mégis elegáns szettek. Dzsörzé dresszek, empire vonalú ruhák, és laposabb sarkak ideje jön, ha hihetünk a Daily Mailnek.

Tyúklábminta geometrikus mintával, más szóval mintamix. A colour blocking után a minták keverése lesz fontos trend, és elvileg mindenünk meg is lesz hozzá. Tyúklábmintás ingek selymes, grafikus mintákkal díszített nadrágokkal, csillagos blézerekkel és pöttyös táskákkal.

Underground cool: a Daiyl Mail ebbe a kategóriába sorolja a Fendi, a Kenzo és Michael Kors neonszíneit, Stella McCartney pólóruháit, és mindent, ami tiszta 80-as évek. A hipszertség csúcsra ért. A H&M-be már el is ért egy underground stílusnak megfelelő ruha, nézze meg a galériában!

Űr: a galaxisos ruhák, leggingsek talán a Black Milk-től indultak, de az biztos, hogy mostanra midnenhova eljutottak. Például bomberdzsekikre, kabátokra, nadrágokra is. Itthon eddig viszonylag kis választék volt galaxisos cuccokból, reméljük ez 2013-ban megváltozik.

Galéria ikon

66

Galéria: 2013 trendjei
Fotó: Mike Ridewood / Europress / Getty

X, mint extraszűk szoknyák: bár próbálkoznak a tervezők bő gatyákkal, de az extraszűk fazonok csak nem akarnak kikopni a divatból. A nadrágok után a szoknyák is összemennek. A Lanvin, Joseph Altuzzara és a Sportmax is gyönyörű, hordhatatlanul testhez simuló csőszoknyákkal rukkolt elő, ha szép lába van, kövesse nyugodtan ezt a trendet. Az x és az ex társításáért pedig elnézést kérünk, de mi mást tehettünk volna az x-hez?

Yoga, avagy magyarul simán jóga: merthogy a hasvillantós topok ideje újra eljön. Ezt a trendet 20 éves kor fölött ne nagyon kövessük, ha mégis lehetőleg nyaralóhelyen tegyük és tornázzuk le a fölösleget hasunkról.

Válltömés: a 80-as évek stílusa továbbra is menő, tehát a vállöméses zakók is divatban maradnak. Meg persze az óriás karikafülbevalók is, de az más kérdés.

Ziggy Stardust kiállítás a Victoria & Albert Hall-ban. Március 23-ától lehet megnézni David Bowie (alias Ziggy Stradust) színpadi kosztümjeinek, szövegeinek, egyebeinek kiállítását Londonban. Az énekes legikonikusabb fellépőruháinak kiállítása minden divatmániást vonz, és mivel a zebraminta végre talán kimegy a divatból, inkább ezt tettük a z betűhöz. Ha teheti, repüljön Londonba tavasszal, és nézze meg Bowie életművét!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.