Hat kihagyhatatlan kiegészítő őszre és télre

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Füles sapka, köves kesztyű és csősál nélkül ne vágjon neki a télnek! Nézze meg óriásgalériánkban, mit ajánlunk!

Bár egyesek pár napja még pólóban rohangáltak az utcán, egyik reggel szomorúan vettük tudomásul, talán kevésbé fáznánk, ha felvettünk volna egy sapkát. Szerencsére az üzletek nagy többsége már tele van a legfontosabb őszi és téli kiegészítőkkel, így ha tavaly nem újított volna be egy állatos fejfedőt vagy egy masnis kesztyűt, akkor most bepótolhatja a lemaradását. A hajtás után következik a hat legdivatosabb kiegészítő erre a szezonra.

1. Egy csinos kalap

Nem vehetünk mindig sapkát, egy elegánsabb összeállítás általában jobban mutat egy kalappal, még akkor is, ha a magyar nők ezt annyira nem szeretik. Szerencsére a fast fashion boltok is gondoltak azokra, akik mégis rajonganak a formás darabokért, a Zarában például 10 ezer forint egy tüllel és fényes kövekkel megbolondított fejfedő, a Stradivariusban viszont fele ennyiért vehetünk egy szintén kicsit múltidéző kalapot, amit nappal is bátran hordhatunk. A díszektől mentes darabokért pedig irány a Reserved!

Galéria ikon

58

Zara - 8995 Ft
Galéria: Kiegészítők őszre és télre - 2012
Fotó: Zara

2. Egy füles sapka

Kalap ide vagy oda, ez sem hiányozhat a ruhatárunkból, hiszen jobban bírja a strapát. Bojtok nélkül persze semmire sem megyünk, ha követni akarjuk a divatot, kész szerencse, hogy minden üzletben van belőle választék, a H&M boltjaiban már 2000 forintért vehetünk egyet, a Bershkában 4000-ért és így tovább. A legmenőbbek egyébként akkor leszünk, ha a bojtok úgy helyezkednek el, mintha egy állat fülei lennének, a szem, orr és száj idén nem kötelező. Aki pedig mindent egy lapra tenne fel, annak ajánljuk az Asos, a H&M és a Zara műszőrme sapkáját, amelyeknek szintén van két füle. Ja, jól olvasták a (mű)szőrmés sapkák is divatban maradtak, sőt, visszaszivárogtak a kucsmaszerű darabok is, mint például az a fehér sapka a Stradivariustól, amihez kesztyűt is lehet kapni.

Galéria ikon

58

Asos - 21.17 euró
Galéria: Kiegészítők őszre és télre - 2012
Fotó: Asos

3. Egy (mű)szőrme gallér

Ugyan a szőrmézést nem illik túlzásba vinni, de ha nagyon nem bírunk magunkkal, akkor gallért, stólát is vehetünk a hidegebb napokra és mivel az üzletek főként műszőrméket kínálnak, ezért nem is kell olyan sokat költeni. Jó, azért vannak különbségek, a H&M gallérja például 2000 forint, míg a Zaráé 8600, különben is, az előbbi helyen sokkal nagyobb a választék, nagyon jól felkészültek az aktuális szezon trendjeiből. Muffban viszont nem lesz valami gazdag az év, a szokásos üzletek kínálatát böngészve csak az Asosnál bukkantunk rá ilyen kézmelegítőre 162,52 euróért (45500 forint).

Galéria ikon

58

Asos - 5,65 euró
Galéria: Kiegészítők őszre és télre - 2012
Fotó: Asos

4. Egy csősál

Bár az egyszerű sálakból is bőven van választék, idén inkább bújunk, és nem tekerünk. Hogy kinek mi a kényelmesebb, azt döntse el maga. A legtöbb helyen egyszínű csősálakat lehet kapni, azokat viszont minden mennyiségben, a legkedveltebb árnyalat szemmel láthatóan a szürke, pedig ősszel és télen igazán üdítő látvány, ha legalább a kiegészítőink színesek. Aki legalább a sálaknál mintákra vágyik a monotonitás helyett, annak ajánljuk a Reservedet, ha pedig szeretne biztosra menni egy mini poncsóval, akkor a Bershka vagy a Net-à-porter környékén kell keresgélni.

Galéria ikon

58

Zara - 5995 Ft
Galéria: Kiegészítők őszre és télre - 2012
Fotó: Zara

5. Egy díszes kötött kesztyű

Ez a kiegészítő bizony fogyóeszköz, és emiatt talán nem is áldoznak rá szívesen túl sok pénzt. Szerencsére már egész olcsón lehet kapni aranyos darabokat, vegyük csak a H&M kis fémmasnis kesztyűjét, ami 1490 forintba kerül és lehet hozzá bojtos sapkát és csősálat is kapni, ezek szerepelnek is a galériánkban. A lényeg, hogy valami dísz mindenképpen legyen rajta. Ha például nem fél attól, hogy lefagynak ujjvégei, akkor ott a Stradivarius 3500 forintos köves kesztyűje, amelynek csillogásmentes, de melegebb változata ugyanennyiért kapható a Bershkában.

Galéria ikon

58

Asos - 16,94
Galéria: Kiegészítők őszre és télre - 2012
Fotó: Asos

6. Egy díszes (mű)bőrkesztyű

Szerencsére nemcsak a nagy divatházak rukkoltak elő kellően csicsás bőrkesztyűkkel, hiszen nem mindenkinek van 500 eurója arra, hogy beújítson egy szegecses Miu Miu kiegészítőt. Például ennek a tizedéért lehet kapni egy hasonló darabot az Asosnál, míg a Zarában 10 ezer forint egy köves csoda. Ha pedig szereti a köztes megoldásokat, akkor ajánljuk a félig (mű)bőr, félig kötött kesztyűket, ezekbe is van egy kis csavar, de kevésbé tűnnek giccsesnek.

Galéria ikon

58

Valentino - 490 euró
Galéria: Kiegészítők őszre és télre - 2012
Fotó: Net-a-Porter
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!