Heti kedvenc: pöttyök és csíkok 10 ezer forint alatt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Imádja a geometriát? Vesse bele magát a leárazásokba és vegyen pöttyös, csíkos holmikat!

Nyáron már sokat szemeztünk az üzletekben kapható fekete-fehér mintás nadrágokkal, és úgy tűnik, erre a szezonra ért be igazán a geometrikus divat, ugyanis a polcok, vállfák tele vannak csíkos és pöttyös darabokkal. Jó hír, hogy többségük most le is van árazva, igaz, a télen is viselhető ruhák között azért akadt, ami annyira még nem olcsó. Azért van mi közül választani tízezer forint alatt is, a hajtás után meg is nézhetik, hogy mit kapnak ennyi vagy egy kicsit kevesebb pénzért.

Ha Yayoi Kusama Louis Vuitton kollekciója láttán nem lett elege a sok pöttyből, sőt, ettől kapott csak igazán kedvet a kerek mintákhoz, akkor mindenképpen látogasson el a fast fashion üzletekbe. A Pull & Bearben már közel 5000 forintért lehet venni kardigánt, ha pedig egy pöttyös blúzra vágyik, akkor irány a Bershka vagy a Zara. A nadrág talán egy kicsit veszélyesebb vállalkozás, kevés embernek áll jól, de aki biztos magában, az 6000 forintért vehet magának egy fekete alapon fehér pöttyös cicanadrágot, vagy egy kicsit visszafogottabb farmert a Zarától nyolcezerért.

Galéria ikon

21

Galéria: Pötty és csík 10 ezer forint alatt
Fotó: Bershka

A csíkokat már olcsóbban beszerezhetjük, a H&M egyik mintás blúza például csak 2990 forint. Aki viszont inkább egy ruhára vágyik, annak 4000 forinttal többet kell otthagyni a pénztárnál. Felsőrészekből egyébként elég nagy a választék, az áruk 6000 és 7000 forint között mozog, és szinte mindegyik üzletben lehet találni legalább egy darabot. Egy miniszoknya azonban már 8000 forintba kerül, legalábbis a Zaránál, ahol egyébként egy piros-fehér csíkos rövidnadrággal is összefutottunk. Nem éppen téli viselet, de hátha nyáron is tudjuk hordani.

Galéria ikon

21

Galéria: Pötty és csík 10 ezer forint alatt
Fotó: h&m

Akárcsak a többi mintánál, sem a pöttyöket, sem a csíkokat nem szabad túlzásba vinni, a díszes felsőhöz egyszínű nadrág vagy szoknya dukál, illetve ez fordítva is igaz. Persze ha nagyon nem bírunk magunkkal, akkor a kisebb pöttyöket lehet párosítani nagyobb pöttyökkel, az a fontos, hogy a színek azonosak legyenek. A soványabb nőknek egyébként a nagyobb, molettebb társaiknak pedig a kisebb pöttyök ajánlottak. A csíkos daraboknál ügyeljünk arra, hogy ne szélesítsenek, a Chicago Tribune egyik szerzője például a vékony és függőleges csíkokban hisz, valamint abban, hogy először inkább kiegészítőkkel érdemes próbálkozni, ha nem a soványabb nők táborát erősítjük. A csíkokat egyébként keverhetjük pöttyökkel is, sőt, virágmintákkal is, ha elég aprók.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.