Öltözzön színesen ősszel is!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vannak még az üzletekben igazán nyárias színű, de már őszre való darabok, ha unja a bordót, vegyen pirosat, ezüstöt, mentát, lazacot!

Körbejártuk a boltokat, hogy megtudjuk, hol lehet még beszerezni olyan darabokat, amikről nem egyből a melankólia és az ősz jut eszünkbe. Az idei ősz slágerszíneit, a kobaltkéket és a bordót az összes boltban megtaláltuk, amelyekben jártunk, de szerencsére nem csak erre a két színre korlátozódott az üzletek kínálata. Bár élénk színekből nincs nagy dömping, mentaszín, rózsaszín, kék, piros és khaki cuccokból bőven be tudunk vásárolni.

Zöld és rózsás árnyalatok: H&M, Promod

A legtöbb pasztellt a H&M-ben és a Promodban találtuk. A svéd cég üzletében a pasztellszínek mellett végre a zöld minden árnyalata is helyet kapott. Szuper, hogy vannak még erőteljes színek is: a mély lazacszínű kardigán például tökéletes választás egy farmerhez vagy egy halványrózsaszín nadrághoz. Ha nem szereti a púderszíneket, vehet természetesen sötétlila, szürke és fekete cuccokat is a hideg napokra.

Galéria ikon

38

A H & M kínálatát mindig nagyon szeretjük. Az őszi kollekcióval sincs sok gond és árban is verhetetlen!
Galéria: Öltözzön színesen ősszel is!
Fotó: H und M

A Promod őszi színeiben ezúttal nem csalódtunk annyira, az áraiban viszont annál inkább. Egy kicsit sok tízezer forintot kiadni egy jobban kinéző almazöld kardigánért, de van még pár leárazott nyári cucc az üzletben, amiket elég jól lehet párosítani a fáradt, őszi színekkel.

Földszínek és nő feketében: Stradivarius

A legtöbb földszínt a Stradivariusban és a Mangóban találtuk. A Mangóban szerencsére a fehéret is bevették az őszi trendbe, a Stradivariusból pedig bárki összeállíthat egy kommandós szerkót, ugyanis a boltot elárasztották az olivazöld, barna, és khakiszínű ruhák. Sem árban, sem kinézetre nem találtunk kedvünkre valót ebben az üzletben, sok a bordó és a fekete, színes cuccokat nem nagyon látni, de ez biztos koncepció. A cég októberi lookbookjának ugyanis az a címe: Femme en noir, azaz nő feketében.

Piros bőrkabát? Mango!

A földszínek mellett a piros is helyt kapott az idei őszi-téli kollekcióban a Mangóban, ami tényleg jól kombinálható a feketével, fehérrel és szürkével. A modern Freddy Kruegeres pulcsin egy kicsit elcsodálkoztunk, és nem tudtuk eldönteni, hogy ez most valamiféle móka, vagy tényleg komolyan gondolták-e, de a 12 995 forintos árából arra következtettünk, hogy ez még viccnek is rossz! A színes hasítottbőr dzsekik közül viszont mindent elfogadnánk, a 9995 forintos színes blézer pedig kifejezetten jó befektetés!

+ Mango bónusz:

A Mango outlet weboldalán nagyon klassz cuccok vannak jó áron, könnyen ki lehet igazodni az oldalon, és ha 8000 forint felett rendel, a szállítás ingyenes! Érdemes átböngészni a webshopot.

Galéria ikon

38

Galéria: Öltözzön színesen ősszel is!

Mustársárga és kobaltkék: Bershka

A fitalaos Bershkában még több lazacszín ruhát találunk, mint a H&M-ben, és mustársárga, illetve kék-fehér színekben pompázó blúzok, pólók is vannak. A színes felsők, pulóverek mellett sok a minta is, idén a halálfejen és csillagokon kívül végre vannak szív- és pillangómintás ruhák is, szerencsére egészen ízlésesen, semmi csicsával.

Ha mégis borús színekre vágyik...

A Debenhamsben és Marks and Spencerben az összes tipikus őszi árnyalat megtalálható. A M&S-ben inkább az ezüstre, a szürkére és a drappra mozdultak rá, míg a Debenhamsban van sok szín, csak éppen nem élénk változatban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.